Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

^2 A nemzetgyűlés 258. ülése Í92i lyek talán csak relative magasak, mert hiszen fordított viszonyban azt lehet mondani, hogy a pénz értéktelen, ami igaz is, mi az akadálya annak, hogy ebből a leromlott koronából a dolgozó ember annyit kapjon, amennyi szükséges ahhoz, hogy élhessen! Mi akadálya van ennek! Ezt ma hatalmi kérdéssé élezték ki. Talán így van ez a mezőgazdaságban, az iparban és a kereskedelemben azonban egészen bizonyosan: az árak napról-napra, mondhatnám órárólórára emelkednek, a bérek pedig lassan cammognak utánuk, úgyhogy ma Magyarország dolgozó népe a békebeli életnívónak talán csak fele felett rendelkezik. De ez is hamis szám, mert a drágulási indexszámok a vásárcsarnoki nagybani árak alapján készülnek, amelyekre még tekintélyes pluszt fizet a kisvasaidé. Ezenkivül a világkereskedelemben aranyparitásban is meglehetősen nagy drágulás következett be, — körülbelül kétszeres, két és félszeres drágulás — úgyhogy azt mondhatjuk, hogy a dolgozó népesség Magyarországon békebeli életnívójának — amely pedig korántsem volt valami fényes — csak 35—40 százaléka felett rendelkezik. Ez a magyarázata annak a megdöbbentő szociál-higiéniai statisztikának, amelyet most már hivatalos helyről is kénytelenek a nyilvánosság elé bocsátani és kénytelenek figyelmeztetni a közvéleményt arra a veszedelemre, amely az egész magyar dolgozó társadalmat fenyegeti. Nem kell-e afelett kétségbeesni, vagy legalább komolyan gondolkozni, hogy az agrár Magyarországon éhinség van a városban és a falun egyaránt? Ez olyan vád az egész kormányzati rendszer, különösen a kormány gazdasági rendszere ellen, amelyet nem lehet figyelmen kivül hagyni, amelynek kell hogy legyen konzekvenciája. Vagy az, hogy ez a kormány, miután alkalmatlannak bizonyult az ország ügyeinek intézésére, elmegy, vagy az, hogy megfogja a dolog végét és megszünteti az éhínséget. Csak ezek a kritikátlan idők teszik lehetővé ezt a vegetálást és kormányon maradását annak a rendszernek, amely ezeket az állapotokat létrehozta és tűri. Ezen van a hangsúly, hogy tűri tovább, mert folytatódik a veszedelem. (Maday Gyula: Félesztendei türelmet kérünk!) Félesztendő múlva jó lesz minden! Mi ennek a szankciója, t. Maday képviselő ur? Félesztendeig még igen-igen nagy pusztítást végezhet az éhinség, a nyomorúság, a rongyosság, a lakásinség, stb. (Maday Gyula : És mi lesz akkor, ha mindjárt az történik, amit múltkor kiabáltak 1 — Györki Imre : Tessék Balmazújvárost megnézni, ott mekkora a nyomor ! — Maday Gyula : Tudom, ismerem a helyzetet ! — Györki Imre : Tenni tessék ellene ! — Szeder Ferenc : Eléggé megdrágították már az életet, minek még egyebet is tenni! — Maday Gyula: Gyárat fogunk ott teremteni nagyon rövid idő alatt, amelyben 3—400 munkást fogunk foglalkoztatni! Én nem bolonditani akarom a népet, hanem komolyan veszem, amit beszélek ! — Györki Imre : Majd ha látom, elhiszem! — Maday Gyula: Márólholnapra nem tehetünk meg mindent, de folyamatban vannak a tárgyalások! — Elnök csenget.) Felvetették a kérdést, hogy hát mi az, mit tenni kell. Én erre egy mondatban felelhetek, s ezt módjában van megszívlelni a kormánynak is. Ez különben egy nemzetgazdasági tantétel. A gazdasági élet felépítését és megerősitését csak egyféleképen lehet elérni: a dolgozó tömegek termelő- és fogyasztóképességének . évi március hó 19-én, szerdán, | helyreállításával. Ha a dolgozó tömegeket egy« részt termelőképessé, másrészt fogyasztóképessé teszik, akkor a gazdasági életnek meg I van építve az útja. Amíg ezt a generális tételi figyelmen kivül hagyják, addig minden intézkedés kuruzslás, addig minden intézkedésnek az lesz a sorsa, ami a korábbi intézkedéseké volt, addig minden intézkedés ujabb állomása a csődnek, sokasodása a bajoknak, folytatása annak a katasztrófának, amelj

