Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-250

160 A nemzetgyűlés 250. ülése 1924. évi március hó 5-én, szerdán. cepeiot s azt árkon-bokron keresztül, a változott viszonyok ellenére is makacsul, következetesen keresztül kellett volna, hajszolni. (Bâtiez Gyula : A bankokráeia akarata ellenére Î) Erről szó sem lehet, mert — amint Bismarck mondotta — csak az ökör következetes. Még kevésbé lehet ezt a következetességet megkívánni olyan napról-napra változó viszonyok között, mint amilyeneket épen a gazdasági politika terén a legutóbbi esztendők folyamán megértünk. Itt szerves gazdasági programúi alatt csak azt érthetjük, hogy amikor mi bizonyos irányelveket kivánunk kitűzni, mint gazdasági programmot, vezető eszmét, akkor, ha azoknak az irányelveknek változására kerül a sor, azokhoz mérten változtassák meg az egész gazdasági politikát, és ne kiszakitva, ne ineidentaliter, ne egymásnak ellentmondó módon csináljunk egyszer ilyen, máskor amolyan reformot. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ne kezdeményezzünk reformokat, melyeket a következő napon vagy következő hónapban elejtünk, és — ami a fő — igyekezzünk a gazdasági programmot, és pedig a kereskedelempolitikai és vámpolitika programmot is összhangba hozni a pénzügyi politikával. Hiszen — amint arra részletesen szerencsém lesz rámutatni — egész gazdasági politikánknak az volt a sarkalatos hibája és fogyatékossága, hogy a vámpolitika és kereskedelmi politika nem tudott a pénzügyi politikáról s a pénzügyi politika nem számolt a kereskedelmi éte vámpolitika követelményeivel. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés! Kénytelen vagyok annál az objektivitásnál fogva, amellyel ilyen kérdéseket tárgyalni mindannyiunk kötelessége, beismerni azt is, hogy nehezebb problémák elé súlyosabb időkben gazdasági politikusok sohasem állittattak, mint az utolsó esztendőben. Hiszen azok a nagy szociális és politikai megrázkódások, amelyek 1848-ban és 1867-ben is ezt az országot nagy problémák elé állították, tényleg súlyos kérdéseket vetettek napirendre. De csodálatosképen ezek az idők a kívánalmaknak s a feladatoknak megfelelő férfiakat is tudtak produkálni (Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) csodálatosképen mindig a megfelelő embert tudták a megfelelő helyre állítani, aki a reánehezedő súlyos feladatot meg is tudta oldani. Hogyan van az, — kérdezik nemcsak nálunk, hanem az egész világon — hogy az 1914-ben reánk s az egész világra szakadt nagy felfordulás közepette ilyen férfiakat az emberiség nem tudott produkálni? Hogyan van az, hogy a feladatokhoz mérten nem tudott szárnya nőni azoknak az embereknek, akik nagy, megoldandó kérdőjelek elé állíttatván, erővel, energiával, teremtőképességgel a problémák megfejtésére sikeresen vállalkozhattak volna? Talán azért, mert a hetvenes évektől fogva túlsima, túlegyforma életformák között élt ez a társadalom, és nagy szociális és társadalmi evoluciókszülte problémákat egész 1914-ig nem kellett megoldani. Talán ez az oka annak, hogy a nagy francia forradalomtól 1870-ig az egymásután sürün következő eruptiv megnyilatkozások mindig a megfelelő embereket tudták a megfelelő helyre állítani, és láttuk, hogy a nagy időknek megfelelően nőtt az emberek ereje és képessége is. Tény, hogy ilyen körülmények között mi 1919 óta gazdasági politikánkban, — sajnos^ — nélkülözzük a nagy irányokat, nagy eszméket, nagy vonalakat. Nélkülözzük kettős vonatkozásban. Egyfelől gazdasági szempontból külső politikánkban, másfelől belső gazdasági politikánkban. {Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) A