Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

A nelnzeípifülé* 258. ülése 1924 Kérem válaszom tudomásulvételét. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Györki Imre: Tisztelt Nemzetgyűlés! Én interpellációm elmondását megelőzőleg többékevésbé ismertem azt a szellemet, amelyet ebben a nemzetgyűlésben a belügyminister ur képvisel, sőt tudom és ismerem azt a szokását is, hogy nem egyszer jön önmagával ellenkezésbe itt ebben a nemzetgyűlésben és korábban tett kijelentéseivel komlokegyenest ellenkező kijelentéseket tesz. Ezért akkor, amikor ezt a kérdést, a visszahonositás kérdését idehoztam, voltam annyira óvatos, hogy leirtani a belügyminister urnák azt a felszólalását is, amelyet elmondott akkor, amikor az 1922 : XVII. törvénycikk tárgyalása folyt itt a nemzetgyűlésben. Emiitettem az imént, hogy a 24. §-t eredetileg nem foglalták be a törvényjavaslatba. Ezt az előadó hozta itt javaslatba és az előadó javaslata alapján került be a törvénybe. Téved az igen t. minister ur akkor, amikor azt mondja, hogy a visszahonositás kérdésében nem lehet kijátszani a trianoni békeszerződést és nem lehet az állampolgárságra vonatkozó részt itt kijátszani. Ugyanis le kell itt szögeznem, hogy az volt a célja e szakasz törvény beiktatásának. Igenis rejtett célja ezen tör vény rendelkezésnek az volt, hogy mikor az igazságtalan békeszerződés értelmében — amire mindenkor különösen a túloldalról nagy szeretettel szoktak hivatkozni — egyes állampolgárokat megfosztottak a magyar állampolgárság megtartásától, akkor a trianoni békeszerződés rendelkezéseit kijátszandó, ezt a rendelkezést iktatták törvénybe. Maga a belügyminister ur is igy értelmezte ezt, mert az 1922. augusztus 1-én tartott ülésen a következőket mondotta (olvassa): »T. Nemzetgyűlés! Elismerem, hogy ez az uj szakasz első pillanatra talán nagyon fontosnak és roppant nehezen megérthetőnek látszik, holott végeredményben ez az első benyomás csak abból keletkezik, hogy a szakasz egy kissé hosszasan és részletesen van megszövegezve. Semmi egyébről nincs benne szó, mint arról, hogy azok a volt magyar állampolgárok, akik a trianoni békeszerződés következtében elvesztették állampolgárságukat, ha bármely okból onnan ide átköltöznek ós ismét magyar állampolgári jogaikat akarják gyakorolni, egy rövid és az eddigi visszahonosítási eljárásnál gyorsabban leperegtethető visszahonosítási eljárás utján lehessenek ismét magyar állampolgárok és az állampolgárság időközben való megszakításának joghátrányai megszűnjenek.« Azt is mondotta még a minister ur (olvassa): »Ez olyan csekélység, — t. i. a könnyités — amellyel mindazoknak a magyaroknak, akik a békeszerződés következtében elszakadtak tőlünk, feltétlenül tartozunk, miért is kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a javaslatot elfogadni,« Méltóztatnak látni, hogy a belügyminister ur mostani kijelentése homlokegyenest ellenkezik azzal, amit ebben a felszólalásában mondott, (Hebelt Ede: Feltótlenül tartozunk!) Nem tudom, hogy most akarta-e félrevezetni a nemzetgyűlést, vagy ez volt a szándéka akkor, amikor ezt a rendelkezést törvénybe iktatták. Ezek után felmentve érzem magamat az alól, hogy vitába, szálljak a belügyminister úrral afelett, hogy mit tart ő különös méltánylást érdemlő körülménynek. E szavai szerint semmit sem, mert ha valaki be akarta jelenteni, akkor visszakaphatta a magyar honosságot. Ez volt a cél, legalább mi, akik résztvettünk a törvényjavaslat tárgyalásában és e rendelkezés beiktatásánál, évi március itn 19-én, szerdán. 