Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-230

:•'A nemzetgyűlés 230. ülése 1924. évi január hó 29-én, kedden. szerénytelenség az, La mi itt ilyen követelésekkel fellépünk. Azt mondja a ininisterelnök-helyettefi ur egy mondatában, hogy a szociáldemokraták szerepét a kommunizmusban majd a történelem deríti ki. Egyek vagyunk ebben, ez valóban a történelem dolga. Ha azonban a történelem dolga, ha ez még annyira nincs tisztázva és kideritve, ha Ítéletet a történelemtől vár ez a nagy feladat, akkor bizony nem lehet bűnöket felróni, nem lehet büntetni, és nem lehet szerénytelenségre utalni egy csoportot, amelynek itt a nemzetgyűlésben kötelességei vannak. (Zaj a jobboldalon. — Peidl Gyula: Mindenesetre különbséget fog tenni a történelem elvhűség és elvárulás között !) Az amnesztiáról beszélvén, a népjóléti minister ur azt mondotta, hogyha a lelkek majd megnyugodnak, akkor a kormány mihamar abban a helyzetben lesz, hogy a jogrend teljes mértékben érvényesüljön, hogy az internálás eltöröltessék, hogy az amnesztia bekövetkezzék, nincs ugrás a demokrácia fejlődésében, — ez mellékmondat — amnesztiát nem lehet adni, amig ennek előfeltételei nincsenek meg. (Peidl Gyula: ügy van! Csak a gyikosoknak lehet adni, akik hazafias felbuzdulásból gyilkoltak! — Kószó István: Gyilkosokról ne beszéljünk, mert azok az önök jogelődei közül kerülnek ki! — Peidl Gyula: Beszélünk bizony, amig itt ülünk! — Kószó István: Az önök jogelődei és elvtársai a gyilkosok!) Elnök: Kószó képviselő urat figyelmeztetem, hogy a sértésektől tartózkodjék. (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Propper Sándor : Később a népjóléti minister ur analógiát vont a párisi kommün eseményei és az úgynevezett proletárdiktatúra eseményei között és a párisi példára alapítva azt mondotta, hogy Franciaország csak 1879-ben, tehát kilenc év után likvidálta a kommünt; hivatkozott Franciaországra, az emigránsok mondjanak mea culpát, stb. Ezen a ponton meg kell állapitanom, hogy a népjóléti minister ur történelmi analógiája hamis. Ez a kettő valóban két eset. Más volt a párisi kommün esete, mások voltak a körülményei és más volt a magyar eset. Franciaországban a kormány helyén maradt, amint bölcsen méltóztatik tudni. Thiers kormánya nem szaladt el, hanem csak Bordeauxba költözött a háboruvesztés után ós igen rövid idő múlva visszaköltözött Versaillesbe, elég közel Parishoz és elhatározta, hogy Parist fegyveres hatalommal fogja a kommunárdok kezéből visszafoglalni. (Peidl Gyula: Nem kért a románoktól kölcsön fegyvereket!) A párisi kommün serege egy esetben Parisból Versailles ellen vonult a kormánycsapatok ellen, de megverték, vissza kellett vonulnia Parisba. Mi itt a különbség ? A különbség az, hogy a magyar korszak hasonló esetében nem a kormány ellen vonult fel a hadsereg, hanem az ellenség ellen vonult fel az ország minden a négy tájéka felé, tehát nem belső erőkkel és belső osztályokkal küzdött fegyveresen, hanem az ellenséggel szemben lépett fel és az ország határát akarta ki tágítani. Itt tehát egy olyan mély különbség mutatkozik, amely elől elzárkózni, amelyet tagadni nem lehet. Azonkívül, amikor a kormány csapatai bevonultak Parisba, a kommuuardok ellenállottak, nyolc napig tartó barrikádharc folyt Paris utcáin, 500 barrikádot emeltek és nyolc napig harcoltak ágyukkal és fegyverekkel, formális harcok és ütközetek voltak és fegyverrel a kézben győzték le a kormánycsapatok a kommunistáka t. Egészen más volt a helyzet itt Magyarországon, mert itt azt a munkát, amit ott Mac Mahon tábornok csapatai