Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-256

À nemzetgyűlés 256. ülése 1924. igyekeztünk volna megakadályozni, hogy koronánk feltartóztathatatlanul zuhanjon azon a lejtőn, amelyen megindult, akkor meglehetett volna mindent menteni. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Teljes nyíltsággal és őszinteséggel kimondom, hogy én erről nem vagyok meggyőződve. (Pesthy Pál igazságügyminister a terembe lép. Éljenzés a jobbés a baloldalon.) Elismerem, koncedálom, hogy a kormányzat és a volt pénzügyminister ur pénzügyi politikájának lehetnek hibái, amelyek elkerülése talán meglassíthatta volna ezt a folyamatot, (Propper Sándor: Miért folytatják a hibákat?) és talán előidézhette volna azt, hogy ma nem tartanánk ott, hogy a magyar korona kevesebbet ér az osztráknál; de ezt a katasztrofális helyzetet kizárólag a kormány pénzügyi politikájának tulajdonítani én nem tudom. (Propper Sándor: Majd talán a sarki hordár felelős érte! Nem! — Klárik Ferenc: Madár bácsi! — Derültség. — Meskó Zoltán : Nagyon sok egészséges ötlete van Madár bácsinak, mondhatom! — Erdélyi Aladár: Az is ember!) Ennek oka ugyanis kétségtelenül részben a bekövetkezett körülmények kényszerítő hatása volt, másrészt pedig be kell vallani azt is, hogy mi magunk is okozói voltunk ezeknek az állapotoknak. Vájjon mivel tudom és mivel igyekszem én ezen állításomat indokolni? Igen nehéz az elmúlt négy esztendő pénzügyi és gazdasági politikáját kritizálni, mert, mint emiitettem, ezáltal magam is abba a hibába esném, hogy egyes okokat emelnék ki és azok alapján vonnám le a konzekvenciákat, holott nem szabad egyes okokat kiragadnunk, mert gazdasági leromlásunknak számos oly körülményi, számos oly ok és okozat volt az eredője, amelyek olyan szövevényesen fonódnak egymásba, hogy talán első pillanatra nem is tudjuk meglátni azokat az okokat, amelyek a leromlást megindították. Legfontosabb okául annak, hogy ide jutottunk, a mag*am részéről kétségtelenül a háború után bekövetkezett termelési anarchiát kell, hogy megjelöljem. (Helyeslés a jobboldalon.) Termelési anarchia alatt nemcsak azt értem, hogy egyes termelési ágaink teljesen megállottak, teljesen pangottak, hanem azt is értem alatta, hogy más termelési ágazatokban viszont a termelés nem haladt és fejlődött olyan egészséges irányban, ahogy azt egy egészséges gazdasági szervezet megkívánta volna. Gazdasági leromlásunknak másik igen fontos okát azonban saját magunkban kell, hogy keressük. Lélektani okok kétségtelenül közrejátszottak abban, hogy a magyar korona ma nem ér annyit, mint az osztrák korona. Kétségtelen, hogy ezen lélektani okoknak az eredője, az indító oka ugyancsak abban a termelési, gazdasági káoszban leli eredőjét, melynek felismerése az egész nemzetnek megrendítette a korona iránti bizalmát, mindenki elveszítette a koronában való hitét, mindenki elveszítette a fejét és a tömegpszichózis azután nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a zuhanó folyamat a lejtőn még meggyorsittassék. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ne tagadjuk ugyanis, hogy ebben az országban mindenki — lett légyen az akár termelő, akár iparos, akár kereskedő, akár pedig szabad foglalkozású ember, — egyaránt igyekezett keresni olyan befektetési piacot, olyan valorizációs lehetőséget, amelynek segítségével meg tudja menteni vagyonát a további értékcsökkenéstől. (Klárik Ferenc: Akinek volt!) Történt pedig ez egyrészt áru- és ingatlanszerévi március hó 14-én, pénteken. 