429 mindannyian ezt láttuk, mert a minister ur szavaiból ezt olvashattuk ki. Itt csak egy kérdésre akarok utalni. A minister ur azt mondja, hogy a Menekültügyi Hivatal véleményezésétől teszi ezt függővé. Ebben a minister ur a törvényt nem helyesen értelmezi. Az 1922. évi XVII. te. 14. §-a nem szól a Menekültügyi Hivatalról, semmi köze ehhez a Menekültügyi Hivatalhoz. Én ismerem a Menekültügyi Hivatal szervezetét, ezt közbeiktatták azért, hogy még egy fórumon kelljen keresztüljárnia, még egy frontot kelljen áttörnie annak, akinek a belügyminister ur szerint legalább ezt a csekély szivességet meg kell tenni. A másik kérdés, amelyet érintett válaszában a minister ur, a bevándorlás kérdése, illetve, az a kérdés, amelyet ő nagyon szeret a bevándorlás kérdésének feltüntetni, holott az nem a bevándorlás, hanem a kiutasítás kérdése. Egyszer én egy nagyon furcsa és ötletes indokolást találtam munkásbiztositási működésemmel kapcsolatosan arról, hogy a lámpagyújtogatók betegségi biztosítás alá tartoznak-e vagy sem. Egy bölcs birói indokolás ezt a következőképen döntötte el: az ablaktisztogató balesetbiztositás alá tartozik, a lámpatisztogató nem, mégpedig azért nem, mert az ablak célja az, hogy kívülről a fényt bebocsássa, a lámpáé pedig az, hogy a fényt belülről kibocsássa. Ugyanez a differencia van a minister ur között és közöttem. Itt tévedésben, optikai csalódásban van a minister ur; itt nem a bevándorlás kérdését kell szabályozni, hanem a kiutasitás kérdését. Ne méltóztassék tehát a kiutasitás kérdését mindig beleburkolni a bevándorlás kérdésének köpenyegébe, mert ön nem a bevándorlást szabályozza, hogy a kívülről beözönlő idegen állampolgárok itteni letelepedése mi módon engedhető meg,hanena egy teljesen retrográd intézkedéssel azt szabályozza, hogy a hosszú évtizedek óta itt élő, esetleg idegen állampolgárokat, esetleg a nem optait állampolgárokat miként lehetne ebből az országból kiboxolni. Szólott a minister ur a záróra kérdéséről is. Ha azt a választ, amelyet itt különösen a munkásszervezetekkel kapcsolatosan adott a minister ur, a botokud négerek belügyministere adta volna, ezt megérteném, de Magyarország belügyministerének mégis illenék ma már annyit tudnia, (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Micsoda beszéd ez ?) hogy a szakszervezetekben rendezett táncmulatságokat és műkedvelői előadásokat nem lehet egy kalap alá vonni a Táncpalotával és a Párisi Kalitkával. (Mozgás.) Ezt illenék már megtanulni. {Nagy zaj a jobboldalon. — Rakovszky Iván belügyminister: Ne tanítson engem arra, hogy mit illik tudni! — Folytonos zaj. — Rakovszky Iván belügyminister eltávozik a teremből — Taps a jobboldalon. — Farkas István: Isten vele, Mihály! — Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Isten vele, Iván! — Elnök csenget. — Propper Sándor: Ha megérkezik, irjon! — Hebelt Ède: Reméljük, nem jön többé vissza! Rothenstein Mór: Ez azután egy művelt belügyminister! — Farkas István: Szegyeijék magukat, hogy ilyen belügyministerük van! — Schandl Károly: Önök szégyenről ne beszéljenek! — Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Maguk szégyelljék magukat!) Elnök: Csendet kérek! Györki Imre: Mindaddig, amig a munkáskérdésekkel szemben ilyen mértékű vagy rosszindulatot, vagy tudatlanságot tapasztalunk, (Folytonos zaj.) igenis veszem magamnak azt a jogot, hogy ezekre a kérdésekre vonatkozóan kioktassam a belügyminister urat. (Folytonos zaj. — yarsányi Gábor: Igen fokhagymaszagú ez a válasz! — Zaj. Elnök csenget. — Farkas István: A túloldalon bűzlik a fokhagyma, nem ezen az oldalon!