Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-219

76 .4 nemzetgyűlés 219. ülése 19 De ettől is eltekintve, minden csapattestnél rendszeres oktatás folyik ezekről a kérdésekről és a fősúlyt mindig arra fektetik, hogy sohasem szabad megfeledkezni azokról az óriási áldozatokról, amelyeket a háborúban derék katonáink hoztak. Végül még egy intézményt kell megemlitenem ezzel kapcsolatban, amellyel szintén egyedül állunk Európa népei között és amely bizonyos politikai oldalról rendszeres támadásban részesül. Ez a vitézi rend, amelynek szintén nincs egyéb rendeltetése, mint hogy az életben maradt hőseinket megfelelő megbecsülésben és — amennyiben lehetséges — jutalomban is részesítsük. Érdekes ebben a dologban, hogy bár épen a szociáldemokraták és néha a szélső liberálisok részéről is történik a vitézi rend ellen támadás, épen Franciaországban, ahol tudtommal szociáldemokrata regime van, (Derültség és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) most dolgoznak azon, hogy ők is behozzanak a vitézi rendhez hasonló intézményt. (Propper Sándor: Sajnos még nincs ott ilyen regime, de majd lesz a választások után!) Elnök: Csendet kérek. Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: Mindebből tehát az következik, hogy Eckhardt Tibor t. képviselő urnák abban nem volt igaza, hogy nálunk a kormányzat nincs megértéssel ezek iránt, a nagyon fontos és nagyon mélyreható kérdések iránt. Igenis, a legnagyobb megértéssel van irántuk és mindent, ami módjában áll, elkövet, hogy ez a kultusz fentartassék és még szélesebb alapokra fektettessék. Természetszerűen ebből a szempontból csakis örvendenünk lehet annak is, ha olyan kiváló fegyvertény, mint aminő a limanovai csata volt, megfelelő ünneplésben részesül. Itt sem akartunk az üres szavaknál megmaradni, sőt elárulhatom azt is, hogy épen én voltam az, aki a múlt év őszén megkíséreltem, hogy 1923-ban ennek a csatának évfordulóját sokkal szélesebb keretek között ünnepeljük meg, (Lendvai István: Még a rendőrséget is bevonták V — nagyobb nyilvánosság előtt és sokkal fényesebb keretek között. Sajnos, ez megakadt azon a széxielhuzáson, amely nálunk a közélet minden terén tapasztalható. Sokkal nehezebb két embert egy célra összehozni, mint a célokat széjjel forgácsolni. Nálunk jobban szeretik az emberek a célokat szétforgácsolni csak azért, hogy mindenki a maga céljai után szaladhasson, mint sem hogy össze lehessen hozni az embereket egy közös cél érdekében, (Ugy von! jobbfelől.) Mondom, csak örülni tudtunk volna, ha ilyen fegyvertény, mint aminő a limaiiovai csata volt, minél szélesebb körökben, minél nagyobb rétegekben és minél nagyobb nyilvánosság előtt lett volna megünnepelhető. Ká kell azonban most térnem arra, hogy tulaj donképen mi volt az az ünnep, amelynél a rendőrtisztviselő megjelenését az igen t képviselő ur annyira nehezményezi. Az igen t. képviselő ur azt mondja: illett volna, hogy a honvédelmi minister megjelenjék, vagy legalább is képviseltesse magát, vagy a kormány más tagja jelent volna meg, avagy pedig egy tisztet küldött volna ki a honvédelmi minister, ha már bizalmatlan volt. Itt meg kell jegyeznem, hogy bizalmatlanságról egyáltalán szó sem lehetett, sem az én részemről, sem a beiügyminister ur, sem senki részéről, már csak azért sem, mert én például nemhogy hivatalosan, de még privátim sem tudtam, hogy aznap este ott ilyen ünnep le fog folyni. A beiügyminister ur is csak ugy jutott ennek tudomására, hogy záró ram eghosszabbitást kértek. Már most kérdem Eckhardt Tibor t. képviselő urat, aki ugyan nincs itt, de talán el fogja olvasni ezt a beszé%. évi