Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

5?Ö A nemzet g y HÍ és 257, ulese 1,024. évi már eins hó 18-án, heââen. olyan kormány vezeti az ügyeket, amelyek magatartását a kerület elitéli, hanem a nemzetet magát kell nézni és a nemzetnek magának teszünk szolgálatot, amikor ezt a kényszerkölcsönt befizetjük. Fel is szólítottam őket, hogy fizessék be. Nagy részük meg is tette és telj esitette a befizetést, de egyetlenegy ember nem akadt, igen t. Halász Móric képviselőtársam, aki azt mondotta, azt bitte volna, hogy ezt a kényszerkölcsönt valamikor a magyar állam visszafizeti. Nem tudom, miért gyökerezik ilyen mélyen ez a feltevés a magyar nép lelkében. (Halász Móric: Talán a hadikölesönök miatt!) Én is azt hiszem, hogy a hadikölesönök miatt. Én igyekeztem az embereket meggyőzni és igyekeztem az emberekben lelkük mélyéig felkavarni a hazafias érzéseket, amikor arra kapacitáltam őket, hogy ezt meg kell űzetni. (Lendvai István: Törvénysértésre kapacitáltad őket, mert ez törvénytelen dolog!) Egyetlen egy olyan szót el nem ejtettem, még tévedésből sem, amelyet ugy magyarázhattak volna, amelybe belefogózkodhattak volna, hogy annak alapján lelkiismeretük szerint, vagy pénzügyi szempontból vagy taktikai kérdésből megtagadhassák a befizetést. Tévedésből sem mondottam ki olyan szót, amelybe belekapaszkodhattak volna, mégis ugy látszik, a kétely, az örökös tagadás és kétkedés ördöge, vagy talán angyala benne van a magyar népben, hogy nem tudja feltételezni, hogy ez a kormányzat ezeket az összegeket takarékkoronákban fogja majd neki visszafizetni. A Habsburgok alatt nem tudták, nem merték megtenni azt, hogy rendeletek alapján kény szerkölesönöket vagy más adókat hajtottak volna be, (Lendvai István: Az abszolutizmus alatt igen!) ellenben ma megteszi ezt a magyar kormány. A pénzügyi bizottsági ülésen, az egyik ellenzéki képviselőtársam mentette és elismerte a kormánynak azt a jogát, hogy ilyen nagy veszélyek alkalmával megengedheti magának azt, hogy megsértse a törvényt és rendeleti utón léptessen olyan intézkedést életbe, amelytől az ország egy nagy érdekének, nagy ügyének szerencsés megoldását várja. Ha szőrszálhasogatók volnánk, jogilag teljesen azon az állásponton kellene hogy legyünk, amelyen Ferdinandy, az épen most elhalálozott egyetemi tanár volt, akinek könyvéből egy részletet Berki Gyula képviselő ur felolvasott, arra való utalással, hogy nagy veszélyek idején a kormány megengedheti magának azt, hogy ilyen intézkedéseket léptessen életbe. Ő azonban nyilatkozott az újságokban és utalt arra, hogy a nagy veszély alatt a háborúkat érti. Most azonban nem vagyunk háborúban, ez tagadhatatlan. (Renczes János: Rosszabb, mint a háború.) Elismerem, hogy háború után, u. n. gazdasági háborúban vagyunk ugyan, amely sokkal vérengzőbb, kegyetlenebb, durvább és igazságtalanabb, mint volt az első háború, mert az első háború nyílt és egyenes volt» amelyben katonák állottak katonákkal és ellenség állott ellenséggel szemben és győzött az egyik csoport, a másik pedig vesztett, de mindig nyílt helyzet adódott. Ma azonban földalatti és földfeletti és a társadalmi élet oszlopait minden vonatkozásában elfűrészelő munka folyik, hogy Németországot, Magyarországot és általában a központi államokat gazdasági tekintetben meggyengítsék, mert nagyon jól tudja a nagyentente, hogyha ezeknek az országoknak pénzügyi és gazdasági ereje megtörik, akkor ezekkel az országokkal leszámolt, ezekben az országokban az ellenállásnak semmiféle formája meg nem marad és húsz esztendő múlva, mikor ezt a kölcsönt majd visszafizetjük, egy olyan helota Magyarországgal áll majd