Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

.4 nemzetgyűlés 258. ülése .1924. valamit le kell szögeznem. Tény az, hogy a bankok ezeket a kölcsönvett összegeket legnagyobbrészben üzemeknek adták talán s kisebb részben kereskedőknek. El kell ismerni azt is, hogy e kölesönadásoknál a kormány kényszer alatt volt, mert pénzszűke van és pénzszűke volt és igen sok üzem, ha nagy hitel nem nyilik számára, üzemét folytatni nein tudta volna. (Barthos Andor: ügy van! Ez objektiv beszéd!) Mert a tőke, amely egy üzemben van, három részből áll. Az egyik az, amely gépekben, berendezési tárgyakban van, amely nem mozditható, amely áll. A tőke másik része egy üzemben az, amelyen az üzem nyersanyagot vesz, hogy az üzem fentartható legyen, hogy a gépeket, a berendezését foglalkoztathassák. A harmadik része a tőkének, az amelyet hetenként a munkásnak az az üzem kifizet. (Ugy van! jobbfelől.) Ha már most azt mondom, hogy annak az üzemnek nincs pénze, nem tud nyersanyagot venni, vagy az üzemet nem lehet folytatni, akkor szükséges lesz az üzemet egészen megállítani, vagy azt kisebb térre szoritani, aminek nem lehet más következménye, minthogy az üzem tulajdonosa a munkásokat kénytelen lesz tömegesen elbocsátani. (Ugy van! jobb felél.) Azt tehát, hogy a munkásságot, amely a napi keresetéből él meg, valamelyik üzem elbocsássa, szóval tömeges munkáselbocsátás legyen, senki nem kivánja és óvjon is az Isten tőle; (Ugy van! jobbfelől.) mert mi lenne ennek következményei Az lenne, bogy munkanélküli segélyek címén az állam sokkal nagyobb összegeket volna kénytelen kifizetni ezeknek a munkanélküli munkásoknak, mint amennyit az üzemeknek adott; az lenne folytatólag a következménye, hogy ezeket a munkanélküli segélyeket az állam sohasem kapná vissza, — mig ezeket a kölcsönöket, amelyeket az egyes bankok utján a nagyüzemeknek adott, mégis, akár valorizálva, akár valorizátlanul, de egy bizonyos részben visszakapja. (Egy h&ng a középen: És amellett produkció is van.) És amellett produkál is az az üzem. Tegnap Rassay Károly képviselőtársam azt mondotta, hogy a nagybirtok, és egyben a kisbirtok is, használta a valorizálatlan hitel előnyeit. (Szabó István (nagyatádi) földinivelésügyi minister: Épen hitelt nem kapunk!) Ámde itt erősen kell disztingválni. Mert ő azt mondotta, hogy a régi hitelt valorizálatlanul visszafizették a nagyés a kisgazdák; igen, de különbséget kell tenni aközött, hogy vájjon valaki a valorizálatlan hitelt az államtól, vagy egyes magántársaságoktól, magáncégektől élvezi-e. Ha az államtól élvezi, akkor annak a valorizálatlan hitelnek következményeit a szegény néposztály fizeti meg a drágaság folytán. De figyelembe kell venni azt is, hogy a gazdák óriási összeget veszitettek azon, hogy az ő termésük eredménye maximálva volt, tehát annak kötött ára volt, mig az összes ipari termékek valorizálva, tehát átértékelve, jóformán naprólnapra átértékelve jelentek meg a piacon s a gazdák kénytelenek voltak folyton valorizált ipartermékeket venni. (Erdélyi Aladár : És ma nem ugy van?) S ma is ugy van. Figyelembe kell venni azt is, hogy ezek a takarékok maguk is valorizálatlanul fizették tartozásaikat, és figyelembe kell venni azt is, hogy pl. a biztositó társaságok valorizálatlanul fizették vissza azokat a járadékokat, amelyeket ők békében jó pénzen szedtek be. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor nem lehet azt mondani, hogy egyenlő elbírálás alá kell venni a valorizáció szempontjából a pénzintézeteket és másokat, közöttük a nagybirtokot és a kisbirtokot is. Tisztelt Ház! A jogirodalomban különösen a liberális jogi irány képviselői közt igen sok ellenár? március hő 19-én, szerdán'. 