Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-249

162 'A nemzetgyűlés 249. ülése 1924. évi február hó 29-én, pénteken. korig- — és annak végrehajtásáról ugy gondoskodnánk, ahogy erről gondoskodni kellene, akkor ennek keretében a testnevelési kötelezettséget is le tudná róni ez az ország, ennek az országnak ifjúsága. Ez a három egy ütésen: a testnevelés, a szellemi és az erkölcsi nevelés tulajdonképen egy-mástól nem is volna elvonatkoztatható, tulajdonképen nem is volna egymástól elválasztható és mind a hármat együttesen kellene megteremteni, mind a háromnak végrehajtásáról együttesen kellene gondoskodni; mert hiába mondjuk azt, hogy ép testben, ép lélek, ha azt az ép testet nem látjuk el egyidejűleg szellemi és erkölcsi neveléssel is, akkor az ép test semmi egyéb, mint egy olyan birkózó vagy olyan súlyemelő bajnok, akinek szellemi képességei bizony semmire sem elegendők, (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon). De itt még egy másik kérdésről is van szó és amikor én felszólalok, vagy a mi pártunkból felszólal valaki, akkor tulajdonképen ezt a másik szempontot kell hangsúlyoznunk; azt kell hangsúlyoznunk, hogy sportot erőszakolni, sportot bürokráciával csinálni nem lehet, (Farkas István: Bele is fog bukni!) és a munkásifjuság mai állapotában egyáltalában nem alkalmas arra, hogy vele kényszersportot űzessenek. Ép testet, egészséges nemzedéket akarunk faragni belőlük. De megkell mondani azt is, h,ogy agyagból márványszobrot faragni bizony a legnagyobb művész sem tud. Az az anyag, amely most rendelkezésre áll a munkásgyermekek soraiban, a munkásifjak soraiban olyan anyag, amelyből még ez a végrehajtási utasitás, ez a törvényjavaslat sem fog tudni márványszobrot faragni. A munkásság teljes testi leromlottságban van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A háború alatt és a háborút követő esztendők alatt a munkásgyermekek, a munkásifjuság annyira tönkrement, hogy nem sportolásra, hanem elsősorban szociális és egészségügyi védelemre van szüksége. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Először arra van szükség, hogy kiépítsük az anya-, csecsemő- és gyermekvédelmünket, arra van szükség, hogy teljes és tökéletes szociális és egészségügyi védelmet adjunk a munkásszülőknek, hogy azok után olyan gyermekeket nevelhessenek, akik alkalmasak lesznek arra a sportolásra, amelyet én később sem tartok állami feladatnak, kény szersportol ásnak, hanem olyasvalamin ek, amelyet a munkásifjuság a maga jószántából, a maga hajlandóságából, a maga kedvéből fog majdnem 100%-nak rosszak a fogai, kényszeritteni a mi sorainkból a mostani időkben, mert ezek közül — egészen bátran mondhatjuk, — 99% nem is alkalmas azokra a sportokra. A kultuszminister ur a vita bevezetésénél azt a himlőoltási hasonlatot használta fel, melyet a bizottsági tárgyaláson már Kenéz Béla képviselő ur is emiitett; azt mondta, hogy, ugyebár, a himlőoltás ellen is tiltakoztak, mégis behozták, mert a himlőoltás kényszerével nagyobb bajokat lehetett elhárítani. Hát t. Nemzetgyűlés, ha ez a hasonlat áll, akkor mivel például a munkásgyermekek soraiban majdnem 100%-nak rosszak a fogai, kénszeritsenek mindenkit arra, hogy fogait javíttassa és adjanak ehhez elegendő orvost is és tessék behozni más ehhez hasonló más kényszert is. (Farkas István: Nagyobb darab kenyeret kell nekik adni! —- Klárik