Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-253

A nemzetgyűlés 253. ülése 1924. évi mârchis hé 11-én, kedden. 541 a szavazásnál!) Természetesen, ennek a helyzetnek le kell vonnom a konzekvenciáját. Ami a támogatás kérdését illeti (Rassay Károly: Mérvét!), van itt előttünk egy rendkivül súlyos és nagy momentum. T. i. mi, a nemzetgyűlés többsége hosszú és nehéz küzdelmekben, a romokból és a semmiből gyűjtöttük össze azt a csekély tekintélyt, amely ezidőszerint az országban megvan, (Propper Sándor: Nagyon csekély!) és mi a felelősség tudatában cselekszünk, amikor esetleg ezzel a tekintéllyel akárhogyan bánni nem akarunk. (Rakovszky István: Eskütt segitett e tekintélygyűjtéshez!) Ha az Eskütt-ügy be lesz fejezve a biróság előtt, le fogjuk vonni a konzekvenciát. (Peyer Károly: Gondoskodnak, hogy ne legyen befejezve! — Rakovszky István: ügy van! — Klárik Ferenc: Mikor lesz az befejezve!) Ami magát a vitát illeti, a vita a helyzet tisztázását kell, hogy eredményezze, és bár én elismerem, hogy feltétlenül szükség van rá, hogy minél rövidesebben intéztessenek el kiváltképen a pénzügyi javaslatok, még is feltétlenül szükségesnek látom, hogy a magam részéről befolyást gyakoroljak és felszólaljak (Rassay Károly : ügy van !) e rendkivül nagy horderejű ténynél, mert elsősorban is szükségesnek vélem, hogy lelkiismeretvizsgálást tartsunk ezen a ponton (Rassay Károly : ügy van !), másodszor szükségesnek vélem, hogy azokat a veszedelmeket, amelyek minduntalan fenyegetnek és amelyek egymásután törtek be ide reánk, elhárítsuk, azok pedig nem hárithatók el másképen, azokat nem háríthatja el a kormány sem másképen, mint csak itt ebben a teremben, ugy, hogy ha ebben a teremben teljes és tökéletes felvilágosítást ad (Rassay Károly : ügy van! Ugy van!) s az egyes pártok világosan látják, hogy milyen álláspontot foglal el a kormány ós az egyes tények indokolása egészen kétségtelenné és világossá válik előttük. Állandóan látni lehet, hogy lefelé haladunk. (Szilágyi Lajos: Csúszunk!) Ezt a lefelé haladást én két tényezőre osztom. Én látok valamit, látok egy elemet a gazdasági és financiális életben, amely feltartóztathatlanul szőrit bennünket le, de látok olyan elemeket is, amelyek magukkal húznak bennünket lefelé és ezek: a fejetlenség, a tájékozatlanság, a készületlenség és a mulasztás. (Rassay Károly: A máról-holnapra élés!) T. Uraim! Ami Kállay t. minister ur működését illeti, (Rassay Károly: Csak volt! — Szilágyi Lajos: Most is minister ! — Rassay Károly : Remélem, hogy volt! — Baross János: Most felelőtlen! — Friedrich István: Felelőtlen elem! — Derültség balfelől.) én szükségesnek tartom, hogy, bár ő elment, (Rassay Károly: De azért itt van! — Lendvai István: Édes emlékei itt vannak ! — Elnök csenget.) az ő működésével rövidesen foglalkozzam. (Halljuk! balfelől.) Én elismerem az ő működéséről mindazt, amit feltétlenül el kell ismerni és kell tudni róla, és azt tartom, hogy vele szemben, mint egyénnel szemben igazságosnak kell lenni. Én elismerem az ő óriási készültségét, rengeteg tájékozottságát, elismerem az ő roppant nagy szorgalmát és önfeláldozását. Mégis látok azonban egyes dolgokat, amelyek rendkivül súlyosan befolyásolták az ő működését, amelyek rendkivül nagy súllyal estek később a latba és amelyek a katasztrófához vezettek. (Lendvai István: Logikusan!) Az a mód, ahogyan ő elment innen a Házból, bizonyos melankóliával töltött el engem, de láttam, hogy azok a konzekvenciák, amelyeket ő a viselkedésével felidézett, előbb vagy később feltétlenül erre az útra viszik. Én elismerem, hogy ma a fináncministerség emberfölötti képességet és erőt követel