Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-235

À nemzetgyűlés 235. ülése 1924. az első agrár-apostolok ezek a magyar bencé­sek voltak. (Ugy van! Ugy van!) Ha végignézzük a magyar történelmei, ugy a bencésekről, mint később alakult tanitó­rendtársaikról megállapithatjuk, hogy mindig egyek voltak a nagy nemzeti célok szolgálatá­ban, nem a kiválvságos osztályokkal, hanem a nemzet egyetemével (Ugy van! Ugy van!) Mindannyiszor igazan keresztény demokrati­kus elveket vallottak, soraikban sohasem ta­pasztaltunk semmiféle kiváltságot, sem akkor, ha valakinek arról a törekvéséről volt szó, hogy a saját rendjében érvényesüljön, sem akkor, ha gimnáziumaikban, vagy más isko­láikban a tanítványok között a társadalmi osztályok mindegyike képviselve volt. Ott való­ban keresztény demokrácia volt, és az ő neve­lésük során, a századok során is, messzire elő­reveti fényét a szociális érzés. Ha ők betöltöt­ték egy ezredéven át kötelességüket, akkor azt keli mondanom, hogy abban a szűk keret­ben, amelyet az általános vita elhangzása után a részletes vita a házszabályok szerint' nekem megenged, lehetetlen íészletesen felsorolnom a történelem során szerzett érdemeiket. Nem térhetek ki a lobbi, velük hasonló érdemű ta­nitórendek érdemeire sem, csak rá kell mu­tatnom arra az egyetlen tényre, hogy például a piarista rendet II. József császár sem osz­latta fel, mert az ő működésük előtt még az ő felfogása is kénytelen volt hódolattal meg­hajolni. A tanitórendek, amelyeknek vagyoná­ról e pillanatban tárgyalunk embereket nevel­nek, akiknek lelkük van és nem a falansz;ter­rendszereket növelik rideg számokkal. A tani­tórendek a tehetséget, a munka megbecsülését, a tiszta jellemet terjesztik és maguk részéről az önfeláldozó hazafiságnak mindenkor .ami­jelét adták. Az ő iskoláikban nem kurzusok részére nevelték az embereket. (Ugy van! Ugy oan! balfelőL), az ő iskoláikban a keresztény erkölcs élő valóság, az ő iskoláikban nincs fe­lekezeti gyűlölködés, az ő iskoláikban van ke­resztény felvilágosodottság, az ő iskoláikban megvan az a kereszténység, amelyet minden magyar embernek, aki ebbe az országba be­illeszkedni tud, keresnie és elsősorban a sa­ját életében megvalósítania kell. (Élénk helyes­lés és taps.) Legjobban dicséri pedig őket az a sok nyi­latkozat, amely nem katholikusok részéről hangzott el az a sok nyilatkozat volt tanítvá­nyaik részéről, akik felekezeti különbség nél­kül áldják azokat, akik maguk tényleg sze­génységben élne. Ha most valaki utánanéz — nem hozok ide számokat, mert szinte szegyeiéin a számokat mondani, — akkor láthatja, hogy ők tényleg szegénységben áldoznak a magyar kultúra okárán és nevelik a jövőt, az ifjúsá­got. Ezért én azt mondom, hogy ha mindenki előttük igy kalaplevéve halad el, akkor az ő működésükkel szemben szót csak az emelhet, aki nem tárgyilagosan, hanem elfogult politi­kai szemüvegen át nézi az ő működésükei, vagyis helyesebben kifejezve, általában ellen­sége a felekezeti oktatásnak és a materiális oktatásnak hive, azoknak én figyelmébe sze­retném ajánlani Eötvös József báró egyik gondolatát, egy mondását, amely igy szól: »Az oktatási szabadság a gazdagokra létezik, az egyházi felekezeteknek engedett kör azt ki­terjeszti a szegényekre.