Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-248
122 r A nemzetgyűlés 248. ülése 1924. évi február hó 28-án, csütörtökön. nyelve és a magyar t nyelvet csak a harmadik osztálytól kezdve tanítják heti két órában. Ugyanez az állapot Brennberg-bánya területén, ahol szintén német nyelvű iskola van és ahol a németen kívül a magyar nyelvet még mint tantárgyat sem tanították. (Friedrich István: Hol van a tanfelügyelő?) Ez nagy hiba, mert az államnyelv tanításáról megfelelő módon kell gondoskodni. Épen csak felhozom ezt az egy községet, amelyet t. képviselőtársam emiitett s ahol — amint a rendelkezésemre álló adatokból megállapíthatom — épen a magyar nyelvnek van sérelme, ha van egyáltalában sérelem. (Friedrich István: Az a baj, hogy mindig mások jajgatnak és nem mi. — Zaj. — Elnök csenget.) Még nagyobb az ilyen vegyesen németül vagy németül tanító iskolák száma Baranya és Tolna vármegyében. T. Képviselőtársam beszédében hivatkozott arra, hogy több népgyűlést, amelyet a szociáldemokrata párt kivánt megtartani, egyes községekben, Brennbergen, Leányváron, Pomázon stb. a hatóságok nem engedélyeztek, vagy legalább is nem engedélyeztek azzal, hogy ezen a gyűlésen politikai tárgyakról beszéljenek. Én nem ismerem a konkrét eseteket. Ha a t. képviselő_ ur konkrét esettel fellebbezett volna, akkor módja lenne a belügyminister urnák ezekben az esetekben felülvizsgálattal élni és nézetét kifejteni. Mondom, én nem ismerem a konkrét eseteket, csupán annyiból, amennyire azt a t. képviselő ur előterjesztette. De bocsásson meg, t. képviselőtársam, ebből mindent lehet csinálni, csak nemzetiségi sérelmet nem. Mert hogy egy hatóság a maga részéről népgyűléseket nem engedélyez, akármilyen tárgyúak is azok, az lehet politikai sérelem, az lehet sérelem a közszabadságok szempontjából általában (Felkiáltások a baloldalon. Az isi), de nem lehet nemzetiségi sérelem, ahogy azt a t. képviselő ur feltüntetni kívánta. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Ez egy klasszikus példa arra, hogy miképen csináltak és csinálnak a jelen percben is, talán mondjuk általános közigazgatási sérelmekből egyes helyeken nemzeti sérelmeket. (Ugy van! a jobboldalon.) Beállítják a kérdést ugy, ahogy azt nézetem szerint nem volna szabad beállítani. Ez az, ami az ország rossz hírnevét keltette és kelti a jelenben is. Mert ha vannak sérelmek, azok mindenkit egyformán érnek és nem egyes nemzetiségeket. (Propper Sándor: Tessék erre kioktatni a közigazgatást!) Bothenstein t. képviselő ur kifogásolja azt, hogy mi a rendeletben és a törvényjavaslatban jogot adunk arra, hogy az egyes községekben a szülők vagy hozzátartozók ilyen vagy amolyan tipusu iskolát válasszanak, de nem kötelezzük az iskolafentartókat, tehát az állami iskoláknál az államot arra, hogy ilyen községekben vegyes tannyelvű vagy kizárólag kisebbségi nyelvű tannyelvű iskolát tartson fenn. Nemzetiségi és kisebbségi jogokról beszélünk. Kisebbségi jogokról szól a törvényjavaslat és ezekről szól a trianoni békeszerződés is. De az nem kötelessége az államnak, hogy ott, ahol a szülők nem krvánják, ahol a szülők esetleg más nézeten vannak és ahol a szülők esetleg magyar tannyelvű iskolát akarnak, — mint ahogyan igen sok helyen akarnak is —• (Ugy van! Ügy van! a jobboldalon.) annak kifejezése mellett, hogy irni, olvasni és számolni gyermekeik anyanyelvükön is megtanitassanak. (Friedrich István: Mind a két nyelven! Ez a helyes!) Ezt nem lehet ugy odaállítani, mint