4öl zője van a valorizációnak. (Ulaiii Ferenc: Tudják miért!) Azt mondják többek között, hogy ha kimondjuk a valorizációt, akkor tulaj donképe« nem teszünk mást, mint tagadásba vesszük a korona törvényes fizetési jellegét, vagyis ha kimondjuk azt, hogy egy korona nem egyenlő egy koronával, akkor a koronát megfosztjuk a törvényes fizetési jellegtől. Ámde ez nem állhat meg. A fize^ téseknél és a kölcsönbe vevéseknél ugyanis az emberek tulajdonképen nem kölcsönt igyekeznek venni, nem száz, kétszáz, háromszáz vagy öt millió koronát, hanem gazdasági értékeket vesznek át és ezek helyett gazdasági értékeket kell visszaadniuk. Azt mondják, hogy tulajdonképen nem lehet egy törvényben kimondani azt, hogy már meglevő, megkötött ügyleteket visszamenőleg valorizáljanak. Az itt szóban levő ügyleteket azonban még nem teljesítették, tehát élő ügyletekről van szó. De nyilvánvaló az is, hova tendál ez a konklúzió. Oda tendál, hogy ezeket a valorizálatlanul kiadott kölcsönöket megmentsék a valorizáció alól. Egy állam életében azonban, amikor naprólnapra rendkívüli események rázzák meg az állam épületének falait, amikor nem várt katasztrófák, csapások támadják meg a nemzetet, nem lehet azon gondolkozni, hogy előfordult-e már a törvényhozás terén az, hogy valamely törvényt visszaható erővel ruháztak fel, vagy nem. Fő — mint emlitettem — az állam érdeke, fő az az anyagi igazság, hogy ha az a bank kapott egy bizonyos értéket, akkor ugyanazt az értéket szolgáltassa vissza hitelezőjének, az államnak. (Ulain Ferenc: Ezt nem akarták ők két esztendeig!) Azt is mondják, hogyan jön ahhoz az az adós, hogy hitelezőjének közbejött nagy veszteségét^ ő fizesse meg. Ámde amikor a korona értéke naprólnapra ingadozik ós változik, akkor az adósnak is számolnia kell azzal, hogy esetleg más értéket, helyesebben több koronát lesz kénytelen az értékvisszaszolgáltatás fejében adni, mint amennyit tulaj donképen felvett. Mert a bíróságok már több mint egy éve valorizálnak, valorizálják a követeléseket, de valorizálnak az orvosok, valorizálnak az ügyvédek és valorizálnak mások is. Ugyanakkor egyesegyedül csak azt a kölcsönt, azt a kiadást, azt a követelést ne lehessen valorizálni, amelyet az állam adott! Ez teljes abszurdum lenne, t. Nemzetgyűlés! (Ulain Ferenc: Ezt nem akarták megcsinálni két évig!) Azt mondják: Hja, az a bank tovább adta váltóra nagy- és kiskereskedőknek azt a pénzt, tehát most annak a banknak nagyon nehéz lenne visszakapnia ezeket a kölcsönöket. De én azt kérdezem — hiszen előttünk játszódik le a néha igen komikus példa — hát a kereskedők nem valorizálnak napról-napra, hát egyegy koronaesésnél nem jelennek meg azonnal az uj árszabások az üzletekben, hát azzal az ipari termékkel, azzal a kereskedői árucikkel nem valorizál napról-napra a kereskedő és nem emeli fel az árát azonnal, amikor a korona esett? Le soha sem szállítják az árakat, ha a korona értéke javult is. Semmiféle erkölcsi és jogi, különösen pedig közgazdasági indok nincs tehát arra, hogy a bankoktól az állam azokat a hatalmas milliárdokat ne valorizálva, ne átértékelve kérje vissza. Tisztelt Ház ! Megvallom, a takarékkoronától nem várok valami nagyon sokat, mert azt látom, hogy — mindenesetre a kormány akaratán kívül — az élettel, a kereskedelmi és nemzetközi viszonylatokkal lépést tartani nem tud, ezért nem is tudott eddig az életben sehogyan sem gyökeret verni. De egyébként is ez valami fiktiv érték, amelyet nem lehet megfogni. Én sziveseb59*