Nemzetgyűlési napló, 1922. XX. kötet • 1924. január 29. - 1924. február 20.
Ülésnapok - 1922-230
A nemzetgyűlés 230. ülése 1924 téren csináltunk, igenis, hajlandó vagyok revizió alá venni és azokon a hegeken, ahol a helyi iskolafentartóknak, az egyházi vagy polgári községeknek teherviselő képességét a költségek túlhaladják, hajlandó vagyok számottevő pénzügyi segitséget nyújtani. Peidl t. képviselő urnák kritikájára meg kell azt is jegyeznem, hogy az egyetemi költségeknek túlnyomó része klinikai költség és igen téved Peidl t. képviselő ur, ha azt hiszi, hogy ha az egyetemeket megszüntetném, ezzel ezek a költségek is megszűnnének. (Peidl Gyula: Én nem reklamáltam az egyetemek megszüntetését!) Ezek a költségek ebben az esetben jelentkeznének a népjóléti tárcánál, mint közegészségügyi kiadások- Sohasem szabad a rendes kezelést a beruházási költségekkel összefoglalni. Nézzük meg, mik azok a kiadások, amelyek a debreceni klinikákra fordiItattak. Én büszke vagyok ezekre a debreceni klinikákra, mert valahányszor külföldi szakemberek idejönnek, angol vagy amerikai orvosok és higienikusok, akik megnézik ezeket a debreceni klinikákat, kivétel nélkül azzal az impresszióval mennek haza, hogy azzal a nemzettel, amely olyan kulturális tettet tudort véghezvinni, mint a debreceni klinikák létesítése, kár volt olyan szigorúan bánni, mint ahogy a magyar nemzettel bániak. Biztosítom a t. Nemzetgyűlést, hogy a debreceni klinikák és mintaszerű berendezésük sokkal többet érnek propaganda szempontjából, mint a propaganda-iratok, melyeknek célzatosságát mindenki látja s amelyeket legfeljebb félredobnak, mert ezek tények, és a lények beszélnek. (Drozdy Győző: Ez igaz, de a falusi kultúra el van hanyagolva az országban!) Csodálom, hogy épen szociáldemokrata részről tétetnek szóvá ezek a^ klinikai kérdések, mert én szociálisabb intézményt, mint a klinikák és a klinikai ambulanciák, nem tudok elképzelni. (Peidl Gyula: Nem Potemkinfalvakat kérünk! — Nemes Bertalan: A baj ott van, hogy nem szakszervezeti tagok a tanárok!) Méltóztassanak figyelembe venni, hogy egy kötés, amelyet a sebészeti kilinikán naponta kiváltunk — és nem nézzük, hogy kinek váltjuk ki, főleg munkásoknak — sok ezer koronába kerül a magyar államnak, és ezt megtesszük, mert ez nagy szociális szükségesség. Az urak a munkásosztály érdekei ellen vétenek, ha épen az orvosi fakultások, a klinikák s az ilyen ambulatoriumok ellen foglalnak állást. (Peidl Gyula: Félremagyarázása a ténynek. Mozgás a jobboldalon.) Sok szó esett a tandíjemelés kérdéséről is. Nem hiszem, hogy államtitkot árulnék el, amikor őszintén megvallom, hogy állandóan küzdök a pénzűgyministerium közegeivel a tandíjemelés kérdésében. Egyet azonban semmi esetre sem helyeselhetek, és ez az, hogy kellő előmenetelt nem tanusito ifjaknak tandíjmentességet engedélyezzünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Hova vezetne ez? Oda vehetne, hogy sokan beiratkoznának az egyetemre, nem tanulás céljából, hanem azért, hogy ezen a címen ig'énybevehessék mindazokat *a kedvezményeket, amelyeket az egyetemi ifjaknak nyújtani akarunk és nyújtani fogunk. (Peidl Gyula: Tehát a vagyonosok mind jó előmenetelüek"? Zaj a jobboldalon.) Ha az igen t. képviselő ur meg akarja gyanusitani az egyetemi tanárokat abban a tekintetben, hogy talán egyenetlen mértékben mérnek vagyontalannak és vagyonosnak, ezt a leghatározottabban visszautasiu>m. (Élénk