31Ö zés utján, másrészt tőzsdei spekulációval, vagy valutavásárlással ; az egyiknek jobban eikerült, a másiknak kevésbé, de hogy a nemzet egész összesesében ez a tendencia volt észlelhető, ez — azt hiszem —- kétségtelen. Amidőn tehát erről a helyről megállapítom ezeket az okokat, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha egyedül a pénzügyi kormányzatot és annak pénzügyi politikáját okoljuk azokért az eseményekért, amelyek történtek, akkor nem vagyunk igazságosak, nem vagyunk objektívek, hanem egyoldalú szemszögletből ítéljük meg a helyzetet, (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én nem merem egész határozottsággal állítani azt, hogy olyan augurok akadnak itt, akik egészen biztosan állithatnák, hogy ha négy évvel ezelőtt más pénzügyi politikát inauguráltunk volna, akkor megmentettük volna a koronát a lecsúszástól, akkor itt már boldog állapot, egészséges gazdasági állapotok volnának. (Pikier Emil : A sörház-utcai politikát sem kellett volna támogatni! Az a fő részese az eseményeknek!) Az a múlté, mi már a gyógyulás utján vagyunk. — (Propper Sándor: A tehenek is sok koronát vittek el! — Erdélyi Aladár: Az lehet, csak az a kérdés, hová! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Görgey István: Ha — mint említettem — történtek is hibák, mulasztások a pénzügyi politika terén, azt — ugy gondolom — az ellenzéken ülő mélyen tisztelt urak is el fogják ismerni, hogy a kormány hallatlan erőfeszitéseket tett, hogy a magyar koronát zuhanásában megállítsa. (Pikier Emil: Az volt a baj!) Emlékezhetünk arra az időre, amikor sikerült több, mint fél évig 0.2Ü centime-os árfolyamon tartani a magyar koronát. (Pikier Emil: Zürichbe milliárdokat csempészett ki a Devizaközpont!) Tessék ezt bizonyítani, mélyen t. képviselő ur, mert ilyen frázisok és jelszavak engem nem győznek meg*. Mondom, több mint fél évig sikerült a koronát 0.20 centime-os zürichi kurzuson tartanunk. (Pikier Emil: Nem kellett volna!) Akkor az egész gazdasági élet a megnyugvás képét mutatta. (Propper Sándor: Gyönyörű kis megnyugvás!) Akármilyen hibája is volt a pénzügyminister urnák, azt mindenkinek el kell ismernie, hogy koncepciós, tervszerű pénzügyi programmal jött (Ellenmondások a baloldalon.) és azt a szisztémát, melyet felépített, igyekezett végig keresztülvinni. (Klárik Ferenc: Mi az eredmény! — Propper Sándor: Megvan az eredménye!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Görgey István: Rá fogok erre is térni, mélyen tisztelt képviselő ur. Ha mi az eredményt kutatjuk, ha itt megint a múlt hibáit emlegetjük és a múlt pénzügyi politikáját kritizáljuk, akkor ugyanúgy járunk, mint az a súlyos beteg, akinek állapota minden percben válságossá válhatik és akinek kórágyánál összeülnek a professzorok, de nem a gyógyítás módozatain törik a fejüket, hanem azon vesznek össze, hogy vájjon megfelelő volt-e a beteg háziorvosának gyógymódja, (Propper Sándor: Meg szokták vizsgálni!) vájjon a háziorvos a betegnek milyen injekciókat adott, vájjon nem súlyosbitotta-e a betegséget, ezalatt pedig a beteg elpusztul. (Zaj.) Mi tehát ne a háziorvos esetleges hibáit vagy tapasztalatlanságát kritizáljuk, mert könnyen ugyanígy járhatunk a mi betegünkkel is. Ha a háziorvos nem lett volna ott és nem tartotta volna abban a súlyos betegben a lelket, akkor nem volna ki felett konzíliumot tartanunk, mert a beteg régen 47*