Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.

Ülésnapok - 1922-234

À nemzetgyűlés 234. ülése 1924. évi február hó 5-én, kedden. 19 i befejeződik, az előadó ur javaslata pedig az elővásárlási jog gyakorlására vonatkozik. Ebből a szempontból én mégis helyesebbnek tartanám ennél a szakasznál beiktatni ezt a módosítást, mert nem számithatok arra, hogy a bizottságilag r letárgyalt szöveget itt a nemzetgyűlésen feltétlenül megváltoztatják s ezért nem lenne helye a. módosításnak, hanem arra számi tok, hogy a bizottság által elfogadott szöveget a nemzetgyűlés többsége is el fogja fogadni. Ezért kivánom, hogy ennél a szakasznál illesztessék az be, mert ezzel a szakasszal befejeződnek az elővételi jog gyakorlásáról szóló rendelkezések. Elnök: Kivan még valaki szólni ? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát berekesztem, a tanácskozást befejezettnek nyilvánitom. Mivel az előadó ur határozottan nem vonta vissza indítványát, azt fennállónak tekintem. Ezzel szemben áll Farkas Tibor képviselő ur indítványa. A kérdést olyképen teszem fel, méltóztatnak-e elfogadni az előadó ur által javasolt pótlást, szemben Farkas Tibor képviselő ur törlést javasló elleninditványával. (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az előadó ur javaslatát elfogadni méltóztatnak, szíveskedjenek felállani, (Megtörténik.) Többség. A nemzetgyűlés az előadó ur javaslatát fogadta el. Következik a 7. § tárgyalása. Minthogy e szakasz pontonkint van szövegezve, a szakaszt pontonkint és nem bekezdés szerint bocsátom tárgyalás^ alá. Kérem a jegyző urat, méltóztassék a szakasz elsu pontját felolvasni. Hebelt Ede jegyző (olvassa a 7. § első pontját). Elnök: Az előadó ur kivan szólni. Neubauer Ferenc előadó : T. Nemzetgyűlés ! A 7. § első pontjában kérem a 26. oldal harmadik sorában az »alkalmazott« szó után a »kisiparos« szót is beilleszteni. (Dénes István : Miért csak a a kisiparost, és miért nem a többit is?) Elnök: Kivan valaki szólni? Hebelt Ede jegyző: Gaal Gaston! r Gaal Gaston: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Már az általános vitában volt alkalmam rámutatni arra, hogy ennek a novellának mindazokat # az intézkedéseit, amelyek a kivánt célt szolgálják, a legnagyobb készséggel magamévá teszem és a magam részéről bizonyságot tettem arról, hogy a novellának minden olyan intézkedését, amely a törvény végrehajtását és a törvény tulaj donképeni célját szolgálja, szerény munkásságommal előmozdítani iparkodom. Nem csináltam titkot abból, hogy a törvényt eredeti mivoltából kiforgatni, eredeti céljánál messzebb vinni helytelen és elhibázott lépésnek tartom, nem csináltam titkot abból, hogy felfogásom szerint több olyan intézkedése van a novellának, amely az eredeti törvényjavaslat intencióival, sőt határozott egyenes rendelkezéseivel is ellentétben áll s hogy ezek legfeljebb arra alkalmasak, hogy a törvényjavaslatot gyűlöletessé tegyék és alkalmat nyújtsanak azoknak, akik magát az eredeti törvényt sem kívánják teljes egészében végrehajtani, arra, hogy a novella és így az eredeti törvény ellen is némi joggal, némi alappal szálljanak ellenzékbe. Ilyen pontnak tartom azt a rendelkezést, amelyet a novella 7. §-a foglal magában. Ha el méltóztatik olvasni magát az eredeti törvénsi:, amelynek a 16. §-a mondja meg azt a célt, amelyért az elővásárlási jog elsősorban alkalmazható, ott a következőket méltóztatik megtalálni (olvassa): »Amennyiben ez a törvény mást nem rendel, az államot földbirtokpolitikai célokra minden mezőgazdasági ingatlan elidegenítése esetében ennél a törvénynél fogva elővásárlási jog illeti«. Itt világosan meg van mondva, hogy