ellenmondó ml? a szélsőbaloldalon. . éri január hó 29-én, kedden. Peidl Gyula: Ez is félrecsavarás! Eszembe sem jut meggyanusitani a tanárokat! Azt mondtam, hogy a vagyonos meg tudja fizetni a tandíjat, tehát jó előmenetelül — Sándor Pál: Hogy jön erre a minister ur! Zaj.) A legszélesebb értelemben vett közalkalmazottak gyermekei 33 százalékát fizették a tandíjnak. Ezt most a legutóbbi tandíjemelés után leszállitottam 25 százalékra. De, — hiszen itt fegyetemi tanárok is vannak jelen, fckik megerősíthetik azt, amit kijelentek, — aki egy vagy két kötelező tantárgyból nem jól, csak egyszerűen kollokvált, az már a legmesszebbmenő tandíjelengedésben részesül. Még egyszer hangsúlyoteom tehát azt, —- amit abszolúte szükségesnek tartok, — hogy a kellő előmenetelt tanusito diákságot mindenképen, diákint ernátussal, menzákkal, tankönyvek kölcsönadásával támogatnunk kell, de viszont ép enynyire óvok mindenkit attól, hog-y a nem tanulóknak lehetőséget nyissunk arra, hogy a beiratkozás jogcímén kieszközöljenek maguknak mindenféle diákkedvezményeket. (Helyeslés a jobboldalon.) Abban a súlyos heívzetben, amelyben a magyar nemzet van... (Urbanics Kálmán: Tanulni kell! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, igazán nem politikailag izgató anyag az, amiről beszélek, (Zaj. — Sándor Pál: Nem a huszadik századba való!) de talán egv hathetes izgalmas indemnitási vita után (Zaj. — Gaal Gaston: Unalmas, nem izg-almas!) egy pár negyedórát szentelhetünk kulturális kérdéseknek is. Abban a nehéz helyzetben, amelvben a magyar nemzet van. egyik lélekemelő mozzanat az az eleven munka, amely a tudományosság körében folvik. Ezt kötelességem minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni. Még' a múlt év folyamán sikerült annyi papirt beszereznünk, hogy a magyar tudományos munka folytonossága ebből a szempontból két-három évre biztosítva van. Sikerült a régi műegyetem gépházában olyan n3 T omdát berendeznünk, amely távolról sem csinál konkurrenciát a nyomdavállalatoknak, amelyek bőségesen el vannak látva munkával, (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Peidl Gyula: Nagy tévedés!) de önköltségen és tantiémek nélkül dolg'ozva, le hetővé teszi azt, hogy aránylag igen olcsó áron ki tudjuk adni a legfontosabb tudományos könyveket és folyóiratokat olyan időkben, amidőn Németországában például a tudományos könyvek előállítása épen a drága nyomda viszonyoknál fogva majdnem megszűnt. Szubvenciókat is nyújtunk könyvek és folyóiratok megjelenéséhez, de parallel folyóiratokat többet nem szubvencionálok és kikötöm azt, hogy bizonyos számú könyvet és folyóiratot mindig le kell adni a bibliográfiai központnak, hogy a szubvenció ellenében ingyen adhassuk azokat a magyar könyvtáraknak. Kikötök továbbá egy idegennyelvű rezümét az állami szubvenció mellett megjelenő folyóiratoknál és könyveknél. Ezt kikötöm nemcsak azért, hogy cserepéldányokat kapjak — hiszen izolált nyelvünk miatt rezümé nélküli folyóiratért vagy magyar könyvért nem ad cserepéldányt a külföld, — és igy külföldi könyvekkel is elláthassuk könyvtárainkat, hanem kikötöm azért is, hogy a magyar tudományos munka eredményeit a külföldi tudomány megismerje. (Helyeslés a jobboldalon.) Ferenc József korában a kiegyezéstől kezdve 60 esztendő alatt igen számottevő magyar kultúra fejlődött ki, de mivel tudósaink egy számottevő része külföldi nyelveket nem bírt oly mértékben, hogy