Ferene: Nem kell azoknak fog, tej kell nekik! — Lendvai István: Evési kényszert hozzanak be!) Vagy evési kényszert hozzanak be és járuljanak hozzá, hogy ennek a kényszernek eleget is tehessenek. Mert nem kivétel az éptestü munkásgyermek és munkásifju, hanem szabály, az a pár ifjú pedig, aki ezekben a munkás-sportegyesületekben oly gyönyörű eredményeket ért el, kivétel. Előbb gondoskodjunk megélhetésről és szociális védelemről, akkor azután adunk a sportnak, a társadalmi testnevelésnek olyan anyagot, amellyel érdemes foglalkozni. Eszerint a végrehajtási utasitás szerint, eszerint a testnevelési programm szerint majdnem kizárólag csak a munkásifjuság van kiszolgáltatva ennek a kényszernek, az a munkásifjuság, amely nem jár 18—20 éves és még idősebb koráig az iskolába, hanem elhagyja az iskolát 8—10—12 éves korában. Az ismétlő iskolák vagy az ezekhez hasonló iskolák nem mentesitenek e kényszersportolás alól. Ha elgondoljuk azt, hogy a munkásgyermek nem azért marad ki az iskolából, mert talán nincs innyére a tanulás, mert talán nem szívesen szedné magába a tudományokat, hanem azért, hogy kenyérkereset után nézzen; ha elgondoljuk, hogy ezek az iskolából kimaradt munkásgyermekek valamennyien nehéz kenyérkereső munkára mennek és a gyermekmunkások nálunk csaknem kivétel nélkül napi 10 órát dolgoznak, — falun a kis inasok, a gyermekmunkások még 10 óránál is többet dolgoznak, — ha ezt mind számításba vesszük, akkor el tudjuk képzelni, hogy mi lesz ebből a kényszersportolásból. Nem lehet azt a napi 10 órát dolgozó gyermeket arra kényszeriteni, hogy napi munkája után fáradtan és pihenésre vágyva, még elmenjen és egy bürokratikus formaságokkal megáldott kényszersportolás keretében sportoljon, ahelyett, hogy hazamenne, pihenne, olvasna és szórakozna. Maradna számára a vasárnap délelőtt. De azt hiszem, a vasárnap délelőttöt még azok a bürokraták sem szánják a sportolásra, hiszen vasárnap délelőtt a gyermekekeknek, különösen falun templomlátogatási kötelessége van; ha pedig- az ezek után fenmaradó egyetlenegy szabad délutánra, a vasárnap délutánra gondolunk, azt hiszem, az ellen valamennyiünknek tiltakoznunk kell, hogy az egész heti munkában agyongyötört kis gyermek vagy fiatalkorú az egyetlenegy vasárnap délutánját áldozza fel. De mennyire nem isinerik a való életet, a munkásság helyzetét, a munkásgyermekek munkabeosztását azok, akik ezt a végrehajtási utasítást megalkották, arra az is jellemző, hogy ezek a gyermekmunkások például Budapestre legnagyobb százalékban a környékbeli falvakból járnak be, többnyire hosszú vonat- vagy villamosutazás után érnek ide, úgyhogy van olyan gyermek, aki csak este 10 óra felé jut haza és már reggel 4—5 óra felé fel kell kelnie, hogy idejében munkába kerülhessen. Hogy pedig ilyen körülménvek között hogyan kényszeritik például a munkáltatót arra, hogy ezeknek a munkásgyermekeknek szabad időt adjon a sportolásra, erre nézve csak egyetlenegí' jellemző adatot kell felhoznom. Budapesten hosszú harcok után sikerült az ipari ismétlő oktatást a hétköznapokra áttennünk es most nemrégen indult meg a munkáltatók offenzívája abból a célból, hogy ezt a hétköznapi délutáni iparj. ismétlő oktatást vasárnapra helyezzék át. Az előjelek azt mutatják, hogy ennek az offenzívának sikere is lesz. Ezenkivül — ez ugyancsak arra vonatkozik, hogv mennyire ismerik a munkásságot