Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-247
r A nemzetgyűlés 247. ülése 1924. évi február hő 27-én, szerdán. 73 gatási hatóságok azzal akarták megmenteni a hazát, s azzal akarták hazafiságukat kimutatni, hogy ráfogták a nemzetiségekre, hogy hazafiatlanok és hazaárulók. (Kuna P. András: Sohasem mondták ezt. — Barabás Samu: Hol van még egy olyan hülye nemzet, amely eltűrjön ilyen beszédet! — Pikier Emil: Eötvös József is megírta a Falu jegyzőjében, hogy milyen a magyar közigazgatás ! Ö csak jó magyar ember volt! Olvassa el a Falu jegyzőjét! — Barabás Samu: Majd megfelelek! — Propper Sándor: Neki csak Francia-Kiss Mihály a jó magyar ember ! — Saly Endre : Esetleg Héjjas Iván! — Kuna P. András: Szándékos ferdítések! — Könyves János: Minden más jó, csak a magyar nem! — Elnök csenget.) A helyzet most is ugyanolyan, mint akkor volt, csak azzal a különbséggel, hogy a nemzetiségekkel már végeztünk, a nemzetiségeknek csak csekély része él már Magyarországon. Most tehát a nemzetiségek helyett elővettük a szociáldemokrata pártot és minden szocialistát kommunistának, bolsevistának és hazaárulónak nevezünk ki. (Barabás Samu : Ilyen beszédek után méltán lehet!) Ugyanolyan helyzet volt 1914 előtt a különböző nemzetiségekkel szemben. Hiszen ezek a nemzetiségi agitátorok a szocialista agitátorokkal együtt ültek Vácon, Marosvásárhelyen, Szegeden. (Kuna P. András: Ha megérdemelték!) Közben a nép jogokat nem kapott, a népnek minden jogát elvonták. (Renczes János: Ilyent lehet a magyar parlamentben beszélni! — Vanezák János: Sőt muszáj beszélni! — Propper Sándor: Igaz vagy nem igaz? — Csontos Imre: Ne gyalázzátok folyton ezt a szerencsétlen országot ! — Zaj.) Egy veszett háború után elismerték a nemzetiségekkel szemben a jogtalanságot és már a Károlyi-kormány igyekezett ezt a dolgot reparálni (Kuna P. András: Jól megcsinálta!) és amennyire lehetséges, menteni azt, amit még menteni lehet. Akkor hozták azt a törvényt, amely kimondta, hogy a nemzetiségeknek jogot fognak adni, de már késő volt, mert ha akkor akartak volna is az erdélyi szászok Magyarország mellett állást foglalni, ez lehetetlenségvolt, mert ezt a törvényt, illetve rendeletet későn adták ki. (Zaj a jobboldalon.) Ha ezt a rendeletet idejében kiadták volna és a nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló törvényt végrehajtották volna, nem kerültünk volna abba a helyzetbe, hogy Erdélyt és más területeket is elcsatoljanak tőlünk. (Zaj.) Hiszen könnyű a helyzete a t. túloldalnak, mert a t. túloldal azt mondja, hogy a háború elvesztésének a szociáldemokraták az okai, mert ők lázították izgatásukkal a frontot; (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) s azt mondják a túloldalon, hogy ha még néhány hétig vagy néhány hónapig lehetett volna a frontot tartani, megnyertük volna a háborút, Jól tudjuk, hogy ez rágalom, mellyel megint csak egyet ütni akarnak a szociáldemokrata párton és a szociáldemokratákat hazaárulókként akarják megbélyegezni. (Kuna P: András : Pesten egy falusi katonát meg nem tűrtek! — Pikier Emil : Kuna bácsi, irja meg a memoárjait! Ott irja ezt mind meg! — Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) A Károlyi-kormány után a bolsevizmus idején a nemzetiségeknek teljes jogokat adtak, de csak papiroson, mert akkor is a nemzeti kisebbségek képviselőinek óriási harcot kellett vivniok ezen jogok biztosítására. A kommün bukása után a Friedrich kormány elismerte, hogy a nemzetiségek érdekében kell valamit tenni és 1919 augusztus 27-én rendeletet adott ki, mely rendelet a Magyarországon lévő nemzetiségek jogait