Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-258

39C A nemzetgyűlés 258. ülése 1924 szőr a nemzetgyűlés, mint szuverén testület elé. Hogyan jön a nemzet és a magyar nemzetgyűlés ahhoz, hogy elmenjenek _ idegenekhez, ott tárják fel a bajokat és onnan kérjenek tanáesot! (Lendvai István: A Károlyi-féle szellem! — Kiss Menyhért: Az ellenséghez mennek!) Bennünket pedig az orrunknál fogva vezetnek és a népet diktatórikus módon terhelik meg. Méltóztassanak megengedni, hogy amidőn azt látom, hogy a kormány folyton ellenmond az önmaga cselekedeteinek és nyilatkozatainak és a ministerelnök ur ma azt mondja arra, hogy fehér, amire tegnap azt mondta, hogy fekete, (Ulain Ferenc: Ezért providenciáiig!) amidőn azt látom, hogy tavaly kijelentette, hogy csak külföldi kölcsön segíthet, mert a nemzet elment az áldozatkészség legmesszebbmenő határáig, most pedig itt van a törvényjavaslat, amellyel megnyomoritja a nemzetet belföldi kölcsönnel, logikus ember ezek mellett, azt hiszem, nem mehet el simán, ily körülmények között a magyar kormány iránt bizalommal nem viseltetem és a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök : Szólásra következik? Bartos János jegyző: Hegedűs György! Hegedűs György: T. Nemzetgyűlés! A tárgyalás alatt lévő javaslathoz nekem nagyon kevés szavam van azon beszédek után, amelyeket Ernszt Sándor és Czettler Jenő t. képviselőtársaim itt elmondottak, mert ők beszédeikben mindazokat a fontos kérdéseket, amelyek ezzel a javaslattal összefüggésben vannak, és mindazokat a bajokat is, amelyek a magyar közgazdasági életet bántják, felfedték. De megmutatták azt az irányt is, amelyen a magyar közgazdasági és pénzügyi politikának haladnia kellene, hogy az országot a hinárból, ebből a szomorú állapotból kivezesse. Annak, hogy mégis felszólalok és röviden elmondom véleményemet, az az oka, mert meggyőződésem szerint különösen az ellenzéki oldalról jóformán minden egyes felszólaló a mai közgazdasági, politikai és pénzügyi helyzetnek csak egy-egy kis részét igyekezett erősebben megvilágítani, és az egész közgazdasági és politikai életből csak egy momentumot vett ki és azt vitatta, világitotta meg. A magam részéről tehát lelkiismereti kötelességet teljesitek csupán, amikor szerény véleményemet erről a javaslatról és az ezzel összefüggésben lévő kérdések némelyikéről elmondom. Előre is kijelentem, hogy a javaslatot megszavazom, mert az a meggyőződésem, hogy ebben a javaslatban, különösen annak első részében, nagy igazságtevés, nagy igazságosztás foglaltatik, amely azon a magánjogi, közgazdasági és erkölcsi alapon és elven nyugszik, hogy mindenki, aki valamit kapott, ugyanolyan értékben és ugyanolyan mennyiségben fizesse vissza, mint amilyen gazdasági értékben ő azt megkapta. A javaslat első része tehát a valorizációval, helyesebben az átértékeléssel foglalkozik. Amikor ezt elfogadom, nagy megnyugvásomra szolgál ennél a pontnál az ellenzéki képviselő uraknak az a felfogása, amellyel a valorizációt tulaj donképen helyesnek tartják ugyan, de különböző politikai okokból és pártállásuknál fogva elitélik ós nem fogadják el. (Propper Sándor : Csak gazdasági okokból !) Arról a. kérdésről, hogy közjogunknak és törvényeinknek megfelel-e az az eljárás, hogy a kormány akkor, amikor a tövényhozás együtt ül, közszolgáltatást rendeleti utón, tehát gyorsan, kritika és megkérdezés nélkül igyekszik behajtani, hogy ez helyes-e, vagy helytelen, véleményem szerint lehet beszélni, de az a meggyőződésem, hogy egy fuldokló és halálveszedelomben lévő évi március hó 19-én, szerdán. ember nem