külső politikát csak röviden kívánom érinteni, azt is csak gazdasági szempontból. De ugy érzem, hogy az adott helyzetekkel külső politikánkban sem tudtunk számolni. Koncedálom, hogy rendkívül nehéz szituációban voltunk. A nemzet érzését látszott sérteni mindig az, ha gazdasági téren a szomszéd államokkal közeledési politika követetett. A nemzet lelkében olthatatlan lánggal égett és ég az^ integritás gondolata, és mindenki, aki a szomszéd államokkal bizonyos kereskedelempolitikai tárgyalásoknak csak előszelét is érezte, ugy érezte és ugy képzelte, hogy ez már a nagy nemzeti integritási gondolat rovására megy. Épen ezért, — azt hiszem, — nem a legszerencsésebb pillanat ez azoknak a külső és elengedhetetlen kereskedelempolitikai közeledéseknek inaugurálására, amelyeket most a kölcsön tapétára kerülésével meg kell kezdeni. (Baross János: Későn is van, korán is van.) Azt hiszem, — bár mindenesetre azok, akik a kormányon ülnek, ezt a kérdést jobban ismerhetik, — hogy évekkel ezelőtt kereskedelempolitikai vonatkozásban is más erővel léphettünk volna fel a szomszéd államokkal szemben, (Ugy van! a bal- és • a szélsőbaloldalon.) Gondoljunk csak Cseh-Szlovákiának súlyos gazdasági válságaira, amely válságok közepette a do ut des elve alapján valószínűleg egészségesebb tárgyalási alapot sikerült volna teremteni. (Lendvai István: Lojálisak vagyunk!) Egy kétségtelen: hogy nekünk, ha élni és dolgozni, ha fejlődni akarunk és a jövő politikájának egészséges alapjait le akarjuk rakni, a világgazdaságba bele kell kapcsolódnunk. (Felkiáltások a jobboldalon: Ezt akarjuk mi is!) A világgazdaságba való bekapcsolódás nélkül elsenyvedünk, elsorvadunk és elpusztulunk. (Zaj.) Az 1923-as esztendő a szomszéd államok gazdasági politikájában irányváltozást jelent. Uj kereskedelmi politikát inaugurált ugy Csehszlovákia, mint Jugoszlávia és Románia. A nagy elzárkózás megszűnni látszott. Csehszlovákia 1923 közepéig szigorú beviteli tilalmat tartott fenn, amelyet azonban 1923 júliusától fogva és kiváltkép az 1923 szeptember 1-én megkötött francia-csehszlovák kereskedelmi szerződés értelmében leszállított, lecsökkentett és 25—75 %-ig adott Franciaországnak ipari vámkedvezményeket, amelyeket a legtöbb kedvezményes szerződés alapján Németországnak és Ausztriának is kénytelen volt koncedálni. 1924 januárjában pedig az árubevitelnél több száz vámtételt a minimumra csökkentett le, illetve szabaddá tett és csak mezőgazdasági termékekre és fára tartotta fenn a kiviteli engedélyt. Hangsúlyoznom kell, hogy velünk szemben Csehszlovákia, dacára ezen változott _ vámpolitikájának, a legridegebb elzárkózás alapján maradt. Jugoszláviánál, t. Nemzetgyűlés — hogy röviden végezzek csak ezekkel a kérdésekkel — a bevitel 1923 október vége óta szabad, de a mi áruinkat 100%-os maximális vámmal terhelik, és Jugoszláviában épen ugy, mint Romániában, azokra a cikkekre kiváltkép, amelyekre nekünk a legnagyobb szükségünk van, — igy fára, kvalitásszénre, cserzőanyagra — kiviteli illetékeket rónak ki. Ausztria sokkal szerencsésebb körülmények között — talán elmondhatom — szerencsésebb kereskedelmi politikát is folytat. Még szinte a békeszerződés aláírása előtt árucsereforgalmi egyezséget kötött az országokkal, amelyet csakhamar kereskedelmi szerződések váltottak fel, és ma Ausztriának az a helyzete, hogy a világnak csaknem összes államával kereskedelmi szerződései vannak nemcsak Európában, de a messze keleten, Japánban is. Ha ezzel szemben nézzük, hogy nekünk e téren mi a helyzetünk, azt konstatálhatjuk, hogy nékünk csak három országgal