« A tanitórendek ebben mindig példái/ adtak, de példát adtak ebben az összes keresztény felekezetek iskolái is. Nem akarom itt felsorolni, hogy melyek, mert nem tartom szükségesnek. Köztudomású a tőr­eid február hó 6-án, szerdán. Úil tónelmi érdeme ugy az evangélikus, mint a református felekezeti iskoláknak (Ügy van! ügy van!), de köztudomású az is, amit a val­lásalap és a tanulmányi alap intézetei végez­nek ebben az országban. Valódi kultúrát ter­jesztenek és ha valódi kultúrát terjesztenek, ugy előbbre viszik ezt az országot, T. Nemzetgyűlés! Ha csonka országban vagyunk is, azért még talán nem arra van szükségünk, hogy csonka emberek is legyenek benne, hanem a csonka országban annál inkább egész emberekre van szükség. (Ugy van! Ugy van! Élénk helyeslés és taps jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés! A materialista iskolák lecsatolják a kultúra szárnyát: a hitet és nem érnek el vele mást, minthogy a hitnélküli tu­dást porban csúszó kígyóvá teszik. Ezt nem én tatalom ki, t. Nemzetgyűlés, ez benne van a bibliában abban a jelképes elbeszélésben, amelyből csodálatos, szinte isiéni gúnyként hangzik felénk az, hogy az ember első mate­riális megmozdulása a tudás fája felé mit eredményez? Az ember elveszti a kulturált paradicsomot és kikerül a sivár pusztaságba. Az a tudás pedig, amely elháritov'ta magától a hitet, elveszti szárnyait és földöncsúszó kí­gyóvá válik. (Taps jobbfelől és a középen.) T. Nemzetgyűlés! Én nem akarom azt, hogy a materiális gondolkodás sivataggá te­gye a kulturált vidéket, én azt akarom, hogy a sivatagnak — hiszen most is sok helyen mái­sivatag a háború és a forradalmak pusztítása után a lelki világ — én azt akarom, és azt szeretném, ha ennek a sivatagnak oázisain a keresztény nemzei kultúrának ezek a tiszta­vizű ősforrásai, amelyekre én céloztam, ugy a tanitórendeknek, mint a felekezetekenek is­kolái valóban betölthetnék a maguk hivatását és egész embereket, valódi keresztény erkölcsű embereket, nem kurzus-embereket, hanem az életet és embertársaikat szerető és mindenek­fölött ezt a magyar földet szerető és megmű­velni tudó uj, egészséges és boldogabb nemze­déket tudnának nevelni. (Élénk helyeslés jobb­felől.) T. Nemzetgyűlés! Én azt látom, hogy eb­ben a pillanatban újból szükség van a szántó­vető munkára; újból szükség van, ha nem- is csak a földön, hanem szükség van erre különö­sen a lelkiekben és ebben a munkában ép ugy szükségünk van ugyanazokra a lelki aposto­lokra, akik egyszer már a magyar földön vetni és aratni megtanítottak. T. Nemzetgyűlés! Ha ezeket látom — s azt hiszem, minden ellenvetés nélkül meg is tudjuk állapítani azokat az érdemeket, amelye­ket a kultúra terén ezek az intézmények sze­reztek — akkor megállapithatjuk azt is, t. Nemzetgyűlés, hogy ezek a célvagyonok való­ban betöltik a maguk célját', ezekre tehát szük­ség van épen a földbirtok helyes megoszlása érdekében. Mert hiszen irva vagyon, hogy nem csupán kenyérrel, hanem igével is él az ember. (Élénk helyeslés.) T. Nemzetgyűlés! Én azt tartom, hogy a nagy, egyetemes célt betöl­iik ezek az intézmények. Arról lehet csak szó, és arról igenis kell beszélnünk, hogy a föld­birtok helyesebb megoszlása céljából ezen in­tézmények vagyonával bizonyos kérdésben összhangzáfsba hozzuk az elkerülhetetlen he­lyesebb földelosztást, vagyis azt, hogy olyan helyeken, ahol máskép a legjogosabb a legel­kerülhetetlenebb földigényléseket sem lehetne kielégíteni, egy modus vivendit, egy megoldást találjunk, amely tekintetben engem az előadó ur és a bizottság által javasolt szöveg ki nem 31*

Next

/
Thumbnails
Contents