Nemzetgyűlési napló, 1922. XXI. kötet • 1924. február 21. - 1924. március 21.
Ülésnapok - 1922-247
r À nemzetgyűlés 247. ülése 1924. középen. — Kiss Menyhért: Éljen a keresztény kurzus!) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügy minister urnák. Ki a következő interpelláló? Perlaki György jegyző : Pakots József ! Pakots József: Tisztelt Nemzetgyűlés! Aki a magyar törvényhozás munkáját figyelemmel kiséri, meglehetős szomorúsággal kell, hogy megállapítsa azt, hogy egyre inkább elvesziti kapcsolatát a való élettel. Lehet elmélkedni azon a kérdésen, hogy amikor Magyarország válságos napokat él, amikor a gazdasági összeomlás méretei iszonyatosak, amikor ezrek és százezrek éheznek és fagyoskodnak, amikor a háztartásokban a szörnyű gond kétségbeesetté teszi az életet, akkor hiányzik ennek a parlamentnek napirendjéről a legégetőbh kérdés: a megélhetés kérdése. Ilyen interpellációs délutánokon, amikor megfogyatkozik már a nemzetgyűlés résztvevőinek száma, sőt a ministeri székek is üresen tátonganak, (Fábián Béla: Csak a megélhetésről van szó! — Rassay Károly: Ez az egyetlen megnyugtató! — Derültség.) egy-egy bátor ember megjelenik az ország fórumán és szerényen elétárja a nemzetgyűlésnek az ország szörnyű helyzetét, birkózván részvétlenséggel és azzal a fagyos hangulattal, (Erdélyi Aladár: Amely az ellenzék részérói is nyilvánvaló!) amellyel minden ilyen kérdés a nemzetgyűlés részéről találkozik. Szörnyű kritikája ez a mi munkánknak, és engedje meg nekem a t. Nemzetgyűlés, hogy mementót lássak a mai időkben arra, hogy ha mi, a nemzetgyűlés, ezekben a fontos gazdasági kérdésekben a megértésnek és megérzésnek több tanújelét nem adjuk, akkor egy elemi erejű hangulat fogja megállapítani rólunk, hogy feleslegesek vagyunk. Ettől óvom a t. Nemzetgyűlést, mert még vannak ennek a nemzetgyűlésnek olyan tagjai, akik hittel, lelkesedéssel jöttek ide, arra gondolván, hogy azt az ügyet, amelyet szolgálni vélnek, becsületesen szolgálják itt, hogy az élet ütőerén tartják kezüket és igyekeznek azt a lázt lemérni, amely az életben jelentkezik, és itt a nemzetgyűlés tanácsában és a kormányban is akadnak olyan emberek, akik esetleg meg tudják gyógyítani a nemzet betegségét. A legkülönbözőbb témák kerülnek ide. Bevallom, sok olyan témával találkozom, amelyeket ilyen zordon, kemény időkben nem szívesen látok itt, amelyek csakugyan feleslegesek, nem valók ennek az időnek tempójába, hanem nyugalmas, békés időkbe, amikor el lehet kalandozni azon a sok problémán, amely a mindennapi életben jelentkezik. Ellenben ilyen tragikus ütemű időkben, amikor bennünket a nyomor arra késztet, hogy foglalkozzunk vele és foglalkozzunk a nyomor okaival és orvoslásának módjával, nagyon szeretném, ha a kormány érezné a parancsoló szükségét annak, hogy végre már idejöjjön ezekkel a kérdésekkel, amelyek nem napi kérdések, hanem a nemzetnek életkérdései. A jövő épületének felépítésére az egyetlen lehetséges módszer az, ha a jelen bajait annyira tudjuk orvosolni, hogy egy egészséges, egy lehető atmoszférát teremtsünk a lelkekben, a gazdasági életben arra, hogy itt a munka érvényesüljön és hogy itt eredmények produkáltassanak. Ezzel szemben mit látunk? Azt látjuk, hogy épen az állam az, amely elsősorban érzéketlen ezekkel a szociális és gazdasági jelenségekkel szemben. (Fábián Béla: Botrányinterpellációnál mind itt vannak, a kereskedelemügyi minister sohasem jön el!) Igaza van Fábián t. képviselőtársamnak: ha valami olyan kérdés kerül a nemzetgyűlés elé, amely a szenzáció erejével hat, vagy alkalmas arra, hogy a sajtó hasábjait