kötelességét az államnak, hogy a szülők akarata ellenére is nemzetiségi vagy más tannyelvű iskolát diktáljon egy község lakosságának, ahol a szülők ezt nem kívánják. Ez már. túlmenő kötelesség lenne, amelyre egy, ország sem vállaikozhatik, és nem is volna helyes, hogy vállalkozzék, mert ismétlem, nagyon sok helyen a nem magyar ajkúak azt kívánják, bogy gyermekeik elsősorban magyarul tanuljanak meg, de kívánják amellett azt is, hogy irni, olvasni és számolni anyanyelvükön is megtanítsák őket,— s a hitoktatást anyanyelvükön nyerjék. Én tehát ezt a kérdést nem mint kötelességet, hanem mint jogot akarom kezelni, és mint ilyet kívánom törvénykönyvünkben és azokban a rendeletekben, amelyeket a kormány ezentúl is ki fog bocsátani, elintézni, Azzal végzem felszólalásomat, hogy a kormány azt a rendeletet, amelyet kibocsátott, a maga részéről a legkomolyabban veszi, azt teljes mértékben végre akarja és végre fogja hajtani. (Helyeslés jobbfelől.) Kérem t. képviselőtársaimat, akik talán ebben a tekintetben bizalmatlansággal vannak, hogy mikor a végrehajtási utasítások kimentek és azok eredménye az életben már jelentkezni fog, adott esetekben azokat a sérelmeket, amelyeket tapasztalnak, személyesen hozzák majd tudomásomra, mert a magyar kormány a maga kötelezettségét ebben a tekintetben komolyan végre akarja hajtani. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök : Az előadó ur kivan szólani! Rácz János előadó: Nem! Elnök : Másnak szólásjoga többé nem lóvén, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a közhivatalokban a kisebbségi nyelvek ismeretének biztosításáról szóló törvényjavaslatot általánosságban, a bizottság szövegezésében, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem! (Igen!) A törvényjavaslatot általánosságban elfogadottnak jelentem ki. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét elolvasni ! Perlaki György jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét): Szakács Andor! Szakács Andor: T: Nemzetgyűlés! Tegnapi felszólalásom alapján azzal a tiszteletteljes indítvánnyal lépek fel, méltóztassanak e törvényjavaslat címét megváltoztatni. A törvényjavaslat ezidőszerint a következő címet viseli: A közhivatalokban a kisebbségi nyelvek ismeretének biztositásáról.« Már tegnap utaltam arra, hogy a magyar nemzetnek semmi szüksége nein volt a trianoni békeszerződésre vagy a trianoni békeszerződésben foglalt kényszerűségre, hogy a Magyarországon élő nemzetiségekkel _ szemben a legszabadelvübb álláspontra helyezkedjék. Ennek bizonyságául felhoztam önrendelkezési jogunk visszanyerése után 1849-ben alkotott nemzetiségi törvényünket, felhoztam az 1867-iki nagy törvényalkotó-korszak egyéb legszebb alkotását, az 1868. évi XLIV. törvénycikket, amely a nemzetiségeknek minden tekintetben való teljes egyenjogúságát, politikai, közigazgatási, bíráskodási és közoktatási téren feltétlenül biztositotta. Hozzáfűzhetem még, hogy amikor az osztrákmagyar államközösség megszűnt, akkor is a magyar nemzet életösztönének első megnyilvánulásai közé tartozott, hogy a nemzetiségek legteljesebb szabadságát hazánkban biztosítani óhajtotta. Ennélfogva nem szeretném azt, habár a törvényjavaslatot az általános vita során is elfogadtam, azt helyesnek, szükségesnek tartom, ha ez ugy hatna, hogy mi tulajdonképen valami nóvumot csinálunk a trianoni kényszer következtében, mintha a kisebbségi nyelvek biztosításáról csak most kerülne be először intézkedés a magyar törvénytárba. .„".._.'..
