Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-252

A nemzetgyűlés 252. ülése 1924. zésnek. A közönség-ben megingott a bizalom a korona, állandósága iránt Akkor az államtól kölcsönvett pénzzel egyesek elkezdtek dollárt vásárolni Bécsben, azt a dollárt a megriasztott publikumnak itt magas áron eladták, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) és a koronakiajánlás révén részint itt, részint Bécsben, folvtonos dollár és korona átcserélésekkel előkészítették a pánikot s abban a minutumban, amikor elfogyott az államnak a svájci gabonavásárlásból előteremtett devizája, kitört a pánik! (Ulaiii Ferenc: Ezt akarta Nagy Emil megakadályozni! — Lendvai István: Azért kelleit elmennie!— Zaj;) A szakértőkre vonatkozólag — ismét jelzem, hogy én nevek iránt soha nem érdeklőd- ! tem, csak az objektív tényeket akarom leszögezni — nagyon furcsa dolgokat hallottam, t. I i. azt, hogy az érdekeltek intézetei a tanácsko- 1 zást követő napokon egyre-másra hivták fel I ügyfeleiket, hogy az állami jegy intézethez nyújtsák be a váltókat, amelyeket még* valorizálatlanul lehetett leszámítolni. Február 18-án j körülbelül 44—45 milliárdot, február 19-én kö- j rülbelül 54—55 milliárdot számitoltattak le még kapuzárás előtt. (Felkiáltások balfelöl: J Hallatlan! — Propper Sándor: Panama!) En- ! nek dacára az értékpiacon egyszerre csak pénzszűke jelentkezett. A leszámítolási kamat- j láb 18%-os évi kamat, viszont a tőzsdén meg- i jelenik az a bizonyos cifra árjegyzés, amelyet | az érdekelt bank és ipari körök is kifogásol- ! tak, hogy t. 1. a heti kosztpénz nem egy számban, hanem 5—9 számjegyzéssel jegyeztetett I egy bizonyos napon. Én csak az 5%-os jegyzést i nézem. 18% évi kamat és 5% heti kamat! Tes- J sék a gazdasági életet ilyen alapokra felépi- J teni. Ez anarchia. (ügy van! balfelöl. — Lend- j vai István: A bankok szabad rablása! — Ulain j Ferenc: A kormány kedvencei!—

Pikier Emil: | Akik ezt csinálták, kormánvfőtanácsosok let- 1 tek! — Zaj.) \ Az a vidéki ember, akinek tőzsdei összeköt- j tetése nincs, nem tudta pénteken és^ hétfőn pa- j pírját értékesiteni, hanem kedden jött a tőzs- j déré, amikor pánik volt, amikor a bessz legjobban tombolt. Egyik oldalon ez az értékpapirhanyatlás, másik oldalon pedig a katasztrofálisan magas hetipénz — ez véreztette el a középosztályt. (Lendvai István: Ki felel mindezekért?) Nagyon érdekes dolog, hogy a hetipénz már akkor indokolva sem volt. mert én megértem azt is, ha valaki kártyázik, — magam sohasem veszek kártyát a kezembe — és hazárd tételekben játszik, de legalább nem ismeri, nem tudja az esélyeket. (Meskő Zoltán: A kibicnek semmi sem drága! Az egységespárt a kibic!) De amikor valaki tudja, hogy a takarékkorona nem fog különbözni a február 20-i.ki korona állásától és mégis 5—9%-os hetipénzt vesz, — bocsánatot kiérek — ez nem egyenlő fegyverekkel vívott gazdasági küzdelem! (ügy van! a baloldalon. — Meskő Zoltán: A kibicnek semmi sem drága! — Zsirkay János: Kállay, mint nélkülözhetetlen!) Áttérve most már magának a javaslatnak bírálatára, az előttünk fekvő kormányjavaslatban két fontos intézkedés foglaltatik. Az egyik a valorizáció és a vele kapcsolatos takarékkorona, a másik az a hires 4. §, amely csak részlegesen ment át az előttünk fekvő javaslatba a kényszerkölcsönelőleg alakjában. Nagyon jól tudjuk, hogy a kormány tekintettel arra, hogy gyorsan kellett cselekedni és nem volt valószínű, hogy a nemzetgyűlés ezeket a javaslatokat gyorsan letárgyalja, szükségrendelettel léptette életbe ezt, továbbá a valorizációt és a évi március hó 7-én, pénteken. 