Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-257

À nemzetgyűlés 257. ülése 1924. bői eltüntetni négy hónapra, hat hónapra vagy nyolc hónapra, —- mert hiszen nem tudom, hogy meddig tart a külföldi kölcsön folyósítása — akkor ebből logikusan az következik, hogy ha lehetséges ilyen erőfeszítést a termelés megbénitása nélkül igénybe venni, a külföldi kölcsön szüksége legalább is vitatható vagy problematikus volua. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem azonban, hogy tégy leg nem tudjuk rendbehozni. Ebből azonban logikusan az következik, hogy a kormánynak előleget kell szereznie erre a külföldi kölcsönre, ugy amint az a jóvátételi bizottsági határozatban meg van jelölve, és nem a belső termelést megbénítani, a belső üzemredukciókat előidézni. (Dénes István: Nem adnak neki előleget!) Ez egy további kérdés. Az én meggyőződésem az, hogy megfelelő garanciák mellett a belső pénzintézetek és vállalatok is kölcsönelőleg adására kényszeríthetők. (Dénes István: Ez megint nem külföldi kölcsön, hanem belföldi!) Én azért tiltakozom ezen kényszerkölesönelőleg ellen, mert attól félék, hogy ez a termelés teljes megbénitásához vezet. Érezte ezt maga a t. kormányos akkor, amikor a maga részéről ezeket az előlegeket 80%-ig kivánta lombardirozni, és őszintén megvallom, nem tudom, mi volt a megfontolás arra, hogy visszatért a 40%-os lombordirozásra. Azt hiszem, ha már nem tudjuk elkerülni, hogy ezeket az előlegeket a kormány igénybe vegye, akkor a legkevesebb, amit a gazdasági élettel szemben kötelessége megtenni, az, hogy egyfelől a 80%-os lombardirozással, másfelől a visszafizetési terminusok kitolásával a hirtelen tőkeelvonást a minimumra csökkentse. Igaz, azt mondhatnák, hogy ez lényegében nem más, mint infláció. Ugy van, ez infláció, de ha egy nemzet inflációba merült el, azt márólholnapra nem lehet átrántani a deflációba, minden súlyos következméáy nélkül. (Fábián Béla: Már próbálták párszor!) Ugy vagyunk ezzel, mint a morfinistával. Ha valaki morfiummal él, nem ugy kell meggyógyítani akarni, hogy egyszerűen elvévén tőle azt a fecskendőt, elvágjuk tőle a morfiumot, hanem fokozatosan kell átvinni az egészséges életre. (Ugy van! balfelöl.) A magam részéről megjelöltem azt a módot i is, amellyel szükségesnek látnám, hogy a kormány a pillanatnyi pénzszükségleten segítsen és ilyenformán ezt a nehéz átmeneti időt valamiképen kihúzza. (Zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! A magam részéről mégis kívánnék bizonyos konzekvenciákat levonni azokból, amiket előadni bátor voltam. Felfogásom szerint a korona értékcsökkenésének oka az a bizalmatlanság, amellyel az egész ország bel- és külföldi kormányzatát, méginkább azonban pénzügyi és gazdálkodási intézkedéseit tekinti a külföldi közvélemény. Ezt a bizalmatlanságot abban az esetben, ha mi egészséges életre kívánunk áttérni, valamiképen el kell tüntetni. (Zaj a balközépen. Halljuk! Halljuk! balfelől.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Rassay Károly: Én nem tudom, hogy a jelenlegi kormányzat még abban az esetben is, ha a legjobb szándék, ha a dolgok leghelyesebb megitélése is vezeti, képes lesz-e ezt a bizalmatlanságot elhárítani, teljes egészében eltüntetni. Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy négy év politikája van a háta mögött a mai kormányzati rendszernek, négy év olyan politikája, amely homlokegyenest ellenkező tényekből, ellenkező elvek hirdetéséből állt, mint amit ma követelnek tőlünk és amit ma meg kell valósitanunk. (Dénes István: Ugy van !) Ha semmi más, a presztízs kérdése, amelybe napról-napra bele kell évi már cms hó 18-án, kedden. 