Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-248
1 28 A nemzetgyűlés 248. ülése 192i. évi február hó 28-án, csütörtökön. kell félteni a magyar nemzetet sem attól, hogy a testnevelésnek művelése az értelmi nevelésnek hátrányára fog- válni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Két nagy nemzet nevezi magát a görögök örökösének: a németek, akik azt vitatják, hogy a legjobban behatoltak a görög kultúra lényegébe és az angolok, akik azt vitatják, hogy a görög atlétikának ők a folytatói. Ugy érzem, hogy nekünk, magyaroknak, számbelileg kis nemzetnek, ezen a terén is eklektikusoknak kell lennünk, nekünk mindenünnen a legkitűnőbbet kell vennünk. A középiskolákról szóló Itörvéinyjavaslatban restituálni kívánom a humanisztikus gimnáziumot. A jövőben olyan középiskolák lesznek Magyarországon, amelyekben a görög nyelvet sokkal behatóbban fogják tanitani, mint eddig, hogy ne csak a grammatikatanulás nehézségeivel küzdjenek a magyar ifjak, hanem lássák annak hasznát a görög irók olvasásában is. Amikor tehát igy a humanisztikus gimnázium fokozottabb mértékben osztályosává teszi a magyar ifjúságot a görög kultúra előnyeinek, kövessük az angolokat a görög testi kultúrának a művelésében, a testi nevelés felkarolásában. De én azt hiszem, hogy amikor mi ezt teszszük, nem járunk idegen talajon. Mindez közei áll a magyar néplelekhez. Hiszen gondoljunk csak vissza a fiatalkorunkra. Úgyszólván talán egy sincs közöttünk, aki ne látta volna azt, hogy egészséges magyar földmives emberek a maguk erejét tulnehéz tárgyak emelésével próbálták ki, nem egyszer rossz eredménnyel. A sportnak az a hivatása, hogy ezt az ősi virtust egészséges mederbe terelje, olyan mederbe, hogy ennek kifejtése ugy erkölcsileg, mint a testnevelés szempontjából javunkra váljék. Megfelel ez a magyar Géniusznak is, mert aki lapozta különösen nemzeti krónikánk lapjait, jói tudja, hogy a magyar történelem a maga kedvenceit, különösen az Árpád-ház idejében, mindig daliás embereknek festette. Legyen szabad ezen a téren igen jellemző példára utalnom: Kálmán király példájára. Kálmán király, aki nagy politikus és jó katona volt, megvakította öccsét, Álmost, Az ö ága kihalt, mire a megvakított Álmosnak utódai kerültek trónra. Ezeknek az utódoknak udvari papjaiból kerültek ki a későbbi magyar történészek, krónikások és ezek Kálmánt, aki nem lehetett előttük rokonszenves, hiszen az uralkodó ágnak ősatyját megvakította, ugy tüntették fel, mint púpos, kancsal és szőrös embert, pedig tudjuk, hogy Kálmán király erőteljes, egészséges em'ber volt, de aki nem volt rokonszenves a magyar nemzet előtt, azt sohasem akarta daliás embernek feltüntetni. A magyar ember is ismeri a kalokagathia fogalmát, a kalosz kai agathosz anért, az erkölcsös és amellett testileg ép embert. Azt hiszem, hogy a nagy magyar tradícióknak útját járjuk akkor, amikor az értelmi és erkölcsi nevelés mellé, mint egyenrangú tényezőt befogadjuk a magyar közoktatás és a magyar nemzetnevelés rendszerébe a testnevelést. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt a célt szolgálja, ennek a célnak szolgálatára az anyagi eszközöket rendelkezésére bocsátani van hivatva ez a törvényjavaslat és épen azért bizalommal kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy mindazok, akiknek a magyar nemzet egészsége, a magyar nemzet egészséges fejlődése szivükön fekszik, egyhangúlag fogadják el ezt a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: 'risztéit Jx emzetgyülés Î Ugyanazon érzésektől teljesen áthatva, ugyanazon cél felé törekedve, mint ahogyan a t. minister ur kifejtette, ugyanazon lelkesedéssel, mint amilyen lelkesedéssel mondotta el az érveléseit, én ezt a törvényjavaslatot a legnagyobb örömmel megszavazom. (Helyeslés a balés a jobboldalon.) Ebiből az alkalomból csak szerencsét kívánhatok a t, közoktatásügyi minister urnák, csak gratulálhatok ahhoz, hogy ilyen törvényjavaslattal lep elénk. (Ugy van! jobbfelől.) Épen ezért azt tartanám a nemzetgyűléshez méltó eljárásnak, hogy mivel olyan ügyről van szó, amely pártok között vita tárgya nem lehet, (Úgy van! a bal- és a jobboldalon.) mondom, az volna mindnyájunkhoz méltó, ha ezt a nagyfontosságú javaslatot mindnyájan egyhangúlag fogadnánk el. (Általános helyeslés,) Midőn ezt az álláspontomat néhány szóban leszögeztem, teljesen tartózkodni kívánok állásfoglalásom mindennemű további indokolásától, (Helyeslés jobbfelől.) Szabad lef^en azonban ebből az alkalomból tisztelettel kérnem a többségi párttól, méltóztassék nekem megengedni, hogy néhány percre a napirenden lévő tárgytól eltérhessek, azon okból, mert az ellenzéki oldalt a legutóbbi napokban a politikai napilapok részéről minősíthetetlen támadások érték. (Felkiáltások: Megengedjük!) Elnök: Kérem a t. Házat, méltóztatnak hozzájárulni, hogy a szóló Szilágyi Lajos képviselő ur a tárgytól eltérőleg beszélhessen? (Helyeslés és felkiáltások: Hozzájárulunk!) A Ház az engedélyt megadja. Szilágyi Lajos: Tisztelt Nemzetgyűlés! A pénzügyi helyzet, amelynek következményeképen a pénzügyminister urnák állásából távoznia kellett, az ellenzéki oldalon sem maradt következmények nélkül. (Halljuk! balfelől.) Arra az álláspontra jutottunk, hogy ha valaha, akkor most erkölcsi kötelességünk ^ az, hogy minden pártpolitikai, minden személyi ellentétet félretéve, összefogjunk és keressük azokat az eszközöket és módokat, amelyekben egyetértünk, hogy segitségére siessünk az országnak, a nemzetnek (Ugy van! jobbfelől.) és közvetve a fellépésünk által segitségére siessünk mindazoknak, akik jelenleg kötelezettek arra, hogy az ország sorsát intézzék. (Helyeslés jobbfelől.) Ebből kifolyólag az ellenzéki pártok, frakciók és pártonkívüli képviselők pártpolitikai különbség nélkül egymásután három értekezletet tartottak, amely értekezleteken olyan képviselők jelentek meg, tanácskoztak együttesen s hoztak határozatokat együttesen, akiket egyébként mélyreható politikai ellentétek választanak el. Az ellenzék ezen eljárásának, ezen három értekezletnek a következménye az lett, hogy a politikai napilapok egy része különböző kommentárokat fűzött ezekhez az értekezletekhez, így pl. a szélsőbaloldalnak, a szociáldemokratáknak szemére hányták azt, hogy elveiket elárulA^a olyan pártokkal léptek Iszövetségre, amelyekkel nekik voltaképen tanácskozniok sem lett volna szabad együttesen; viszont a jobbszélső ellenzéki frakciónak, a fajvédő csoportnak ugyanezt ellenkező irányban hányták szemére. Hasonlóképen igyekeztek bennünket összeugratni abban a tekintetben, hogy viszont keresztény elvi alapon álló politikusoknak liberálisokkal és viszont, nem szabad együttes akciót kifejteni.