Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-236
r À Nemzetgyűlés '236. ülése 1924. Akik tehát konzervativ szempontból ítélik meg a kérdést és féltékenyen őrzik a régi hagyományokat, rosszul járnák el, ha nem engedik érvényesülni a helyesebb birtokmegoszlást, mert amennyi jót vélnek szolgálni azzal, hogy a régi intézményt fentartják, ugyanannyi hibát követnek el a jövőt illetőleg, amikor nem teszik lehetővé, hogy igazságos birtokmegoszlás révén a szociális nyomorúság enyhüljön és stabilizálódjék a népességnek legalább az a része, amely földhöz jut. Az egyetlen helyes álláspont az, amit az előttem szóló t. képviselőtársaim ezekről a padokról kifejtettek, hogy hagyjuk ki ezt a szakaszt és ezért kérném, hogy Szeder képviselőtársam javaslatát fogadja el a t. Nemzetgyűlés. Elnök : Szólásra következik ? Gaal Gaston képviselő ur kivan szólni. Gaal Gaston : Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Magának a vitának lefolyása meggyőzhetett mindenkit a nemzetgyűlés mélyen t. tagjai közül afelől, hogy itt egy olyan kényes és fontos kérdés eldöntéséről van szó, amelynek megfelelő meg oldása, ugy látszik, még a többség tagjai között is meggondolást keltett, amennyiben a többségi párt tagjai sem voltak hajlandók a törvényjavaslatnak azt a szövegét, amely Írásban előttünk fekszik, minden meggondolás és a reparáció minden lehetősége nélkül elfogadni. Ennek a törvényjavaslatnak elbírálásánál csak az a kérdés, hogy milyen országos érdek az, amely bennünket a magántulajdon szentségéhez való hozzányulásra késztet, t. i. melyik a nagyobb országos érdek, amelyet ennek a ténynek elkövetésénél figyelembe kell venni. Az egész földreformtörvényjavaslatnak ugyanis nem fogadom el semmiféle más erkölcsi bázisát, mint egyetlenegyet : a nagy nemzeti és országos célokat ; nem fogadok el semmi néven nevezendő utcai izgatást, másfelől nem fogadok el semmi néven nevezendő gyávaságot a tulajdonjog védelmében. Engem el nem téritett álláspontomtól sem jobbra, sem balra soha semmi más, mint kizárólag annak vizsgálata, hogy országos érdek követeli-e a megvalósítást, igen vagy nem? Sohasem csináltam belőle titkot, hogy földbirtokviszonyaink szerintem is beteges alakulatának megfelő módon való átalakítását országos érdeknek tartom. A kisparasztságnak, a földmivesparasztságnak megerősítését nemzeti érdeknek tartom, amely előtt a tulajdon szentségének is bizonyos kautélák mellett feltétlenül meg kell hátrálnia. Azonban, amikor itt állok a kérdés előtt és amikor itt végighallgattam egy tucat szónoklatot, végtelen sajnálatomra, azt kell megállapítanom, hogy az abszolút elvi álláspont kidomborodását csak egyetlenegy felszólalásban, Láng t. képviselőtársam felszólalásában láttam. Azzal az eggyel azonban legyünk tisztában, hogy azon az alapon, amit itt nem sokkal előttem egy-két szónok hangoztatott, hogy a kecske is jóllakjék, meg a káposzta is megmaradjon, ezt a kérdést megoldani nem lehet, mert ha azt a tételt állítjuk fel, hogy drága ugyan nekünk ennek a különösen az oktatást szolgáló alapok biztositékát képező vagyonnak a jövőre való konzerválása, de ugyanakkor drága dolog nekünk a kisembereknek földhözjuttatása is ; a két kérdést egyszerre, egy csapásra megoldani nem lehet. Vagy arra az álláspontra helyezkedünk, "évi február Kő 7-én, csütörtökön. 283 ! hogy az a nagyobb nemzeti érdek, hogy az iskolák céljait szolgáló vagyonok igenis mentesittessenek és ebben az esetben ez előtt a nagyobb nemzeti gondolat előtt meg kell retirálnia a másik igazságnak, vagy pedig arra az álláspontra helyezkedünk, hogy a kisemberek földhözjuttatása a nagyobb nemzeti érdek és akkor meg kell retirálnia a nagyobb nemzeti gondolatnak, mert a kettőt egyszerre és együtt megoldani teljes lehetetlenség. Hiszen nincs olyan iskolai célt szolgáló birtok, amely körül ne sorakoznának olyan községek, amelyek a többi községekhez mérten, a törvény alapján egészen jogosan, ne kiválthatnák saját földigényeik kielégítését. Eggyel tehát legyünk tisztában : hogy mind a két igényt egyszerre kielégíteni teljes lehetetlenség. (Rupert Rezső : Az én indítványommal és Létayéval miért nem lehet ?) Még az sem elégít ki, mert akinek a mezőgazdaságban praktikus ismeretei vannak, nagyon jól tudja, hogy különösen évszázadok óta bírt és bizonyos cél szerint berendezett, bizonyos célnak szolgáló gazdasági berendezkedéssel ellátott birtokot máról-holnapra más vármegyében, más területen levő birtokkal teljesen helvettesiteni nem lehet. (Ugy van ! balfelől.) Magam is abban a szerencsében részesültem, hogy ilyen papi gimnáziumban végeztem el iskoláimat és azon a nyolc esztendőn keresztül, amelyet abban az intézetben töltötem, azt láttam, hogy tanáraink soha abban a tekintetben különbséget nem tettek, hogy az a tanuló, aki abba az iskolába járt, katholikus, protestáns vagy zsidógyerek. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Sőt mondhatom a mélyen t. Nemzetgyűlésnek, abban az időben jártam gimnáziumba, amikor a tiszaeszlári pör hullámai borították el az országot, amely hullámok nagyon természetesen a mi gyermeklelkünkben is megfelelő visszhangra találván, mi a magunk osztályában elkezdtük ütni a zsidó gyerekeket és a mi paptanáraink, akik pedig katholikusok voltak, a legnagyobb eréllyel álltak szembe ezzel a mozgalommal (Ugy van ! a középen.) és nemcsak büntetéssel, hanem a lelkek finomításával, a lelkünkrebeszéléssel iparkodtak bennünket erről az álláspontról leteríteni és meggyőzni arról, hogy a tiszta keresztény szeretet ilyen megkülönböztetéseket nem ismer. (Ugy van ! Ugy van ! a középen.) Mondhatom továbbá azt is és bizonyíthatom, hogy a mi papjaink a legmesszebbmenőleg felügyeltek nemcsak a mi hitoktatásunkra, hanem a protestáns és a zsidó gyerekek hitoktatására is és amikor azoknak saját hitfelekezetü hitoktató óráik voltak, a legmesszebbmenőleg ellenőrizték, hogy a saját vallásukkal szemben tartozó kötelezettségeiket leróják és a hittanórákon való részvételüket a hittanár aláírásával minden egyes esetben bizonyítsák. Ott tanultam azt a türelmet is, amelyet minden néven nevezendő vallásfelekezettel szemben most már egy életen keresztül gyakorlok, ott tanultam azt a magasabb erkölcsi szempontokból való elbírálását bizonyos kérdéseknek, amelyet mint lelkemnek egyik legdrágább kincsét őrzök és amelyért hálával tartozom ezeknek az életüket szegénységben, önfeláldozásban eltöltött papoknak. De láttam ott még egyebeket is. Láttam azt,
