Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-241
r À nemzetgyűlés 241. ülése 1924. évi február hó 15~én f pénteken. 475 Hebelt Ede jegyző : Zsitvay Tibor. • Zs tvay Tibor : T. Nemzetgyűlés ! A magam részéről őszinte örömmel üdvözlöm azt az intenciót, amelyet a 27. §-ban kifejezésre juttatva látok és pedig azt különösen, ami az alaptörvény 84. §-ában kifejezésre jutott elv, hogy a lelkészkedő rendes lelkészek és tanitók javadalmazása céljából az egyházközségek részére földek legyenek kihasithatók, illetve juttathatók, hogy ezt az elvet továbbfejleszti és a maga részéről arra az álláspontra helyezkedik, hogy a magasabb egyházi közületek részére is lehessen földet juttatni. Annál inkább örömömet akarom efölött kifejezésre juttatni, mert valóban alkalmas lesz ez a juttatás arra, hogy a keresztény felekezetek közötti természetes és szükséges, sőt nélkülözhetetlen testvéri egyetértést ápolja. Szoros összefüggésben van ez" a szakasz azzal a szakasszal, amelynél már volt alkalmam felszólalni, a 9. § 3. bekezdésével, amikor egy széleskörű vitában kifejezésre jutott az az elv, hogy a keresztény nemzeti kultúra alapjait, csökkenteni lehetőleg nem észszerű, ellenben meg kell ragadni az alkalmat, hogy azokkal az egyházakkal szemben, amelyeknek a történelmi múlt során nem volt alkalmuk ingatlanvagyonra szert tenniök, hogy ezekkel szemben a nemzet lerój ja adósságát annyiban és annyira, amennyire ez a mai szomorú helyzetben csak lehetséges. (Helyeslés.) E tekintetben el kell mennünk addig a határig, amennyit megenged a földigénylők nagy serege. A történelem folyamán számos példáját láttuk annak a testvéri egyetértésnek, amely a keresztény felekezetek között megvolt. Tapasztaltuk azonban az együttes bizottság tárgyalásánál, hogy a nemzetgyűlés egyik oldaláról igyekeztek ezt az egyetértést megzavarni és odadobták azt a kérdést, hogyha a felsőbb egyházi közületeket, — vagy mondjuk egyenesen és világosan, ha a református és evangélikus püspökségeket földhöz akarjuk juttatni, akkor talán az volna a leghelyesebb megoldás, ha ezeket a földbirtokokat a "katholikus főpásztori javakból szakítanák ki. Tudjuk, hogy ez a kéz mit célzott. Azt célozta, hogy megbontsa a keresztény felekezetek egyetértését, amely a keresztény felekezetek között régi történeti múlttal bir. Nem akarok példákat hozni fel az országos történelemből, melyek közismertek, én csak egy város történelméből hozok fel példákat, Kecskemétéből, amelyet én vagyok szerencsés képviselni s amely legutóbb oly méltatlan támadásban részesült a nemzetgyűlés egy tagja részéről. Kecskemét városában a török megszállás ideje ' alatt 80 esztendeig egyetlenegy templomban folytatták istentiszteletüket a római katholikus, református és evengélikus egyházak. 80 esztendő alatt soha összeütközés a keresztény felekezetek között nem volt, és amikor a megszállás elmúlt, akkor összefogott az újra vagyonosodni kezdő kecskeméti polgárság és vallásfelekezeti különbség nélkül, együttes erővel, közmunkával és az akkori urinép "természetbeni munkájával is, — mert mindenki kötelességének tartotta, hogy akkor napszámba is elmenjen ezért a nemzeti és keresztény célért, — együttes áldozatkészséggel épitették fel a kecskeméti református templomot. Ez olyan példája a keresztény egyetértésnek, amelyet csak fel kell idéznünk magunk előtt és akkor minden körülmények között nyugodt lélekkel nézhetünk bármiféle beugratási és összeveszejtési kisérlet elé. Nyugodt vagyok affelől, hogy ez nemcsak a multak példája, hasonló példát találunk a jelenben is. Csak arra kell rámutatnom, hogy amikor 1920 elején megérkezett a trianoni békefeltételeknek a hire és országszerte mindenütt gyülekezetekbe sereglettek a magyarok, hog}- fájdalmukat megosszák, hogy a lelki gyász pillanatában egymásra találjanak, akkor Kecskeméten megtörtént az, ami szinte példátlan a világtörténelemben, hogy a különböző keresztény egyháztanácsok együttes ülést tartottak, azzal az elhatározással, hog}'" minden közös keresztény és nemzeti ügyben együttesen fognak dolgozni és egymás egyetértését megzavarni nem engedik. Azt mondhatnák, hogy ennél a modern esetnél nem szerepelt az áldozatkészség, tehát ez csak olyan ünneplési alkalom volt. Nos, rámutathatok arra, hogy amikor most a kecskeméti református jogakadémiát fenyegette a megszüntetés, amikor a református felső közületek áldozatkészségük túlfeszitésével sem látszottak képeseknek jogakadémiájuk fentartására, akkor Kecskemét törvényhatósága, amelynek lakossága hivatalos megállapítás szerint 75%-ban katholikus, egyhangú határozattal mondotta ki, hogy ami terhet nem képes a református egyház viselni, azt a maga részéről minden erővel vállalni akarja anélkül, hogy ezt a református jogakadémiát, amelyet ilyen esetben nagyrészben már ő tartana fenn, a maga hatáskörébe kívánná vonni, hanem igenis meg akarja tartani református jogakadémiának, amely minőségében hervadhatatlan érdemeket szerzett. Folytathatnám számos példával ugyanennek a városnak életéből. Amikor Ravasz László református püspök Kecskemétre bevonult, üdvözlésére először az a Révész István prelátus jelent meg, akit itt Drozdy képviselő ur nemrégiben oly méltatlanul megbántott. Nem térek ki e támadásra érdeme szerint, mert Drozdy képviselő ur a Ház nyilt ülésén ünnepélyesen bocsánatot kért miatta, — hanem meg akarom állapítani azt, hogy katholikus prelátus volt az, aki Kecskeméten elsőnek üdvözölte a református egyház aranyszájú püspökét. Fordítva ugyanez történt meg. Hanauer István váci püspök ur fogadásakor. Amikor pedig Drozdy képviselő ur támadása Révész prelátus ur ellen megjelent a lapokban, Hetessy Kálmán református lelkész ur volt az, aki a törvényhatósági közgyűlésen védelmébe fogadta és azokat az emlékezetes szavakat mondotta, hogy aki a testvéregyház főpapját bántja, az bántja az ő egyházát is, mert az összes keresztény egyházak érdeke egy és ugyanaz, valamint azonosak az ő ellenségeik, akik csak a hazának és a szeretet egyházának romjain tudnának érvényesülni. (Ugy van ! Ugij van !) Valóban találóak e szavak s mi, akik levonjuk a konzekvenciákat a közelmúlt tapasztalataiból, mindig meg fogjuk szívlelni a bölcs latin közmondást, mely szerint : »inter duos litigantes tertius gaudet«. De hiába is akarnánk a keresztény egyházak történelmileg megalapozott testvéri békéjét megbontani. Benne van az a magyar ember vérében a Bethlenek és Rákócziak drága örökségeképen. Én most csak egy város életéből idéztem, de a testvéri szeretet példáival teli van az ország. És.én azt hiszem, hogy mindNAPLÓ xx. • =