az embertől. (Lendvai István: Nem muszáj rá vállalkozni!) Én látom, hogy olyan emberek, mint pl. Cuno, (Felkiáltások balfelől: Melyik ? — Derültség balfelől.) a német birodalmi kancellár, továbbá Havenstein, a német birodalmi bank kormányzója, aki hosszabb éveken és évtizedeken keresztül valóban igen nagy tiszteletet szerzett magának és óriási befolyással hatott a német birodalmi nemzeti életre és gazdasági életre, mégis rendkivül rossz benyomással távozott helyéről, megőrlődött s azt a roppant nagy morális kapitálist, amelyet összegyüjtögetett, a végén mégis csak elfecsérelte. Én látom pl., hogy Louche ur az ő működésében, Grabski, aki egy időben elment volt, de most visszatért, és ennek elődje, ezeken a kérdéseken buktak el és ezekben nem tudták magukat tartani. Látom, hogy Parisban most roppant idegesek, és ezek az emberek, akik most Parisban a mi helyzetünket is nagy mértékben figyelemmel kisérik, olyan dolgokkal jönnek ott elő, amelyeken mi már túl vagyunk, de amelyek be fognak ott következni. Látom tehát a fináncministerek nehéz sorsát és látom azokat az emberfeletti feladatokat, amelyeket nekik teljesíteniük kell. Itt azonban egy nagy hibát láttam az utolsó esztendőben; láttam, hogy Kállay fináncminister mindent egy kártyára tett fel, (Lendvai István: Akár csak Bethlen, a külföldi kölcsön kártyájára!) a külföldi kölcsön kártyájára, (Ugy van! balfelől és a balközépen.) én láttam, hogy idők múlnak és itt az országban az állam bevételei folyton kevesbednek és az állam kiadásai a változtatott rend és útirány miatt, amelyet körülbelül az utolsó esztendő augusztusában inaugurált volt Kállay, rendkivül emelkednek, és mégsem történt ezzel szemben semmi egyéb, mint, hogy egy és ugyanazon utón haladtunk tovább és egyedül s kizárólag csak a külföldi kölcsön gondolatára forditottuk minden figyelmünket. (Lendvai István: Meg is fogjuk adni az árát!) Már akkor látni lehetett, hogy Kállay politikájában kissé túlságos volt a bankbefolyás, túlságos volt az a befolyás, amelyet ő ezeknek az uraknak és ezeknek a tényezőknek engedett abból a szempontból, hogy a nemzet financiális és gazdasági vezetésére. De volt még egy másik tényező is. Kállay fináncminister elutasitólag és visszautasitólag viselkedett sok mindenféle politikai és gazdasági tényezővel szemben, különöen a keresztényekkel szemben. (Ugy van! Ugy van! a középen.—Lendvai István: Sőt csak azokkal szemben.) Elutasitólag és visszautasitólag, ridegen és mereven viselkedett, ugy, hogy nézetem szerint lehetetlenség volt, hogy, ha ő azon az állásponton marad, ne az legyen a vége ennek, ami később tényleg be is következett. És ebben a pillanatban ki kell fejtenem saját magam és pártom nevében, hogy lehetetlennek tartom, hogy ismét egy olyan pénzügyminister jöjjön, aki ezeken a pontokon kópiázni akarja Kállay t. (Ugy van! Ugy van! Taps a középen és a balközépen. — Rassay Károly: Halljunk konkrétumokat! — Pikier Emil: A Tanitói Bankot nem akarta megmenteni!) Feltétlenül olyan emberre van szükség, aki egyrészről nem hagyja magát egyoldaiulag és túlságosan befolyásoltatni, (Rassay Károly: Ez helyes!) másrészről, akinek tekintete folyton az egész egyetemen, az egész nemzeten és mindenen van (Helyeslés balfelől.), harmadsorban pedig, aki jó ideákat, jó ötleteket, jó befolyásokat feltétlenül elfogad, politikai tekintet nélkül, és aki azokkal a csemetékkel és azokkal a fejlődő intézményekkel szemben, amelyek keresztény részről keletkezőben vannak, mostohán és kegyetlenül nem jár el. (Rassay Károly: Halljuk a csemetéket, melyek azok! — Meskó Zoltán: Sok vadhajtás van! Az a baj! — Rassay Károly: Konkrétumot 36»