Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-254

Á nemzetgyűlés 254. ülése 1924. listák minden fajtája ott is mindent elkövet, hogy csak ő ne veszitsen a szanálás során semmit sem és mindent elkövet, hogy a munkásosztály, a dolgozó népesség viszont mindent elveszítsen. Ezért mondják Németországban, hogy a német munkásosztály voltaképen a polgári szanálás igájába került és helyzetében a magasfejlettségü kapitalista viszonyokhoz mérten a legalacsonyabb, legszomorúbb életnívóra snlyedt le. Mindennap olvashatjuk nemcsak a németországi lapokban, hanem a mi magyarországi lapjainkban is, hogy a német ipari kapitalisták az üzemi csökkentésekkel legújabban félmillióval növelték ^ meg a munkanélküliek számát, a dolgozók bérét pedig leszorították vagy azzal az ürüggyel, hogy úgyis közeledünk az aranyértékhez, tehát már nem kell akkora bér, vagy pedig a dolgozók munkaidejét csökkentették le az üzemi csökkentéssel, t. i. a munkahét ma még 48 órájából csak alfelét dolgoztatják le és természetesen csak a felét is fizetik. Olvashatjuk azt is, hogy a német munkásosztály különösen az utóbbi hetekben vérét és életét áldozza azért (Szakáts József: A hazafiságért!), hogy a német forradalomnak egyik nagy vívmányát, a nyolcórás munkanapot valahogy megmentse. Természetes is, a német kapitalista hazafiak és a német nagybirtokos hazafiak nem engedik meg, hogy a javulásnak csak egy töredék-százalékát is élvezze a munkásosztály. Amikor erre rámutatok, nem mulaszthatom el az alkalmat annak kijelentésére, hogy a magyar munkásság testvéries együttérzéssel nézi német társainak ezt a hősies küzdelmét, mély részvéttel van szenvedéseik iránt és noha a magyar munkásosztály is csak de proíündis beszélhet, amilyen segítséget szegénysége megenged, azt meg fogja adni német testvérei számára. Ha ehhez még hozzáteszem azt, hogy a német nagyipar inflációs nyereségei óriásiak voltak, és ha még azt is hozzáteszem, hogy a német ipari kapitalizmus kíméletlensége és a porosz nagybirtokos, általában a porosz birtokos junkerek szelleme Magyarországon is él, bőven virágzik és hat, akkor egészen természetesnek fogja találni a nemzetgyűlés azt, hogy a magyar szanálási akciónak ezt az első lépését is elsősorban a munkásosztály érdekeinek szempontjából kívánom megvizsgálni. . Nagy baj az, hogy a kormányt csak a legutolsó koronapánik téritette észre. Az pedig egyenesen gazdasági és politikai bűntettnek minősíthető, hogy a valorizációval csak most, elkésetten állott elő, amikor a múlt nyáron lefolytatott szaktanácskozások során a kormány részéről olyan kijelentések tétettek, amelyekből a nyilvánosság azt a meggyőződést meríthette, hogy a kormány tudatában van annak, hogy a valorizáció elrendelésével segíthetne azon a bonyodalmas valutaanarkián, amely nálunk már a múlt nyáron és azelőtt is megvolt. Eddig mint egy könnyelmű nagybácsi két kézzel szórta a pénzét és a legnagyobb baj az, hogy maga a kormány idézte elő azt a helyzetet, amelyben ez a balkezesen megcsinált valorizációs javaslat, ez a fél-valorizálás csak annyit fog használni, mint az éterinjekció egy már üszkösödő szervezetnek. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kerestem, számítottam, mérlegeltem ennek a félénk lépésnek hatásait, és csak azt láttam, hogy a kormány valorizációs terve és a takarékkoronának nevezett pénzügyi blöff (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) nem a Jegyintézet koronáját, hanem az általános kinzó, nagy drágaság ütemét fogja stabilizálni, és ugy látom, hogy a polgári szanám igájába fog kerülni a magyar munkásosztály évi 'március'hó 12-én, szerdán. 