Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

120 "A nemzetgyűlés 248. ülése 1924. évi február hó 28-án, csütörtökön. románok között; (Ugy van! jobb felől és a baloldalon.) a magyarországi szerbek között nem volt annyi analfabéta, mint a határon túl lakó szerbek között. (Ugy van jobbfelől és a baloldalon.) Ezek faktumok, amelyeket le nem lehet tagadni s amelyek önmagukban megcáfolják az olyan állításokat, mint amilyeneket t. képviselőtársam tett. Zaj a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór: Csak nem hasonlítjuk össze magunkat a Balkánnal?) Ami azt az állitást illeti, hogy a magyarországi szászok nemzeti kultúrájukat nem tudták fentartani, hát bocsánatot kérek, ha valakinek nem volt oka panaszkodni a magyarság ellen ebben a tekintetben, akkor valóban a szászoknak nem volt (Felkiáltások jobbfelől: Nem is panaszkodtak!); képviselőik a kormányt támogató pártban ültek (Ugy van! jobbfelől.), akiknek tehát módjuk volt mindenesetre minden sérelmüket a kormánynál képviselni, — ezt adott esetben meg is tették (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.), — s akiknek ennek folytán igazán nem lehetett okuk semmi panaszra. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon. — Mayer János: Nem is panaszkodtak!) Én mégis kénytelen vagyok egy pár rövid számadatot a képviselő ur itt felhozott állitásával szemben leszögezni, hogy a régi magyar kultúrpolitikát, amennyiben a háboruelőtti^ állapotokról van itt szó, egypár adattal is illusztráljam. (Halljuk! Halljuk!) T. Nemzetgyűlés! Az ]899/1900. évi tanévben összesen magyar tanitási nyelvű elemi népiskola volt Magyarországon 10.325; tisztán kisebbségi nyelvű iskola volt 3319 és vegyes tanitási nyelvű iskola 3404, együttvéve tehát 6723. Tehát 10.000 magyar tanitási nyelvű elemi iskolával szemben 6700 olyan iskola volt, amelyben kizárólag, vagy túlnyomólag valamely kisebbség nyelven tanítottak. Kizárólag német tanitási nyelvű iskola volt 383, kizárólag tót 528, kizárólag román 2157, rutén 93, horvát-szerb 135 és más nem magyar tanitási nyelvű iskola 23. Német-magyar tanitási nyelvű iskola volt 720, tót-magyar tannyelvű iskola 1224, románmagyar 808, rutén-magyar 304, horvát-magyar és szerb-magyar 308 és más nemzetiségi nyelvű és magyar vegyesen 40. A néptanítók száma 1900-ban 28.629 volt; ezek között nem magyar anyanyelvű 9222 és ezek közül keveset vagy magyarul egyáltalán egy szót sem tudott 1761. (Mozgás jobbfelől. — Barabás Samu: Hol voltak elnyomva! — Sehol a világon nincs igy!) A tanitóképző intézetek közül tisztán német volt 1, román-magyar 2, tisztán román 4, szerb tanitási nyelvű 2. A középiskolák közül német volt 9, román-magyar 1, tisztán román 5, szerb 1, olasz-magyar 1. Ezeket az adatokat szárazon akartam, minden kommentár nélkül a nemzetgyűlés elé terjeszteni, inert ezek többet beszélnek, mint száz más állítás és száz más kommentár, amit a kérdés megvilágítása végett felhozhatnak. (Ugy van! jobbfelől.) Szó volt azután arról, hogy tulaj donképen mi okozta a nemzetiségi kérdést Magyarországon. Azt mondta erre Knaller t. képviselőtársam, hogy az okozta, hogy nem adtunk kellő jogot a népnek. Ha kellő időben jogokat adtunk volna a nemzetiségeknek, máskép fejlődött volna ki a helyzet. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én t. képviselőtársam állitásával szemben rámutatok Ausztria példájára, mert Ausztria történelmi nevezetességű példa, amely megcáfolja t. képviselőtársamnak állítását. Ausztriában már az utolsó évtizedben általános választójog volt, Ausztriában a nemzetiségek, a csehek, a lengyelek, stb. mind kiváltságos jogokat élveztek az adminisztrációban, a bíráskodás, a kultúra terén, szóval minden téren. Nem mondhatja senki, hogy Ausztriában nem adták volna meg azoknak a jogoknak teljességét, amelyekre t. képviselőtársam gondolt akkor, amikor ezzel az állításával a nemzetgyűlés elé jött. És t. képviselőtársam, Ausztriát nem darabolták fel! Ausztriában nem épen a csehek voltak elsősorban azok, akik az állam egységét felbontották? Vájjon nem épen ez a példa mutatja-e azt, hogy az ilyen nemzetiségi jogok biztosítása olyan formában, mint ahogyan t. képviselőtársam kivánja, lehet bizonyos^ körülmények között kivánatos és célszerű, de biztosítékot arra. hogy az illető államban lakó nemzetiségek szét ne húzzanak és adott esetben azt az államot fel ne bomlasszák, azt hiszem, az ilyen eljárás bizonyára nem ad. (Ugy van! jobbfelől.) Ausztria példáját tehát azért citáltam, hogy beigazoljam, mily könnyű ilyen tételeket felállitani és ilyen tételek segítségével támadni Magyarország volt nemzetiségi politikáját, azonban a történelmi igazságot ezek a tételek, sajnos, nem tartalmazzák. (Györki Imre: Más volt ott a nemzetiségek elhelyezkedése, mint itt! — Zaj.) Szakács Andor t. képviselőtársam a nemzetiségi kérdés kifejlődésének egyik főokául a jobbágykérdés fejlődési vonalait tekinti és rámutat azokra a harcokra, amelyek a középkorban a földesurak és a jobbágyság között kifejlődtek. Valami igazság van ebben a tételben, azonban óva intem a t. képviselő urat attól, hogy tisztán ilyen^gyökerekre akarja a nemzetiségi kérdés kifejlődését visszavezetni. Hiszen már maga az a tény, hogy a középkorban a földesúr kezében tulajdonképen nem a föld képviselte a valódi értéket, hanem az ember, a jobbágy, aki a földet megművelte, s ezért nem az volt a gazdag ember a középkorban, akinek sok földje volt, hanem akinek sok jobbágya volt, azt bizonyítja, hogy a középkori földesúr nem pusztította és nem irtotta könnyelműen ezt az igazi értéket, amelyet ő vagyona főértékének tekintett, sőt ellenkezően. Néha sajnos, fordultak elő Magyarországon ilyen harcok a jobbágyság és a földesurak között, de ugyanilyen harcoknak szemtanúi voltunk Németországban, Franciaországban, az egész világon. Ez általános európai tünet volt

% általános európai folyamat, amely azután a középkor vége felé tényleg megüllepedett és nagyobb következményekkel más államokban nem is járt. Az bizonyos, hogy nálunk e harcok nyomán közvetlenül törtek be a törökök és a nemzetiségi kérdés kifejlődésének és akuttá válásának igazi oka a török megszállás volt, azok a harcok, amelyeket mi a törökökkel folytattunk s ennek következtében azután az a centralista politika, amelyet Ausztriában erre az országra diktáltak és azután az, hogy amikor a törökök kimentek az országból, az üresen maradt területeket nemzetiségekkel telepitették be, még pedig tudatosan, céltudatosan, azzal a szándékkal, hogy igy a magyarság sorait meggyengítsék. (Ugy van! jobbfelől.) Ezt az osztrák telepítési politikát — nem akarok hoszszasan ezzel a kérdéssel foglalkozni, csak annyiban, amennyiben a történelmi tényeket akarnám megint kellő világításba helyezni — az úgynevezett Einrichtungskommission céltudatosan csinálta és épen ennek a generációnak van az a szerencséje, hogy ezt a politikát a Bécsben most napvilágra kerülő aktákból^ jobban megállapíthatja, mint a műit generáció. És ezt kötelességünk is megtenni, mert dokumentálnunk kell az egész világ előtt, hogy itt ebben az országban majdnem mindenütt a magyar faj volt az autochton faj, és azok a nemzetségek, amelyek ma területekhez jutottak tulajdonképen részben a török háborúk folytán beszivárgott, részben pedig az osztrák centralista politika által