szemben, amelytől nem kell féltenie a trianoni békével megszerzett határokat. Teljesen átérzem és átértem azt az igazságot, amelyet azok a történelemíilozófusok hirdetnek, akiknek tanítását történelmi materializmus néven ismerik és tanítják az egyetemeken. Mi, akik a faji gondolatot kívánjuk érvényre juttatni és a nemzeti érzés alapján akarjuk az államot naggyá és hatalmassá tenni, ellenkező nézeten vagyunk. De egy tagadhatatlan : ha a mostani életünket és a lefolyt világháború eseményeit nézzük, feltétlenül meg lehet állapítani azt, hogyha nemzeteket egymással szembe, legalább a XX. században nem annyira az eszmei gondolatok, mint a materialista gondolatok vitték, a rászorultság, a kenyér kérdése, vagy a terjeszkedés a gazdasági, ipari és kereskedelmi téren, a pénz megszerzése, szóval, azok a materialista indokok, amelyeket a materialisták hirdetnek is meggyőződésükben és amelyekkel mi, nacionalista-idealisták szembenálltunk mindig. Ha az ember a tömegek közé megy és népgyűléseken vagy más alkalmaknál figyeli és keresi a nép lelkületét, pszichológiáját, gondolkozását és — hogy divatos szóval éljek — u. n. mentalitását, akkor rájön arra, hogy egy győző országban talán virágozhatik az idealizmus, de egy legyőzött és tönkretett országban tényleg materialista felfogásúak az emberek és a politikusnak kötelessége ezzel _ a materialista felfogással számolni és politikájának olyan irányt adni, mely a materialista szempontokat tartja szem előtt, amelynek materialista alapja van. Ezen az alapon ez a törvényjavaslat, minthogy az ország legszélesebb _ néprétegeinek a zsebébe nyúl és a zsebéből akarja az utolsó megmaradt garast kikotorni, feltétlenül olyan javaslat, amely keli hogy foglalkoztassa a nemzetgyűlést, és nagyon szomorú volna, ha minden vita, minden kritika és minden ellenvetés nélkül simán, hogy ugy mondjam, diktatórikus parancsszóra átmenne ez a nemzetgyűlésen. Talán épen az a bizonyos Strakosch és Postpischl ur és a többi urak, akik itt vannak a külföldiek részéről, akikről ma igen szellemesen csinálta azt a viccet az egyik napilap, hogy: Strakosch lesz az utca, merre merre járok, (Zaj és mozgás jobbfelöl.) — ez a szép magyar nótának persziflalása jut az ember eszébe, mert Strakosch ur . .. (Zaj jobbfelől.) Ugy látszik, az igen tisztelt zajongó képviselő urak nem tudják, hogy ebben a népdalban bazsalikomról és más virágokról van szó, amelyet a legény a kalapja mellé tesz s amelytől szagos lesz az utca, amerre jár. Ne méltóztassanak rosszra gondolni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék valamivel közelebb jönni a témához. Kiss Menyhért: Strakosch egészen közel van a témához. Talán senki olyan közel nincs ehhez a javaslathoz, mint ezek az urak, akik a Népszövetség megbízásából ma Budapesten vannak. Távol áll tőlünk a szándék — hiszen nagyon lovagias nemzet a magyar — hogy tiszteletben ne tartsuk a vendégjogot, azonban szóvá kell tennem, hogy eddigelé csak a hivatalos kormány érintkezett a külföldi államok kiküldötteivel, ma azonban valóságos búcsújárás volt a szakemberek és a gazdasági és társadalmi intézmények részéről is a szálloda felé, ahol az ententemegbizottak ülnek és valósággal felvonult oda a lovagias magyar nemzet mindenféle képviselete, még az Omge képviselete is, hogy kifejtsék felfogásukat és kérjék Strakosch ur és társai beleegyezését segítségét és kérjenek egy mentőgondolatot a magyarság számára. Ha magát ezt a képet nézem, ez teljesen szokatlan a magyar történelemben, mert eddigelé nem volt eset erre ezer esztendőn keresztül, hogy a győző államok részéről jöttek volna ide urak, akik itt kegyelemmorzsát vagy tana-