a földreform céljára és a földreform alapjául csak mezőgazdasági jellegű ingatlan veendő igénybe, aminthogy ezt nem is kell bővebben magyarázni, mert ha én nemzetfejlesztési célokból azt kivánom, hogy az a nép, amelynek megfelelő mennyiségű földbirtok nem áll rendelkezésére mezőgazdasági üzemének vagy foglalkozásának folytatására, mezőgazdasági ingatlanhoz jusson, ebben már benne van az, hogy csak olyan ingatlanokról lehet szó, ha a törvény valódi intencióit akarjuk megvalósítani, amelyek par excellence mezőgazdasági ingatlanok, vagyis amelyek mezőgazdasági üzem vitelére fekvésüknél és rendeltetésüknél fogva alkalmasak. (Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister Hát a házhelyek?) Mélyen tisztelt minister ur, a házhelyre vonatkozólag a legkevesebb baj van ebben az országban. Házhelyre való területet annyit találok a községek közeiében, amennyire csak szükségem van. Maga a törvény is annyira provideált a házhelyek tekintetében, hogy még a kisbirtokok igénybevételét is lehetővé teszi azzal a kautélával, hogy a kisbirtokos nem pénzzel kártalanítandó, hanem természetben ugyanolyan értékű földbirtokkal másutt. Ezt a célt megerősítette maga az alaptörvény még azzal, hogy azok közé a kivételek közé, amelyek elővásárlási jog alá semmi körülmények közt nem eshetnek, expressis verbis belevette azt, hogy ugy a városok, mint a községek belterületén levő esetleg üres, vagy nem üres területekre elővásárlási jogot az állam nem gyakorolhat. Miért, miért nem, ezt magamnak megmagyarázni nem tudom, — mert bármennyire át vagyok is hatva a földbirtokreform szükséges voltától, abszolúte nem látom szükségét annak, hogy a falvak belső területén levő területek is bevonassanak a földreform keretébe — itt találkozunk egy szakaszal, amely a törvény 16. §-ával elvi ellentétben van, a 17. § egyenes rendelkező részét pedig, amely a beltelkeket kivonja az elővásárlás lehetősége alól, egyszerűen nullifikálja és a helyett az elővételt kiterjeszti az ilyen belterületekre is. Mondom, nem vagyok képes megérteni, hogy erre mi szükség van. Tudvalevő dolog, hogy a belső telkek sokkal értékesebb objektumok. Azok ma már, Magyarország fejlettebb viszonyai között, különösen Dunántúl, de azt hiszem az alföldi nagy úgynevezett faluvárosokban is mezőgazdasági objektumoknak még akkor sem minősíthetők, ha véletlenül mezőgazdaságilag használtatnak ki. Ezek már sokkal értékesebb, valósággal pretium affectionis-szal biró területek, amelyek a földreform kapcsán annak céljai elérésére abszolúte nélkülözhetők. Merem állítani, az ország majdnem minden részében igy van, hogy ezek a belső telkek kétségtelenül lényegesen értékesebb objektumokként, csak mint házhelyek jönnek figyelembe és ha tulajdonosaik által eladatnak is, legtöbb esetben házhely céljára adatnak el. a különbség csak az, hogy tíz- húszszoros áron szemben a mezőgazdasági objektumokkal. Ha ez igy áll, akkor nem vagyok képes megérteni, mi szükség van arra, hogy ezeket a területeket, amelyek úgyis olyan drágák, hogy azoknak a szegény nincsteleneknek házhelyül igazán alkalmatlanok, mert ezek árát megfizetni sohasem tudják, a tulajdonostól bármi címen is elvegyük. Mert mi következhetik be? Vagy meg tudják fizetni, akkor a földreformon kívül is hozzá juthatnak ezekhez a telkekhez, hiszen ezek rendes adásvétel tárgyai, vagy pedig nem tudják megfizetni, akkor előáll az az eset, ameddig én a földreform végrehajtása során semmi körülmények között sem kívánok elmenni, hogy elvesznek valakitől valamit anélkül, hogy annak teljes ellenértékét az illetőnek bárki is megtérítené. Méltóztatott hallani az általános vitában azt 27*