Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

360 A nemzetgyűlés 257. ülése 1924 dósok a jobboldalon. — Ulain Ferenc: Ezt az összeget nem vonták ki a forgalomból, bennemaradt!) És a korona folyton csökkent. — (Ulain Ferenc: Teljesen helyes számítás!) 1922 decemberében 33 milliárdot utaltak ki 0'22-ős korona mellett, ez 0*03-as koronára átszámítva 51 milliárdot jelent. 1923 februárjában 40 milliárdot kaptak 0"20-as korona mellett, ami 0'03-as koronára átszámítva 146 milliárdot jelent 1923 májusában 70 milliárdot kaptak — ekkor már 0*12-őn állott a korona —, ami 0'03-as koronára átszámítva 180 milliárdot jelent. 1923 június 15-éig 80 milliárdot kaptak 0'10-es korona mellett, ami átszámítva 50 milliárdnak felel meg. 1923 július 31-éig 146 milliárdot kaptak, ami 0'03-as korona mellett 100 milliárdnak felel meg. Tehát még a devalválódás is bele van számítva. (Ulain Ferenc : Nagyon korrekt munka !) 1924 január 1-éig 560 milliárdot kaptak 0'03-as korona mellett, ez 675 milliárdnak felel meg. A nagybankok tehát a magyar jegyintézettől 1734 milliárdot kaptak s ebből az effektive kiutalt koronát, 550 milliárdot levonva, marad tiszta nyereség 1184 milliárd. (Szijj Bálint : Épen elég volna a kényszerkölcsönre!) Ez volt az a tiszta haszon, amelyet a nagybankok a jegyintézet előkelő gesztusa révén kaptak. (Ulain Ferenc : De ez csak 1922 júniusától van számítva, holott már egy évvel azelőtt felállították a jegyintézetet! Ha ettől az időponttól számítjuk, akkor nyolc billió jön ki!) Megdöbbentő dolgok ezek! Tudjuk, hogy pénzügyi helyzetünk olyan sivár, hogy minden kezet el kell fogadnunk, nem nézve, honnan jön — még ha az Sir Strakosché, a délafrikai financzsenié is —, amely idényül és azt mondja : szanálni akarom a helyzetet és segíteni akarok raj tatok. Ebben a tekintetben tökéletesen egyetértünk, ezt minden magyar aláírja és elfogadja. Viták folynak a sajtóban és a politikai élet minden terén arról, vájjon külföldi kölcsön nélkül talpraállhatunk-e vagy nem? Egyik rétege a nemzetnek azt mondja, hogy képtelenek vagyunk talpra állitani magunkat. A másik rétege ellenben azt mondja, hogy csak igenis önmagunkban nyerhetünk erőt, mert hiszen nem kívánhatjuk, hogy azokból, akiknek az az érdekük, hogy valahogy gazdaságilag talpra ne álljunk, megerősödjünk, segítséget és támogatást várjunk. Felteszem és elfogadom, hogy Bethlen ministerelnök urnák optimizmusa és bizalma a külföld iránt indokolt és jogosult. Felteszem és elfogadom — adja Isten, hogy ne csalódjak! — hogy a Sir Strakoschok annyi szeretettel és jóindulattal lesznek a mi népünk iránt, hogy igenis idejönnek és azt mondják : adunk kölcsönt, kiutaljuk a kölcsönt, itt van a 250 millió frank, álljatok talpra és hozzátok rendbe mindazt, amit egy rossz pénzügyi politikával elpocsékoltatok és tönkretettetek. Már a vidéken szedik be a véráldozatot a kisgazdáktól és kisemberektől a kényszerkölcsön formájában . . . (Erdélyi Aladár: Én már kifizettem!) Nagyon jól tette a képviselő ur, hogy kifizette. Bár minden magyar ember ki tudná fizetni és bár csak ez a kényszerkölcsön, amit kifizetnek, egyetlen egy pillanatig sem hagyna kétséget az iránt, hogy szanálni tudja a helyzetet. Én meg vagyok győződve, hogy ez a kényszerkölcsön csak egy sorozata a meginduló lavinának és a kényszerkölcsön után — mindjárt számokkal fogom kimutatni — egész sorozata lesz az ujabb kényszerkölcsönöknek, mert megáll a gép, mihelyt elfogy a kényszerkölcsön és elfogy, tegyük fel, az a külföldi kölcsön is, amelyet a 250 millió frankban megkapunk. Hogy ez meddig lesz