gondolkozhatik heteken át azon, hogy hogyan mentse meg az életét, és erről nem folytathat heteken át tartó disputát. Én a magam részéről a kormánynak a felmentvényt, a javaslatnak ebben a részében, amely a kényszerintézkedések jóváhagyására vonatkozik, megadom. Amikor azonban ezt teszem, egyben folytatni akarom azt a kritikát is, amit pártomnak eddigi két szónoka a javaslattal szemben gyakorolt. Belekapcsolódom ezekbe a kritikákba, mert az a megyőződésem, hogy ha valaha volt szükség birálatra, kritikára, akkor különösen most, az országnak ebben a végzetes állapotában kétszeresen szükség van az igazságos, minden gyűlölködés és harag nélküli bírálatra. Ezért különösen most a kritikát igazságosnak és jogszerűnek tartom. Ha az eredőjét keresem annak a katasztrófának, amely bennünket gazdaságilag ide juttatott, az eredmény tekintetében nem tudok egyetérteni az eddig felszólalt legtöbb képviselőtársammal. A legtöbben ugyanis azt mondják, hogy közgazdasági katasztrófánknak oka egyrészről az, hogy sem a belföld, sem a külföld nem volt és nincs bizalommal a kormány iránt. Azt mondják: az is oka a katasztrófának, hogy különböző helyeken militarista szellemű kijelentések, vagy határvillongások történtek, vagy hogy belügyeink, és jogrendünk terén bizonyos excessusok voltak. Ezeket a felfogásokat én nem osztom. De ha arra az álláspontra helyezkedem is, hogy ezek a kifogások helyesek, ha ezek a tények, amelyeket néhány t. képviselőtársam már birálat alá vett és kifogásolt, tényleg siílyos excesszusok is, akkor sem tudom azokat elfogadni olyan erejű tényeknek, amelyek maguk után vonnák a magyar közgazdasági élet tönkrejutását és a korona lecsúszását. Mert nem lehet tagadni, hogy az olyan tények, amelyeket itt egyes pártok súlyos birálat alá vettek, legtöbbször nagyitva kerültek ki a külföldre, a külföld tehát nem a tényeket, hanem a megnagyított tényeket látta, a külföld nem golyókat, hanem dum-dum golyókat látott, a külföld tehát jóformán soha sem mondhatott igazságos és elfogulatlan kritikát azokról a cselekményekről, amelyek itt bent történtek. Ha azt mondanám, hogy ezek az állitólagos excesszusok lennének az okai a magyar közgazdasági élet lecsúszásának és a korona tönkremenetelének, akkor hasonlítanék ahhoz az egyénhez, aki, amikor valaki megkérdezi egy ledőlt ház mellett: vájjon az épület miért omlott össze, azt mondaná: azért, mert 10—15 tégla rossz volt abban az épületben; vagy ha a magyar élet iszapos, zavaros folyamáról azt kérdezném valakitől, hogy az miért zavaros és azt a választ kapnám: azért, mert pár halacska állandóan zavarja a folyó medrét. Ez a néhány tégla, ez a néhány halacska, szóval ez a néhány esemény, ha nem is helyes, ha kifogásolható is — feltételezem ezt is — még sem szolgálhat okul és nem lehet^ elégséges arra, hogy a magyar közgazdasági élet ennyire lecsússzék, ennyire tönkremenjen, és hogy a koronának a külföld előtt semmiféle értéke ne legyen. T. Nemzetgyűlés! A dolog nem igy áll. Az a ház csak akkor dőlhet össze, ha a fundamentum rossz. Ezért nekem az a felfogásom, hogy minden bajnak, minden gazdasági leromlásnak és minden belső zavarnak is, különösen pedig annak a nagy elfogultságnak, amely velünk szemben külföldön van, más az eredője, más az oka. Szerintem ennek alapja, eredője az a liberális gazdasági rendszer, amely ismét úrrá lett felettünk, és amely befutotta életünk minden fáját, minden részét, ahogy a folyondár befutja az életerős törzset. Mi pedig ezt a folyondárt, amely a nemzet életének fáját körülcsavarta és szivja annak vérét, őrizzük, mint