Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-242

A nemzetgyűlés 242. ülése 1924. saget vállalni Magyarországon S Ma így beszélnek, holnap ugy !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pakots József (tovább olvassa) : »Sehol nem merték ezt az eszközt alkalmazni, — mondja tovább a ministerelnök ur, —- mert akik már látták annak előnyeit, tisztában voltak annak hátrányaival is. A koronaromlás oka, felfogásom szerint, az a körülmény, hogy el lettünk zárva az európai hitel vérkeringésétől és igénybevételétől. Az orvosszer tehát, amelyet alkalmazni kell, kettő lehet : a termelést kell fokozni és hitelekhez kell juttatni az országot. T)e ha a kornukryzat, az állam hitelhez iut, abban az esetben a privát tőkék is a külföldről be fognak jönni és meg fogják termékenyíteni a magyar közgazdasági életet és termelést.« Ebből a kör many elnöki nyilatkozatból kitetszik, hogy a tisztelt ministerelnök ur nagy averzióval viseltetett a valorizáció megítélésével szemben. Nem kellett másnak történnie, mint a korona rohamos romlásának és a drágaság abnorniis emelkedésének, hogy hirtelen odakapjanak ahhoz a gondolathoz, amely talán kéznél volt. közel volt, amelyhez hozzányúltak, mert felvetődött. Fel kell tételeznem a pénzügyi politikáról azt is. hogy ha egy másik gondolat vetődött volna fel, akkor ahhoz nyúltak volna hozzá. Tehát nem áll nagvön rendelkezésiikre — ugy látszik — az ő elgondolásukban az ország megmentésére meerf elélő kiépitett terv és proa*ramm, vagyis teljesen prorn-ammtalan a tisztelt pénzügyi kormánvzat. Már most, ha a szolnoki beszédet és a t. pénzügymin