r egyszer valahol igen-igen furcsa formában fog jelentkezni. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ezzel a javaslattal segíteni akarnak a bajon és Maday t. képviselőtársam azt mondja: félesztendei időt kérünk, félesztendő múlva a dolog rendben lesz. Van tehát valorizált koronánk. Hangsúlyozom, hogy a valorizáció ellen mi elvben kifogást nem emelünk. A valorizáció szükséges, ámde nem ilyen alapon és nem elszigetelten, egyetlen gazdasági területen. A valorizációt egyrészt régen meg kellett volna csinálni, másrészt az egész vonalon meg kell csinálni. Most már van háromféle koronánk: egy belföldi korona, az Inlandskrone, azután a külföldi koronaértékelés, az Auslandskrone és itt van a takarékkorona, a Sparkrone. Három koronánk van, háromféle árfolyamon, három külöböző értékeléssel, és mind a háromfajta korona teljesen kiszolgáltatva a hazai és a nemzetközi spekulációnak. Én az egész tákarékkoronát mai formájában és ezt a javaslatot, amely valorizációs javaslatnak nevezi magát és a korona értékcsökkenését akarja megakadályozni, nem tartom egyébnek, mint frivol fikciónak, amelynek semmi komoly bázisa nincs. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a véleményemet meg is okoljam. Tételezzünk fel egy szabályszerű polgárt, aki meghallotta, hogy a korona végre már szilárd bázisra jut, most már nem kell árut vásárolnia, nem kell részvényeket vennie, nem kell a zugforgalomban valutát szereznie, szóval nem kell a koronát más formában valahogy elhelyeznie, hiszen itt van a takarékkorona, amely az ő pénzének értékét megóvja. Szabályszerű polgár lévén, aki bízik és hisz a kormányban, megtudva, hogy van egy takarékkorona-szisztéma, elmegy a bankba és tisztelettel elhelyezi a pénzét takarékkoronákban. Vegyünk egy számot, egy millió koronát, ez t. i. kisembereknél nagy pénz, ritkán jutnak hozzá még a mai érték mellett is. Beteszi a bankba akkor, amikor a takarékkorona 118 volt. Azt mondja a bankár: méltóztatik még fizetni ezenfelül 180.000 koronát, tehát fizet 1,180.000 koronát, egy millió takarékkorona ellenében. A szabályszerű honpolgár nyugodtan hazamegy azzal, hogy a kis milliócskáját, amely 70—80 aranykoronát ér, biztos alapokon elhelyezte vs most már nincs gondja. Az volt a cél, hogy ne csak egy ilyen szabályszerű honpolgár legyen, hanem valamennyi ilyen legyen, hogy megszűnjék a gazdasági anarchia, hogy a felesleges kispénzeket ne kelljen áruba, értékpapírba, aranyba vagy valutába fektetni, (Györki Imre: A ládafiába!> hanem hogy visszaálljon egyrészt a bizalom a korona iránt, másrészt a takarékossági hajlam és megszűnjenek az időszerű pánikok, ne rohanjak meg a 'boltokat és ne csináljanak a nagy megrohanással áru- és értékhosszokat, hanem a gazdasági élet lendüljön vissza a maga régi, meg'szokott törvényszerűségébe. A mi szabályszerű emberünk tehát vett 1,180.000 koronáért 1 millió takarékkoronát. Két hét múlva szüksége van a pénzre, valamit vá-