3Ô7 botlania eimek a kormányzatnak, feltétlenül azt eredményezi, hogy sokkal nagyobb nehézségekkel kell megküzdenie, mintha egy más kormányzati rendszer állana itt az ország ügyeinek vitelére. Ne méltóztassanak azt hinni, t. nemzetgyűlés, hogy én egész triviálisan arra fektetem a fősúlyt, hogy X vagy Y üljön-e a ministeri székekben. Nem a személyi kérdések a fontosak. (Zsirkay János : ügy van! Rendben van!) Nekem az fontos, hogy jöjjön egy olyan kifejezett, bátor, nem tapogatódzó, nem hezitáló politikai rendszer, amely négy év szomorú tapasztalatait bátran be meri vallani, és meri azok konzekvenciáit viselni^ és a való életben képviselni. E nélkül én attól félek, hogy ezeket a nehézségeket, amelyek épen az elmúlt idők politikájából kifolyólag mint nehéz ódium súlyosodnak a mai kormányra, nekünk erkölcsi és anyagi javainkból igen súlyosan kell megfizetnünk. Nem kétséges, hogy a mostani politikával szemben hallatlan bizalmatlanság van azok részéről, akik ma a mi segitőinkként jelentkeznek. Mert ha nem igy volna, akkor nem kellene odavinnünk költségvetésünket, akkor nem kellene leülnünk az asztalhoz, és elfogadnunk a jótanácsokat és követnünk azokat. Ha nem volna ez a bizalmatlanság, akkor nyugodtan hivatkozhatnánk arra, hogy az a politika, amelyet eddig követtünk, helyes. Hogy ezt a bizalmatlanságot miképen és hogyan kell eloszlatni, ez nem az én feladatom. A kormányzaton hallatlanul nagy felelősség nyugszik. Neki kötelessége mérlegelni azt, hogy az adott viszonyok között tudja-e ő jelenlegi rendszerével az ország érdekeit megfelelően képviselni. Ha eljut ahhoz az állásponthoz, hogy tudja, akkor nekem nincs más feladatom, mint hogy ezzel szemben a kritika jogát gyakoroljam és elmondjam a magam aggályait. A felelősség azonban, amely ezekben a percekben igazán nem kicsi, az övé. Én azt hiszem, hogy — amint előttem szólott t. képviselőtársam is mondotta — nagy, nemzeti összefogásra volna szükség. Ehhez a nemzeti összefogáshoz azonban bizonyos előfeltételeket kell megteremteni. Bátor kézzel épen a kormánynak, a mögötte ülő pártnak kellene likvidálnia annak a politikának ittmaradt csökevényeit, amelyek ezt az összefogást akadályozzák; bátor kézzel meg kellene gyógyítani azokat a sebeket, amelyek még ma is égetnek, és amelyek a nagy érdekekhez, az állami szervezetnek gigantikus voltához képest lappá! iák, jelentéktelenségek és kicsiségek. De ezen az utón a kormánynak, a kormányt támogató pártoknak kell megtenniök a megfelelő lépést. Igaz, súlyos kötelesség ez, belátom, hogy presztízs-szempontokat érint; de ezzel szemben lehetetlen, hogy az ellenzék is ne teljesítse a maga kötelességét. Mert nemcsak a kormánynál látok ilyen súlyos kötelességeket. Megmondom őszintén, én az ellenzék oldalán épen olyan nagy kötelességeket, feladatokat látok. Ez a feladat az ellenzék részéről az, hogy ne rekrimináljuk folyton azokat a bajokat és keserűségeket, amelyeken nem a kormány, hanem az idő túlhaladt és amelyek ma már talán csak politikai szempontok; ellenben annál inkább követeljük azoknak a súrlódási felületeknek a letörését, amelyek lehetetlenné tesznek egy ilyen nagy, nemzeti összefogást. Végre is elmúlt egy négyéves politikai rendszer a maga hibáival, a maga bűneivel, s — kimondom őszintén — a maga sokszor szégyenletes tetteivel. De elmúlt ! A nemzet élete azonban nem négy évre van berendezve. Nekünk tovább kell mennünk, előre kell tekintenünk, össze kell fognunk, és a felelősség azokra fog hárulni, akik ehelyett az összefogás helyett rekriminálják a 53*