elég! íme! jelenleg a mai koronaállást számítva államévi március hó 18-án, kedden. háztartásunk heti deficitje 50 milliárd papírkorona, ami aranyértékre átszámítva, 3,000.660 arany korona. A kölcsön 250 millió arany frank lesz, ha ugyan megkapjuk. A deficit félévenként 94 millió 160 ezer arany korona. (Szijj Bálint: Európa se ér 94 milliárd aranykoionát!) Nem milliárd — millió. (Szijj Bálint: Nagy különbség!) Tessék kiszámítani. Ezt a kölcsönt, — amelynek kiutalásába egy pillanatig sem hiszek, — mert nem fogjuk megkapni, — ki van kötve — másra nem fordíthatjuk, mint államháztartásunk mérlegének rendezésére, egyensúlyba hozására. Ki van kötve, hogy ebből a 250 millió arany frankból 5 egyenlő részletben 5 félévenként pótlandó államháztartásunk deficitje. Ha most feltesszük, hogy ez a szám a jelenlegi helyzetben is igy marad, — 50 milliárd papírkorona a heti deficitünk, — akkor a 250 millió arany frankból nem fog telni az egész hiány pótlása, mert sokkal több a deficitünk, hogysem államháztartásunk hiányait pótolhatná. Honnan fogja a pénzügyi kormányzat azt a fedezetet venni, amely szükséges lesz, mert csak öt egyenlő részben szabad félévenként a kölcsönből pótolni. Honnan fogja venni kérdem én — a deficit hiányait! Mert hiszen, tegyük fel, hogy a mai helyzet... (Szijj Bálint: Majd Zimmermann piros ceruzával dolgozik!) Mélyen t. képviselő ur, tessék csak visszaemlékezni: mikor Kállay pénzügyminister ur kijelentette ama végzetes napon, hogyan akarja fixirozni, stabilizálni a koronát, két napra rá jött a koronacsempészet, s elkezdett zuhanni a korona. Tehát mindegy, akár vörös ceruza, akár tinta, halombadőlt az egész kalkuláció, mert ma már a korona sorsa egészen szerencsétlenül és épen pénzügyi politikánk balkezes volta miatt nem áll az államhatalom kezében. Ki van csempészve a magyar korona sorsa Bécsbe és Prágába, onnan torpedózzák azt meg, mégpedig abban a pillanatban, amikor akarják. Hiszen épen azért támadjuk mi a pénzügyi rendszert, mert a 732 milliárdban muníciót adott a nagybankoknak. Muníciót adott nekik, hogy lövöldözzenek, még pedig akkor is és ugy, ahogy az ő érdekeik kivan ják. Felolvasom, hogy 12 hónap alatt mit nyertek a bankok a valorizálatlan hitelen. Amikor a nagybankoknak az az érdekük, hogy a korona ne stabilizáltassék, hogy az alásüllyedjen a végtelenségig, ( amikor az az érdekük, hogy egy fix értékmérője ne legyen az államnak, s hogy minél rosszabb koronában fizethesse vissza a jó koronában kapott hitelt: akkor itt — szerintem — semmiféle kölcsön, sem belföldi, sem külföldi kölcsön ezt a felbillentett mérleget helyre nem tudja hozni. Hogy a kormány maga sem tudja, mire ébred holnap. Lehet a legjobb szándéka, de mert idegen hatalmasságoknak szolgáltatta ki a korona sorsát, amelynek nem ő parancsol, és elég egy igazságügyministeri kijelentés, amely a koronacsempészetre rácsapást igért, hogy összefogózzanak és alásülyesszék a koronát. (Lendvai István : A becsületes minister bukik, a koronacsempészek nem !) A koronacsempészek hatalmasságával nem bír a kormány, mert az oktalan, fejetlen, nemzeti érzéstől teljesen idegen pénzügyi kormányzat hatalmassá tette őket. (Szijj Bálint: Halíjuk a jó tanácsot !) Azzal is fogok szolgálni. Tavaly, 1923 nyarán történt, hogy bizottságot, ankétot hivott össze Kállay pénzügyminister a valorizációs hitelek megbeszélésére. Ez az ankét, amely, mondom, 1923 év nyarán folyt le, a valorizáció mellett foglalt állást. E mellett foglalt állást a pénzügyi tanács is. Erre mi történt ? Felállott Kállay pénzügyminister ur és kijelentette, hogy ez a kérdés