meg- • NAPLÓ XXI. évi február hó 27-én, szerdán. Ö§ töltse és hogy botrányokat provokáljon, akkor ezt még maga a kormány is méltatja megjelenésével, — (Erdélyi Aladár: Tévedés!) még ő is beleesik abba a hibába, amelybe beleesik a gazdaságilag, politikailag és szociálisan nem kellően nevelt társadalom, amely az ilyen katasztrofális időben a maga idegizgalmas életében csakugyan mint narkotikumot fogadja az izgalmakat. Azt szeretném én látni, hogy a kormány ezeket a kérdéseket tartsa elsősorban fontos kérdéseknek és az élet szempontjából legelsősorban megoldandó problémáknak. Ami ma jelentkezik a magyar életben, az épen az a folyamat, amelynek megállítására a kormány minden intézkedésére van szükség, az a folyamat, amelynek árjában fuldoklik az egész szegény Magyarország: a drágaság rémes folyamata. (Ugy van! balfelöl.) Ezzel szemben mit csinál a kormány? Ma nagy szakadékban zug, árad a drágaság folyama, és a kormány, ahelyett hogy hidat verne felette, ugy csinál, mint Horatius parasztja: vár a parton, hogy lezugjanak a vizek, sőt mi több: az árt még maga is megduzzasztja a saját árdrágitó intézkedéseivel. (Kiss Menyhért: Posta, távirda, telefon!) Ha a drágaság történetét végigkisérnők ... (Égy hang jobbfelöl : Mentül kevesebb beszéddel! — Rassay Károly: Ha több volna a kormánycselekedet, kevesebb lenne az ellenzéki beszéd!) Ugy látszik, akármilyen sokat beszélünk erről a kérdésről, még mindig nem tudjuk felriasztani a kormányt a maga közömbös álláspontjából. (Rassay Károly: Tessék azokra gondolni, akik családostul havi 400.000 K-ból élnek! — Szomjas Gusztáv: Aki a pénzt rontja, az csinálja a drágaságot, nem a kormány! — Rassay Károly: Az is a kormány feladata, hogy ezt megakadályozza, nem az enyém! — Kiss Menyhért: Miért engedi a kormány rontani a pénzt?) Elnök : Csendet kérek. Pakots József: Ha a drágaság retrospektiv történelmi távlatát figyelemmel kisérjük, természetes dolog, hogy annak gyökerét abban az óriási nagy világkatasztrófában találjuk meg, amelyet a múltkor a többségi oldalon ülő egyik t. képviselőtársam ugy akart feltüntetni, mint a korona romlásának és mindennek egyedüli okát: a háborúban. Engedelmet kérek, hol vagyunk már a háborútól? Ma már másik háború folyik; a gazdasági háború, az életért folyó harc, amely építeni, nem pedig rombolni akar. Ha ezen a vonalon kisérjük végig a drágaságot, azt látjuk, hogy a kormány, amely érezte annak szükségét, hogy a drágaság folyamatát feltartsa, olyan intézkedésekkel próbálkozott meg, amelyek nem hogy segitettek volna a bajon, hanem ellenkezőleg, rontottak. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy a háború idején támadt árvizsgálóbizottságok intézményéből kialakult Országos Központi Árvizsgáló Bizottság hogyan teljesítette működését. Mindarról, amit csinált, el lehet mondani, hogy 99% erejéig rossz volt és még tovább mélyítette a drágaságot. Ugyanezt cselekedték az uzsorabiróságok js' mert nem ott fogták meg a kérdést, ahol kellett volna, hanem ahogyan az_ előttem szólott t. képviselőtársam interpellációjában emiitette, a kisexisztenciákkal könnyen végeztek, a kisemberekkel könnyen tudott végezni az uzsorabiróság is, de a nagy betyárokkal, a konjunktúrák nagy kihasználóival, a nagy uzsorásokkal sem az árvizsgáló-biróság, sem az uzsorabiróságok nem tudtak bírni. (Kiss Menyhért: Kis kofákat elitéltek!) Az uzsorabiróságról szóló 1920 : XV. te, valamint az ugyanezen évi XXVI. te. megállapítja annak kritériumait, hogy mikor áll be az árdrágításnak és az uzsorának vétsége és bűncselekménye. Ha tisztára ennek a törvénynek alapjára 15