Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-220
A nemzetgyűlés 220. ülése 1924. évi január hó 10-én, csütörtökön, Scitovszky Béla és Pesthy Pál elnöklete alatt. Tárgyai : Az indemnitásról szóló törvényjavaslat tárgyalása, — Elnöki előterjesztések. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása, — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: Szabó htuán (nagyatádi), gr. Csáky Károly, Bud János. (Az ülés kezdődik d. e. 11 órakor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Bodó János jegyző ur; a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Petrovits György jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Csík József jegyző ur. Napirend szerint következik az indemnité srol szóló javaslat folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Lukács György! Lukács György: Tisztelt Nemzetgyűlés! Miután a t, túloldal szónokai nagy bőkezűséggel bánnak a Ház tanácskozásra szánt idejével, nem veszik talán tőlünk sem rossz néven, ha mi, akik a Háznak ezen az oldalán ülünk, egy-egy félórára igénybe vesszük a nemzetnek szerintünk annyira drága idejét, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Sőt!) Ebből a meggondolásból indulok ki akkor, amidőn egész röviden szót kívánok emelni az indemnitási vita folyamán, abban a. meggyőződésben, hogy ezzel nem fogom meghosszabbitani az indemnitási vitát, (Halljuk! Halljuk!) Egyetlen kérdésről kivánok nyilatkozni, arról a kérdésről, amely nézetem szerint a mai napon a nemzetnek legfontosabb kérdése, értem alatta csonka Magyarország rekonstrukciójának kérdését. Tisztelt Nemzetgyűlés! A négyéves világháború, amelybe bennünket belevonszoltak, az azt követő forradalmak, a proletárdiktatúra és a román megszállás, mindannyi halálos csapást mért erre a mi oly gyakran megpróbált szerencsétlen nemzetünkre. Az ezek folytán előállott szörnyűséges helyzetből való kibontakozás a most élő nemzedéknek súlyos történelmi feladata. Ez a feladat annál súlyosabb, mert mindezekhez a katasztrófákhoz, amelyeket az imént emiitettem, csatlakozott még* egy szörnyűséges megpróbáltatás, az a kegyetlen, az az igazságtalan béke, az a trianoni kényszerparancs, amely hazánk területének és népessé; gének kétharmad részét, közöttük 11 millió polgártársunkat, ezek között három és félmillió tősgyökeres magyart szakitott el tőlünk. (Ugy van! Ügy van! jobbfelől.), amely elszakította tőlünk természeti kincseinknek és kulturális NAPLÓ XIX. nagy vívmányainknak gyönyörű tárházát. Tette pedig ezt akkora kegyetlenséggel, amelynek mását hiába keressük a történelem lapjain. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Nekünk tehát nem csupán a háborúban szenvedett verés értékáldozatot, nem csupán az azután bekövetkezett többszörös kiraboltatásuiikat kell valahogyan kihevernünk, hanem ki kell pótolnunk trianoni inegcsonkittatásunk szörnyűséges erőveszteségét is. Szóval meg kell erősítenünk, talpra kell állítanunk, konszolidálnunk kell ezt a csonka országot és ha majd a konszolidáció művét eredményesen befejeztük, akkor állhatnak elő azután azok a további fejlemények, amelyekről nem szoktunk hangos szóval beszélni, hanem amelyek bekövetkezésébe vetett hitünkről, bizodalmunkról, törhetetlen reménységünkről szivünknek ^ minden dobbanása tanúskodik. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ha csonka Magyarország rekonstrukciójának kérdését teszem vizsgálódás tárgyává, akkor ennek a rekonstrukciós feladatnak terén kettős munkásságot találok szükségesnek. A munkásság oroszlánrészének itthon kell lefolynia, Kendet kell teremtenünk, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) konszolidált viszonyokat, virágzó gazdasági életet és magas kultúrát, Mezőgazdaságunkat tökél élesítenünk kell, főkép a többtermelés irányaira való áttérés utján. Iparunkat fejleszteni, kereskedelmünket meg kell erősíteni, főképen pedig kultúránk szintjét minden vonalon emelni, hogy ezáltal is fokozzuk azt a centripetális vonzóerőt, amelyet a magyar kultúrának mai szűkre szabott határainkon túl is ki kell terjesztenie. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől) A munkának másik része a külföldnek szol. Értem alatta azt az átgondolt és tervszerű propagandát, amely hazánk életviszonyait és törekvéseit a maguk igaz valóságában tüntesse fel a külföld előtt és amely szuggerálja a világnak azt a meggyőződést, azt az igazságot, hogy nekünk magyaroknak különleges hivatásunk van az emberiség fejlődésének történetében, hogy nekünk olyan feladatokat kell megoldanunk, amelyeket csak mi oldhatunk meg és amelyeket helyettünk más senki meg nem oldhat, hogy tehát nem csupán a mi önző érdekünk, hanem érdeke az egyetemes emberiségnek az, hogy ezen a helyen, amelyre r a sors bennünket állított, megállhassunk és tovább fejlődhessünk. Ennek a kettős munkásságnak 12