227 takarékkoronát. Tanúi voltunk annak, hogy a Ház bizonyos oldaláról alkotmányjogi szempontból megtámadták a kormánynak ezt az intézkedését. Én tökéletesen elismerem az alkotmányjogi skrupulusokat, de egész bizonyos, hogy amikor egy ilyen nagyon súlyos és nagyon gyorsan elintézendő kérdésről van szó : a lényeget kell nézni. Máskép nem tudta volna a kormány a pánikot megállítani, mint a kényszerrendelettel. (Ugy van! jobb felöl.) Ha tehát a kormánynak szemrehányást tehetünk, csak azért tehetünk, hogy már régen meg nem csinálta a valorizációt, akkor, amikor még időben meg tudta volna csinálni. (Lendvai István: Börtönbe vele! — Zaj a balközépen.) De a kormány nem hozta ezeket a javaslatokat olyan időben a Ház elé, amikor azokat könnyen letárgyaltathatta és az átmenetei megteremthette volna. Viszont én a kormány mostani szükségrendeletét a magam részéről, a lényeg tekintetéből csak helyeselni tudom. (Dénes István: Sejtettük! — Pikier Emil: Csak elkésve jött vele!) Elkésve, (Pikier Emil: Mikor meghalt a beteg', hiába akarják orovosolni! Tönkre van téve az ország, most nem tudják lábraállitani! — Zaj. Elnök csenget.) A valorizáció kérdésében a Keresztény Nemzeti Gazdasági Párt, amelynek^ megbízásából szerencsém van felszólalni, teljesen a kormány álláspontjára helyezkedett és a valorizációs javaslatot elfogadja. Elfogadja pedig visszamenőleges valorizáció nélkül, inert nem akarja a mostani gazdasági anarchiát még jobban kaotikussá, még bizonytalanabbá tenni. Viszont, hogy a valorizálatlan hiteleket élvezők hasznot ne húzhassanak a A-alorizáció visszamenői eges elengedéséből, junktimot kíván a között, hogy a valorizálatlan hitelek élvezői a kényszerkölesönbe sokkal nagyobb mellékben vonassanak be, mint azok, akik ilven kölcsönt nem élveztek. (Élénk hcyeslés és taps a balközépen.) Nem hallgathatom azonban el az; a nagyon erősen indokolt álláspontot sem, amelyet ugyan a párt magáévá nem tett, de amely az értekezleten felmerült, hogy t. i. a még le nem járt jegyintézeti hiteleket valorizáltan fizessék vissza. (Helyeslés balfelöl.) Ennek megvan a nagyon erős összefüggése a korona stabilizálásával. Hétszázmiíliárd érdekeltség van még három hónapig abban a helyzetben, hogy a koronát megkontreminálhatja, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) és ezzel szemben azok, akik újonnan beadták valorizációs hitel iránti kérésüket, — tudomásom szerint az az aggodalom, amely sok oldalról elhangzott, hogy azt nem fogják igénybe venni, nem vált be, mert még- most is nagyon érdemes ilyen valorizált takarákkoronát felvenni — ezek oly kevesen vannak, olyan vékony réteget alkotnak, hogy a hétszázmilliárdos érdekeltséggel szemben nem igen lesznek képesek fentartani az államjeey-korona értékét, különösen amikor a régi adósoknak, köztük hatalmas kartelleknek énen az az érdekük, hogv a koronát rontsák és igy olcsóbban fizethessék azokat a hiteleket, amelyeket előbb kaptak. (XJmi van! ügy van! a baloldalon. — Várnai Dániel: Németország ugyanezt teszi most, megadóztatja ezeket a hiteleket ! Ez persze hiányzik a. javaslatból !) Amire Várnai igen t. képviselőtársara most utalt, arra én is ki akartam terjeszkedni. Németországban nem félnek a visszamenőleges valorizációtól, pedig ők elég rosszul állanak óllamnénzügvi tekintetben, talán m£<r rosszabbul, mint mi, CRothensteín Mór ; Lát-