Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.

Ülésnapok - 1922-248

'À nemzetgyűlés 248. ülése 1Ù24. évi február hó 28-án, csütörtökön. 115 pajzsáriak, a kereszténység' védőjének tüntettek fel. Alig öt év mult el a nagy háború óta és négy éve annak, hogy a békét megkötöttük. A felszabadító Jak fel vannak szabaditva. Az entente jóvoltából egy osztrák-magyar nemzetiségi monarchia helyett Európa térképén ma három monarchisztikus törekvésű államalakulat van. Az osztrák-magyar monarchiának megvolt a történelmi jelentősége és volt bizonyos ereje, amely a történelmi tradíciókban rejlik, de milyen történelmi ereje van a cseh népnek FelsőMagyarországon, avagy a románnak Erdélyben, vagy a szerbeknek azokon a területeken, amelyek évszázadokon át véres nemzetiségi küzdelmeket folytattak velük szemben is, illetve a Bánátban. Az entente kisebbségeket fejlesztett ki vezető fajjá, oly nemzetiségeket, amelyek eddig az osztrák-magyar monarchiában kisebbségek voltak. Az uj államokban ők ma mint majoritás szerepelnek és nyomják el azokat a nemzetiségeket, amelyek kulturálisan, gazdaságilag és erkölcsileg sokkai magasabb nívón állanak, mint ők maguk, Csoda-e tehát, hogy ilyen körülmények között azon nemzetiségek, amelyek az utódállamok imperiumába belekényszerittettek, amelyeknek nagyrésze még nem is olyan régen magyar állampolgár volt, nincsenek megelégedve az új helyzettel ? Azok a nyilatkozatok, amelyebet az utódállamok kormányai a békeszerződések tárgyalása alatt tettek, csöpögtek a demokráciától e» a tiszta liberalizmustól. És mit látunk ? Nem demokráciát, hanem egységes nemzeti állam létesitése iránti törekvéseket, és nem liberalizmust, hanem abszolút monarchizmust. Hogy milyen állapotok vannak ott nemzetiségi szempontokból, hogy milyen jogokat élveznek a kisebbségek az utódállamokban, azt eléggé bizonyltja a legutóbbi négy esztendő története. Hány ezer és ezer családot utasítottak ki az utódállamok országuk területéről csak azért, mert magyarok voltak. A magyar államvasutak hány ezer és ezer kocsija tudna arról a nyomorról, arról a rettenetes helyzetről beszélni, amelyben ezer és ezer család bennük szenvedett, amikor vagyonuk utolsó roncsaival kocsikra rakták és átkergették a határon. Nézzük meg földbirtokpolitikájukat. Ez a földbirtokpolitika nem szociális politika, hanem kizárólag a magyarság elnyomását célzó politika, (Ugy van ! Ugy van !) ennek egyetlenegy célja kirántani a magyarság lába alól a földet és koldusbotra juttatni. Nézzük meg kivándorlási politikájukat. Amig a saját nemzetiségüeket kivándorolni alig engedik, a magyarságot, a németeket, sőt a tótokat is protezsálják akkor, amikor arról van szó, hogy kivándorlási levelet kérnek Amerikába, vagy más idegen államba. Nézzük meg az iskoláikat. Száz év óta nyitva tartott iskoláikat már ól-holnapra bezárnak, a magyar nyelv az iskolákban máról-holnapra elnémul. A magyar tanitórendek iskolái, amelyek évszázadokon keresztül hirdették a magyar kultúrát, majdnem teljes egészükben megszűntek. Teszik ezt azok az államok, amelyeket azért létesitett a nagyentente, hogy az u. n. elnyomott magyar nemzetiségeket felszabadítsák. Azt hiszem, teljesen fölösleges még tovább is beszélnem azokról az injuriákról, amelyeket a kisebbségbe került magyarok, németek, tótok, sőt maguk a románok és a magyarországi volt Szerbek is el kel] hogy tűrjenek. Hiszen a népszövetség előtt tucatszámra fekszenek azok a memorandumok, amelyeket a nemzeti kisebbségek a cseh, román, avagy a szerb kormányok ellen a nemzetek szövetségéhez benyújtottak. Teljesen fölösleges, azt hiszem, erről tovább beszélnem, hiszen tegnap Mokcsay igen t. képviselőtársam gyönyörűen fejtegette azokat az elveket, amelyek mellett a csehek odafönt csehesitenek, a románok románositanak és a szerbek szerbesitenek. Teljesen fölösleges kitérnem erre, mert hiszen felolvasta Mokcsay igen t. képviselőtársam a tót nép > memorandumát a népszövetségihez, amely világosan megmondja, hogy milyen a helyzet odafönt. Eöviden vissza akarok még térni ehhez a javaslathoz, amelyet, mint mondottam, a legnagyobb örömmel üdvözlök, bár azt szintén túlhaladottnak tartom, mert a magyar nemzet sokkal több jogot adott a nemzetiségeknek, mint amennyit tőle ez a javaslat megkiván. A magyar államtól különben a békeszerződés is csak a minimális nemzetiségi jogvédelmet kívánja. Ugyanezt a minimális jogvédelmet kívánják azonban az utódállamoktól is a különböző paktumok, amelyeket az utódállamok a nagyentente-tal kötöttek. Mi nem a minimális jogvédelmet biztosítjuk idegenajku testvéreinknek, hanem közel járunk a maximálishoz. Az utódállamokban azonban még" a minimális jogvédelem sincs a nemzetiségeknek biztosítva. Mert lehet-e biztositott jognak minősíteni azt, ha azt egyszer elvonják, másszor megadják, máskor meg alamizsnaként kezelik ? Egyszer megengedik, hogy a nemzetiségek magyarságukat, németségüket avagy tótságukat nyiltan hirdessék, másszor pedig bebörtönözik őket ezért f Az utódállamok a minimálisan biztositott jogokat csak akkor kezelik maximálisan, amikor ezen jogok maximális megsértéséről van szó. Miután azt látom, hogy a magyar kormány mindenképen arra törekszik, hogy Európának és a nagyvilágnak bebizonyítsa azt, hogy Magyarországon a nemzetiségeknek abszolút és maximális jogbiztonságot biztosit, hogy bebizonyítsa azt, hogy Magyarország nem ismer elsőrendű és másodrendű állampolgárokat, hanem hogy Magyarországon mindenki, aki itt él és magyarnak vallja magát, egyformán élhet és egyformán fejlődhetik erkölcsiekben és anyagiakban, (Ugy van ! Ugy van! jobbfelől.) miután azt látom, hogy ez a törvényjavaslat is ezt szolgálja, a legnagyobb örömmel elfogadom a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől és a közéven- Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Zsirkay János! Zsirkay János: T. Nemzetgyűlés! Őszintén megvallom, nem tudom megérteni az előttem szóló Moser t. képviselőtársamnak azt a kijelentését, hogy örömmel fogadja ezt a törvényjavaslatot, noha maga is beismeri, hogy ez már szinte túlhaladott álláspont, hiszen a magyar nemzet saját lovagiasságából, saját veleszületett kulantériájából annak a kevés nemzetiségnek, amely Trianonnak köszönhette, hogy ittmaradt, sokkal többet adott, mint amennyit a békeszerződés, a saját emberségünk ránkszab. Hiszen a régi Magyarországon is soha ember és ember között a magyar nemzet nem tett különbséget. Meg kell ragadnom az alkalmat, mikor tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot, amely a közhivatalokban^ a kisebbségi nyelvek ismeretének biztosításáról szól, hogy visszautasitsam épen a szocialista képviselők részé-