Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-259

4(>8 J, nemzetgyűlés 259. ülése 1924. törődöm a zsidókérdéssel, hanem azt más szempontból vizsgálom. Erről most nem beszélek, csak annyit mondok, hogy szerintem a zsidókérdés csak gazdasághatalmi probléma. A zsidó, mint ember, engem nem érdekel, csak mint tőketényező érdekel. És amint a szocialistát érdekli a gyáriparos, mint hatalmi tényező, és a kisgazdát a 10.000 holdas, mint hatalmi tényező, ugy engem, a keresztény embert, kell hogy érdekeljen a zsidó, mint gazdasághatalmi tényező. Azon túl nem tördöm vele. Én tisztelek, becsülök minden zsidó embert ; előttem faji és egyéb kérdés szempontjából teljesen közömbös, hogy valaki keresztény-e vagy zsidó. Abban a pillanatban azonban, amikor azt látom, hogy a zsidóság kezébe áttolódott ennek az egész országnak gazdasági ereje, s amikor azt látom, hogy már a földbirtok sincs tőlük megmentve, (Elnök csenget.) sőt valószinü, hogy 8—10 esztendőn belül a zsidóság nagy gazdasági erejénél fogva az még nagyobb mértékben fog a kezükre jutni .. . Elnök : Képviselő ur, méltóztassék felfüggeszteni beszédét addig, amig az elnök nyilatkozik. Kérem a szónokot, méltóztassék a tárgyhoz visszatérni. Ulain Ferenc : Igen. Hiszen majd beszélünk még erről máskor. (Felkiáltások a balközepen : Ez is a tárgyhoz tartozik ! Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Ulain Ferene : Engedjék meg most nekem, (Halljuk ! Halljuk !) hogy ezt a kérdést lezárjam. Kérem az elnök urat, méltóztassék felgyújtatni a lámpákat, mert nem igen látom már az irataimat. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! A devizakérdést nem óhajtom tovább vizsgálni, hiszen az idő halad, és — mondom — úgyis száraz borsó az egész, amit a falra hányok, aminek konzekvenciái nem lesznek, illetőleg nem voltak ; bár előbb lettek volna. Engedjék meg, hogy ennek az egész problémának egy másik részére térjek át, a javaslat második felére, arra, amely a kényszerkölcsönre vonatkozik. (Halljuk.' Halljuk!) A kényszerkölcsönről nem óhajtok ma nagyon részletesen nyilatkozni, mert ez a kényszerkölcsön tulaj donkèpen a nagy országos külföldi kölcsön-probiémának csak kiegészitő része. Abban a szomorú helyzetben vagyunk, hogy a ministerelnök ur igen rövid idő múlva kénytelen lesz a problémát teljes egészében idehozni elénk és akkor módom lesz exegetikus rövidséggel megtárgyalni ezt a kérdést. De hiába is szólalnék fel a kényszerkölcsön ellen, hiszen végeredményben a rendelet már ki van bocsátva, a pénz egy része már be van szedve és azt hiszem, mire beszédemet befejezem, talán már el is lesz költve. Nem akarok tehát a kérdésnek erről a részéről sokat beszélni. Engedje meg azonban a t. Nemzetgyűlés, hogy fajvédő csoportunk gondolkozásának illusztrálása végett pár szóval megjelöljem annak irányát. Nem tudom, helyeselni fogják-e önök, vagy sem, de nekem az az érzésem, hogy lelkük legmélyén kivétel nélkül egyet fognak velem érteni, ha még ugy megszavazzák is a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. 1922 szeptember 6-án, amikor a buzaadót kérte tőlünk a pénzügyminister, a túlsó padokról szólaltam fel. A javaslatot megszavaztuk, mert akkor is a pénzügyminister abban a reményben volt, hogy meg tudja vele állítani a évi március hó 20-án, csuíÖrtökoiL magyar korona esését. Ez alkalommal a következőket mondottam a nemzetgyűlésen. Megelőzően a bankokról és az általuk elért hihetetlen í^ereségekről beszéltem és következtetéseimet a következő formában állítottam fel. Nem irigylem tőlük, hogy ezzel a spekulatív munkával elérik azt, amit elérnek, hanem, ha van valami, ami fáj nekem, az az, hogy ennek az akciónak az eredménye kettő lesz : először kisgazdaközönségünknek tekintélyes része is megérzi ezt a borzasztó kataklizmát, másodszor azt fogják majd mondani, hogy az állam dolgait mégis csak rendezni kell s ha a korona lezüllött, tessék a vagyont újból megdézsmálni. Kérdem, ki fogja akkor a vagyont megint leadni? Megint a gazda fogja leadni, mert a siberek nem fogják vagyonukat leadni. Hiszen amint most, amikor a vagyoneladást eszközölni kellett, nem voltak megfoghatók a háborús gazdagok, ugy nem lesznek megfoghatók a valutagazdagok sem és a birtokosok, elsősorban a nagybirtokosok lesznek ismét igénybevéve. És jön majd valahonnan egy jelszó, hogy itt van az egyház vagyona, itt vannak a hitbizományok, a nagybirtokok, tessék azokat elővenni. Másfél esztendővel azután, hogy az önök sorai között ezt elmondottam, bekövetkezett, hogy ugyanaz a férfiú, aki most: is az önök sorai közt van, kénytelen volt az igazságügyministeri székből azt mondani, hogy keressék ki Magyarország tízezer leggazdagabb emberét, ezek álljanak össze, adják le vagyonuk egy részét és mentsék meg az országot. És én ma, amikor előrehaladott stádiumában vagyunk ennek a gazdasági fejlődésnek, óva intem azt a többséget, melynek tagjai között számos nagy vagyonnal rendelkező, számos ingatlan vagyonnal rendelkező egyén van, mondom, óva intem attól, ami az idők során feltétlenül elő fog állni. Az, amit a kormányzat ma csinál, olyan szegényes, szánaldmraméltó, szomorú foltozás, amely nem képes ennek a nemzetnek a gazdasági rendjét helyreállítani. És ha az, amit mondok, bekövetkezik, ugy két esztendő sem telik el és azt fogják önöktől követelni, de más hangon, erélyesebben, komolyabban, talán az utcáról, hogy teljesitsék azt, amit a volt igazságügyminister mondott. Ki tudja, hogy akkor önök lesznek-e a többség, ki tudja, hogy az a többség, amely ebben az országban kormányozni fog, nem azt fogja-e mondani, hogy, ha a világon minden államban vannak 5—600 holdas birtokmaximumok, csinálják meg Magyarországon is. Akarják önök ezt elérni ? Alig hinném. Nekem nincs földem, de ettől eltekintve, nem kivánom ezt a nemzet konzervativ ereje szempontjából, mert ez túlgyors átmenet lenne. óva intem önöket attól, ami önöket fenyegeti, mert önök nem látják ennek a nemzetnek a pénzügyi helyzetét, nem látják azokat a titkos rugókat és erőket, amelyek céltudatosan dolgoznak a nemzet gazdasági tönkretételén. Amikor mindezt fajvédő barátaim és elvtársaim megbízásából és gondolkozásmódja szerint elmondom, figyelmeztetem önöket arra, hogy ebben a nemzetben vannak tényezők, amelyek tudnak segiteni a nemzeten, hà segiteni kell, anélkül, hogy véglegesen megtámadtatnék és lerontatnék az a konzervativ erő, amely a nagy- és középbirtokokon keresztül ezt a nemzetet még