január hó 9-én, szerdán. det, hogyan képzeli ő azt, hogy egy zártkörű vacsorán, amelyet előkelő urak rendeznek, akik annakidején a 9, cs. és kir. huszárezredben szolgáltak, akik esetleg Limanovánál is résztvettek és akik oda hölgyeiket is elvitték, a honvédelmi minister hivatalból megjelenjék vagy magát képviseltesse. Én erre nem találok módot. Megvallom, ha meghivattam volna, a legnagyobb örömmel résztvettem volna, ott lettem volna és végig ünnepeltem volna velük a limanovai csatát. Másrészt azonban természetszerű az is, hogy nem hivtak meg, mert hiszen oly társaság volt ott, amelynek minden egyes tagja annakidején a 9. huszárezredben szolgált, én pedig szolgálati időm alatt nem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy ebben az ezredben szolgáltam volna, (Lendvai István: A rendőrtisztviselő ebben a szerencsés helyzetben volt 1 — Derültség.) Már megint ketten beszélünk. Csak leszögezni kivánom tehát, hogy ez nem hivatalos ünnepély volt, nem a tisztikarnak ünnepélye, hanem, mondom, egy előkelő magántársaságnak zártkörű emlékvacsorája. Itt tehát semmi módja nem volt annak, hogy valaki hivatalosan képviseltesse magát. Hogyan történt az, hogy oda mégis egy rendőrtisztviselő jutott be 1 Az ott résztvett igen t. társaságnak egyik tagja a rendőrségnél az illető helyiségre zárórameghoszszabbitást és zeneengedélyt kért. Ezt meg is kapta, itt van a nyugta az illetékről, amelyet fizetett. Ebben benne van az, hogy megfizette a rendőri felügyelet, illetékét is. Az illető urnák tehát akkor, amikor az illetékeket kifizette és a nyugtát kézhez kapta, már tudnia kellett, hogy ott egy rendőrtisztviselő megfog jelenni. Ha az az illető ur, amikor az összeget a rendőségen kifizeti, azt mondja ; uraim, ugy látom, hogy itt egy rendőr tiszt velő fog megjelenni; méltóztassanak ettől eltekinteni, hiszen talán csak nem vagyunk gyanúsak, — a felettes rendőrhatóság feltétlenül azt mondja; kérem, rendben van, természetesen vissza fogjuk vonni. A rendőrtiszt kiküldése anélkül történt, hogy az illető rendőrhatóság talán tudta volna, hogy ott limanovai vacsora lesz, hiszen csak azt tudták, hogy megjelent egy Motesiczky Lénárd nevű ur és zárórameghosszabbitást és zeneengedélyt kért a Kiszel-vendéglő külön-termére. Minthogy minden ilyen esetben, amikor zárórameghosszabbitást és zeneengedélyt adnak, egy rendőrtisztviselőt kivezényelnek, ezúttal is ugyanígy jártak el. Ebben az egész dologban nem tudok semmiféle célzatosságot látni, nincs is benne csak szerencsétlen véletlen incidens, amelynek oka leginkább ott fogható meg, hogy az illető ur, aki zárórameghosszabbitását kérte, valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy ezzel együtt jár a rendőr megjelenése, az illető rendőrhatóság pedig, amely kiadta az engedélyt nem is tudta, micsoda társaság lesz ott és mit fognak ünnepelni. Már most ami a konkrét kérdéseket illeti, amelyeket a t. képviselő ur hozzám intézett, — a többire nem is válaszolhatok, mert azokra a beiügyminister ur már megadta a választ, — ezekre válaszom a következő. Igenis, gondoskodni fogok ezentúl is, mint ahogyan gondoskodtam eddig, a hadsereg önérzetének és a tisztikar becsülétének megóvásáról; de nem Rakovszky beiügyminister úrral szemben, hanem teljes egyetértésben az egész kormánnyal és Rakovszky beiügyminister úrral, akinek szintén nincs más kivánsága ebben a tekintetben, mint nekem s a kormány többi tagjainak. Második kérdésére pedig, amely igy hangzik (olvassa): »Hajlandó-e a honvédelmi minister ur nyomatékosan intézkedni az iránt, hogy különösen hősi halottaknak, a magyar vitézségnek meg-