263 is, mert hiszen semmi komoly lépést nem látok, amely ezt meg tudná, vagy meg akarná előzni. Nem látok komoly lépést arra, hogy a kormány a korona inflációját valóban megszüntesse, —- ki fogom fejteni — de annak még csak szándékát sem fedezhetem fel. hogy a munkabéreket és fixflzetéseket is valorizálni akarná, vagy olyan rendelkezéseket tenne, amelyekkel az illetékes köröket, a mezőgazdaságot, a kereskedelmet és ipart valorizált fizetésekre kényszerítse. (Erdélyi Aladár: A mezőgazdaság búzában valorizált önmaga, már a múlt évben! — Propper Sándor: A kétezer koronákkal! -• Erdélyi Aladár: Ahol az történt, bűnös dolog történt! — Zaj.) Erre a búzában teljesített fizetésre csak azt kell megjegyeznem, hogy a mi lapunk, a Népszava épen múltkor mutatta ki. hogy a múlt esztendőben négy aranyfilléres napszámok is voltak. (Erdélyi Aladár: »Is voltak!« Ezt jó hangsúlyozni! — Schandl Károly: Általánosságban nem volt! — Erdélyi Aladár: Ahol ilyen »is« volt, ott helytelen volt! — Szakáts József: Mondják meg, hogy hol volt az a 4 filléres napszám! — Zaj.) Pedig ez volna a legelső, aminek megszüntetéséről gondoskodni kellene. A termelés egyik leghatalmasabb tényezőjét, a munkásosztályt kellene elsősorban, megvédeni, mert a munkásosztály óriási nyomorával és szenvedéseivel előre busásan megfizette azt az árat, amibe az ország gazdasági talprasegitóse kerülni fog. A magyar munkásosztály több terhet nem vállalhat, mert többet nem bir és nem akar. (Mozgás jobb felöl.) Ezt a momentumot a kormány egyetlen intézkedésénél se hagyja figyelmen kívül, mert ha figyelmen kivül hagyná, akkor is hatástalan volna: a magyar munkásosztály ugyanis egy fél grammal sem bir el több terhet, mint amennyit eddig is ráraktak. T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt ehhez a kérdéshez, a munkásosztály életszínvonalának nagymértékű lecsökkentéséhez visszatérnék, szükséges megállapi tanom, hogy a valorizálatlan jegyintézeti hitelekből kik nyertek legtöbbet. Általában szükséges megállapítani, hogy kik látták hasznát a korona romlásának. (Halljuk ! jobbfelöl.) Megálíapitható, hogy a jegyintézet legszívesebben és leginkább a bankoknak adott nagy hiteleket. Adott ugyan elvétve nagy ipari és kereskedelmi vállalatoknak is, de mégis a bankok voltak azok, amelyek leggyakrabban és legnagyobb mértékben igénybe vették és igénybe is vehették a jegyintézetet. (Erdélyi Aladár: Remélem, a birtok nem kapott !) Méltóztassék egy kis türelemmel lenni, erre is ki fogok térni. (Pikier Emil : Az objektiv igazságot állapítja meg!) Hogy a jegyintézet fennállása óta ez a hitel összegszerülsg mennyi, azt nem tudom megállapítani, de vannak számitások, — Czettler képviselő ur beszédéből is hallottuk — hogy a még künnlevő, tehát valorizálatlanul visszafizetendő jegyintézeti kölcsönök körülbelül 700 milliárdra rúgnak. (Erdélyi Aladár: Ma már nem!) A jegyintézeti hitel kamatterhe 12% volt, utóbb azonban már 18%, a bankkamatláb pedig 30-40%, de lehet, hogy ennél is több. (Erdélyi Aladár: Hetven-nyolcvan százalék!) Ezt a 30—40%-ot Kállay pénzügyministemek (Propper Sándor: Most is pénzügyminister ! A szelleme itt lebeg !) a jóvátételi bizottsághoz intézett memoranduma állapítja meg, onnan merítettem, . tehát egy hivatalos aktából állapithatom meg, hogy a bankkamatláb 30—40% volt, de lehet, hogy több is. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a jegyintézeti hitel kamatterhe, amig a bankokon keresztül a termelésbe, vagy a kereskedelembe jutott, 52—54°/o is lett. Az is megálíapitható, hogy a jegyintézeti hitel a bankokon keresztül nem mindig vette útját a termelés, vagy a kereske-