elvégeztek, elvégezték egyrészt a románok és amikor az uj kormány megalakult, akkor már védtelenné és ártalmatlanná tett emberrel állottak szemben ezek a fegyveres csapatok, amelyekről ma a belügyminister ur oly szépen megemlékezett. Tehát polgárháború volt Franciaországban, a szó teljes értelmében fegyverrel állottak egymással szemben és igy a népjóléti minister urnák az a megállapitása, hogy ez a Galifet tábornok tizenhétezer embert lövetett agyon, szintén nem állja meg helyét. Méltóztassék megengedni, hogy ezt könyvből olvassam fel, hogy semmi kétség ne maradjon fenn abban az irányban, hogy ebben a kérdésben nekem van igazam. Seignobos-Métin könyvében a 286. oldalon a párisi konimünről egy kis rész a következőket mondja (olvassa): »A Paris erődítményeinél álló hadsereg egy vasárnap (május 21) a délnyugati oldalon védelem nélkül maradt városkapun át bevonult Parisba, A meglepett szövetkezetiek egy hétig harcoltak az utcákon (május 28). Hozzávetőleges becslés szerint vagy 500 barrikád állt a városban. A kommün tanácsa szétszóródott, de néhány kommün-tag petróleummal locsolt le és lángba is borított több középületet! --ami Magyarországon tudvalevően szintén nem történt meg, hála a sorsnak, ennek valamennyien örülhetünk! — a városházát, az igazságügyi palotát, a Tuilleriákat. Mások a túszok kivégzését rendelték el. Az a hir terjengett, hogy Paris elpusztult, a feldühödött katonák a barrikádokon ért kommunistákat lemészárolták, a foglyokat falhoz állították ós lelőtték. Ez volt Franciaország legvéresebb polgárháborúja; több mint 17.000 ember életébe került.« Ezek azonban fegyverrel a kézben, kölcsönös harcok után mind a két fél részéről estek el. (Éhn Kálmán: Bocsánat, Gallifet gyermekeket és asszonyokat is agyonveretett!) Azt is megtette utóbb, azonban ez, t. Nemzetgyűlés és t. Éhn Kálmán képviselő ur, a harcok befejezése után, (Éhn Kálmán: Nj^omban!) valóban az első dühroham után történt, és mindössze néhány órahosszat tartott, nem ugy mint minálunk ahol még öt esztendő multán is nemzeti, hazafias felbuzdulásból agyonvernek embereket! (Peidl Gyula: És ötven évvel ezelőtt! — Éhn Kálmán: Szóval az a baj, hogy augusztus 6-án nem mészároltunk mi is! — Peidl Gyula: Alattomosan,gyáván megtették fegyvertelenek ellen! — Éhn Kálmán: Mikor? Augusztus 6-án nem volt vérengzés Magyarországon! — Zaj.) Elnök' (csenget): Csendet kérek, képviselő urak ! Propper Sándor: Nincs igaza az igen t. népjóléti minister urnák a mérleg felállításában sem. A párisi kommün veszteségszámlája ugyanezen könyv szerint a 287. oldalon a következő (olvassa): »Több mint 35.000 foglyot küldtek ycrsailles-be, ahol haditörvényszék elé állították őket. 1876-ig folytak a kommunista-pörök. A 46.000 perben száz halálos ítéletet hoztak. A száz halálraítélt közül 25-öt agyonlőttek, deportálásra vagy kényszermunkára ítéltek vagy 10.000-et, 7500-at UjKaledóniába küldtek.« Ha már most ezzel szembeállítjuk a magyar mérleget, melyet Váry koronaügyészhelyettes ur volt szives megírni és rendelkezésünkre bocsátani, akkor azt kell látnunk, hogy noha a magyar esemény 60 esztendővel későbben történt, (Kószó István: ötven esztendővel! Tíz évvel téved!) amely 60 esztendőt, ugyebár, a történelemben a humanitás korszakának szokás nevezni, mégis a magyar mérleg sokkal^ súlyosabb és véresebb, mint a párisi kommün mérlege, mert itt 70.000 embert tartóztattak le és körülbelül 64-et végeztek ki, nem is beszélve azokról, akiket műsoron kivül, hogy ugy mondjam: a hivatalos intézmények megkerülésével intéztek el s akiknek száma szin-