ister urnák emiitett interjúját összehasonlitom a mai meeniyilatkozássat^ és a mai törvénviavaslattal, akkor olyan óriási szakadékot látok a kettő között, amelyet bizalommal megtölteni nem indok. Lehetetlenség bizalommal viseltetnem a kormány gazdasági és péuzüe'yi politikájával szembem ha ilyen egymásnak ellentmondó felfog'á.sok érvénvesülnek pénzügyi terveiben. A világért sem nyugtat meg engem az, hogy kiváló szakemberek közbenjöttével született meg ez az idea, mert ezek annak ideién más tanácsot adtak a kormánynak, mert hivatkozott is^ rá a ministerelnök ur, hogy a szakemberek véleménye szerint micsoda veszedelem rejlik ebben. Amikor a drágaság olyan rettenetes módon emelkedik, akkor meri a kormány a valorizációt felidézni, amikor azt mondja, hogy a valorizáció feltétlenül nagy drágaságot fog előidézni! Mi ez? Micsoda vakmerő kísérletek ezek arra, hogy lehet-e a drágaságot még fokozni, amikor a vásárcsarnokokban, a vásárcsarnoki piacon ott v*annak az áruk, amelyet nem vesz át a közönség, mert nincsen már befogadó képessége. Amikor a legelemibb életszükségleti cikkeket sem tudják beszerezni, amikor a nyomor orgiákat ül. amikor apokaliptikus, rettenetes kunvulziós hallucináció kisérti az embereket, a korgó gyomornak az a rettenetes döbbenetes hangja, amely ha egyszer felhangzik, akkor nagyon hallgatni fo°aiuk mindannyian, akik ezt a pénzügyi politikát szerencsétlenül megcsináltuk. Én Hugo Viktornak »Nyomorultak« című regényéből emlékszem egy fejezetre, amelyben azt mondja, hogy ?lia a gyomor elindul végzetes útjára, mint a vak elefánt eltipor mindent«. Isten őrizze meg e szerencsétlen országot attól, hogy az a sok keserűség, amely él a lelkekben, a rettenetes nyomor hatása alatt kitörjön. A pénzügyi kormányzatnak kötelessége nehéz időkben komoly javaslattal ideállani és évi február hó 19-én, kedden, 503 ha nem tudja ezt megtenni, menjen el a helyéről és adja át helyét olyanoknak, akik erre képesek. (Helyeslés és taps a baloldalon, — Pikler Emil : A kegyelmes asszonyok járjanak el a vásárcsarnokokba és referáljanak férjeiknek az árakról ! Ne csak zsúrokra és bálokra járjanak !) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Pakots József: Én végigjártam a vásárcsarnokokat, végignéztem a piaci árakat, amelyek napról-napra 2—3 ezer koronával emelkednek és figyelemmel kisértem, hogy 100%-os emelkedések történtek két hét alatt, akkor, amikor a fixfizetésüek. ha elsején megkapták a maguk fizetését, az első bét végén már semmijük sem maradt abból. Közben pedig a drágaság rettentően emelkedett. Mit csinál a kormány ezzel a nagy tömeg emberrel, a társadalomnak ezzel a napról-napra fizetéséből tengődő rétegével ? Hogy fogja a nyugtalanságot lecsillapítani, ha ilyen könnyelműen fogja fel kötelességét katasztrofális időkben ! A valorizáció további lépéseket követel meg. Valorizálni kell a fixfizetésüek megszabott jövedelmét és a munkabéreket is. Hogy miként tudja beilleszteni a budgetbe. az államháztartás költségvetésébe ezt a jelentékeny tételt a kormányzat, azt nem tudom. Gondolt-e érrel Ezekre rá kell mutatnom és fel kell vetnem a kérdést, vájjon tudja-e a pénzügyminister ur, milyen nagy kérdéssel áll szemben, mert ha tudja és meg tud vele birkózni, akkor nagy teljesitménvt végez. De nem valószínű, hogy ezzel megbirkózhassak, mert mindaz, amit ed dig mutatott, eunek ellenkezőjét bizonyítja. (Friedrich István: Hol van a kormány ?)'Méltóztassék megengedni, én a világért sem azért mondom el ezeket, mintha ezt az amúgy is elkeseredett hangulatot aláhúzni kívánnám, mint hogyha a lelkekben lévő diskantot megzavarni akarnám ; ellenkezőleg azért mondom el, hogy kifejezést adjak a keseriiségnek — mert ez bizonyos megnyugvást ad az embereknek. Valószínű, hogy amig nem halliák saját lelkük keserves megnyilvánulását, addig még erősebben dolg-ozik benn ük az elkeseredés, de ha itt a nemzetgyűlésen hangot adunk az ő érzéseiknek, akkor legalább megvan az a megnyugvásunk, hogy keserűségük kifejezésre talált. Én ebből a pszichológiai megvilágításból nézem ezt a kérdést, s akkor ne moudia nekünk se a, pénzügyminister ur, se a m mister-elnök ur, hogy szordinót tegyünk a hangún

'era; mi szívesen teszünk szordinót a hangunkra, de tessék szintén szordinót tenni a nyomorúságra, arra a kétségbeesett helyzetre is. hogy ne rikoltson fel ugy, mint ahogv felrikolt a társadalom minden rétegében. Tessék xêm'^ annyi szenvedés után legalább azt a reménységet nyújtani a szenvedő magyaroknak, hogy lesz még jobb. szebb, boldogabb jövőtök. De mikor egyre jobban merülünk bele a sötétségbe, ami kor semmi rés nem nyílik, hogy azon a íobb iövő világosságának fénye átderenghessen, hogy valamivel tovább haladhassunk, és a sötétben ne is kiáltsunk, ez végzetes. Sötét erdőben járunk és legalább azt csináljuk, hogv a félénkségtől kiáltunk. Egyedül' van a szegény Magyarország a nyomor rettentő erdejében, hát füttyszóval, az elkeseredett ember kiáltásával életjelt adva magunkról megyünk tovább. Ezt a jogunkat ne kívánna elvitatni tőlünk a kormány, ne kívánja, hogy csendesek legyünk. Igenis, elmondjuk a szenvedő tömegek nevében azt, hogy amit eddig H fi*