biztosítja. Amikor ez a rendelet megjelent, a magyar kormányban egy nemzetiségi kisebbségi minister vett részt, aki — tiszteletére legyen mondva — igyekezett ezt a rendeletet végre is hajtani. Bleyer Jakab, német nemzetiségi kisebbségi minister mindent elkövetett arra nézve, hogy ezt a rendeletet végrehajtsa, sajnos, azonban elgáncsolták és igyekezetét lehetetlenné tették, mert abban a percben, amikor komolyan foglalkozott azzal, hogy ezt a rendeletet végrehajtsa, már Bleyer Jakabot is hazaárulónak nevezték el és mindent elkövettek ellene, hogy érvényesülését lehetetlenné tegyék. (Rothenstein Mór: Pedig kurzusember volt!) Nekem alkalmam volt dr. Bleyer volt minister úrral tárgyalni, aki panaszkodott, hogy lehetetlenség volt ezt a rendeletet végrehajtani és nagyon kérte a szociáldemokrata párt németnyelvű frakcióját, hogy segédkezzék neki ennek a rendeletnek a végrehajtásában és az ezért folytatott harcban. (Perlaki György: Hát ezt meg is valósították! — Zaj.) A kormánynak azonban mégis kellett valamit tennie, kinevezett tehát egy kormánybiztost, a németajkuak kisebbségének kormánybiztosát, mivel az összes német területeken az elnyomás és az üldözés még nagyobb mértékben megvolt, mint a magyar területeken. (Perlaki György: Az nem igaz ! — Saly Endre: De igaz! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Perlaki György: Ne állitsanak olyant, ami nem felel meg a valóságnak ! — Saly Endre: Ön csak a szolgabirákkal beszél, mi pedig a néppel beszélünk! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Knaller Győző: A kormánybiztos urat akkor felkerestem és figyelmeztettem ezekre az anomáliákra. A kormánybiztos ur azt mondta nekem, hogy ő nem tehet semmit, ő csak egy közvetítő szerv, aki hivatva van közvetíteni a ministerelnök és a német nemzetiségi kisebbség között. Megígérte azonban nekem, hogy el fog járni a dologban és annak idején értesíteni fog; sajnos a mai napig még mindig csak értesít. (Renczes János: Ez csak beszéd a levegőbe!) A megcsonkított Magyarországon lévő nem magyar ajkú lakosok számaránya a következő: német ajkú van 521.000, tót ajkú 166.000, szerb ajkú 63.000 és román ajkú 49.000. Ez az utolsó népszámlálás adatai szerint összeállított statisztika. Minthogy annyi német ajkú és annyi tót ajkú van, a magyar kormány kötelezve lett a trianoni békeszerződés alapján, hogy rendeletet adjon ki a kisebbségek védelmére. De azt kérdem a magyar kormánytól, szükség volt-e ilyen rendeletnek kiadására, amikor még érvényben volt egy rendeletünk, amelyet a Friedrich-kormány 1919 augusztus 21-én adott ki, és amely sokkal messzebbmenő rendelet, mint az 1923 júniusában kiadott kormányrendelet. Kötelességem azzal a váddal is foglalkozni, amellyel a túloldal illetett bennünket, a hazafiatlanság vádjával. Kérdem, hogy amikor a soproni népszavazás volt, a szociáldemokrata párt nem vette-e ki részét a népszavazásból és nem tette-e meg kötelességét a népszavazásnál! Igaz ugyan, hogy mi felkelőket nem küldtünk Magyarországra, mi a helyzetet Nyugatmagyarországon nem rontottuk el, de ennek ellenében a Nyugatmagyarországon lakó szervezett munkásokat, — akiknek jórésze a szociáldemokrata párthoz tartozik — figyelmeztettük arra, hogy nekik kötelességük Magyarország mellett szavazni. (Rothenstein Mór: Most miért nem kiabálnak!) Azt mondtuk nekik, hogy igaz ugyan, hogy Magyarországon most terror van és Magyarország' népe ma nem tudja jogát érvény esi teni, de azért ez még nem jelenti azt, hogy ne szavazzanak Magyarország mellett, mert mi egy demokratikus Magyarországért küzdünk, és ebben a demokratikus Magyarországban ők is,
