Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-229

A nemzetgyűlés 229. ülése lH2á. amikor kijelentette, hogy nem képes a betolult, be nem iskolázott tömegeket dirigálni, (Ugy van a szélsőhaloldalon.) hogy kicsúszik, kisikkad kezéből a hatalom, nem tudja parancsát végrehajtatni. Igaz, hogy ugyanezt a kijelentést a békeidőbeli tüntetéseknél is mindig hallottuk, mert hiszen valahányszor a szociáldemokrácia a maga vörös testének irtózatos feszitőerejét meg akarta mutatni, hogy intimidálja a kormányt és politikusokat, akkor mindig történtek olyan excesszustfk, amelyekre vonatkozóan a szociáldemokrata szakszervezeti központ vezetősége részéről mindig az volt a válasz: kérem, mi arról nem tudunk, (Farkas István: Tessék megmondani, hogy miéri 1 Nagyon minimális kis jogért! A kétéves korhatár leszállításával feleslegessé tettek volna sok mindent!) Az események hordozója tehát 1918 novemberétől egészen 1919 márciusáig az a tömeg volt, amelyet a magyiar közvélemény és mi magunk is szociáldemokrata tömegnek nevezünk. Ez volt derékereje annak az erőnek, amely a forradalmat előrevitte. De elkövetkezett azután ßz a nagy szerencsétlenség az országra, a nemzetre, és elkövetkezett magára a szociáldemokrata gondolatra is, hogy a szociális eszme, szinte logikus kényszerrel, önmagát folytatta saját elméletének irányában, a kommunizmus formájában; mert meg kell állapitanom, hogy a szociáldemokrata elméletből kikerülhetetlen logikai konzekvenciával következik elméletileg a kommunizmus. (Felkiáltások jobbfelől: És gyakorlatilag is. Láttuk! — Rassay Károly: Lettek volna .gerinces polgári politikusok, akkor nem következett volna el! Ott a hiba! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Vass József, a ministerelnök helyettesítésével megbízott népjóléti és munkaügyi minister: Hogy azután mi következett a szociáldemokrata gyakorlatból, azt mi a saját bőrünkön tapasztaltuk és ez a nemzet is saját nagy nemzeti szerencsétlenségére végigélte. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) De ez a válság magára a szociáldemokrata politikai gondolatra is; mert nem lehet azt semmiképen sem elsikkasztani az igazság objektiv homlokteréből, hogy ha sok mindenféle szedett-vedett söpredék, gyülevészelem vett is részt a kommunizmus felidézésében és vezetésében, kivül a szociáldemokrata szakszervezeti tömegeken, mégis maguk ezek a szakszervezeti tömegek dérékereje voltak tovább is annak a forradalmi folyjaniatnak, amelyet immár nem mint Károlyi-forradalmat, hanem mint kommunista forradalmat ismerünk. (Rothenstein Mór: Ez tévedés! — Barthos Andor: Ez nem tévedés!) Ezt objektíve kell megállapítani. — Klárik Ferenc: Ez a tévedés! A szakszervezetek ellene voltak! — Peyer Károly: Azért neveztek engem Salgótarjánban Haynau-nak! — Lendvai István közbeszól.) Elnök: Lendvai István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Vass József, a ministerelnököt helyettesítő népjóléti és munkaügyi minister: Nem tudom, vájjon a kommunizmusra való átfejlődésben vagy visszafejlődésben mi volt nagyobb befolyású tényező, (Platthy György: Megint kifelé, a karzatnak beszélnek! — Elnök csenget.) a polgárságnak szervezetlenségéből eredő gyávasága-e, vagy pedig a szociáldemokrata tömegeknek átfejlődése kommunista irányban? Nem tudom, hogy melyik tényező volt nagyobb. Az egyik tényező negativ tényező, eonek j következtében csak mint negatívum jelentkezik; a évi 'január hó 2(>-én, pénteken, 451 másik tényező ellenben erőtényező módjára jelentkezik, mint pozitívum., (Igaz! Ugy van! jobbfelől és a középen.) Ennek következtében jelentősége felvétlenül nagyobb, mint a másiké, amely csak negatívum. De én a szociáldemokráciának, a politikai és a szakszervezeti szociáldemokráciának nem tetemrehivását akarom itt most elvégezni. (Egy hang jobbfelől: Pedig jó volna! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nekem meg kellett ezeket állapítanom, t. Nemzetgyűlés, hogy valamiképen belekapcsolódjam esztergomi beszédemnek egy többször kifogásolt megállapításába, ahol t. i. azt mondottam, hogy a szociáldemokrata igen t. képviselő urak példátlan vehemenciával támadnak a keresztény kurzusnak nevezett irány ellen; (Rassay Károly: Csak visszásságai ellen!) példátlan vehemenciával tárják és teregetik ide a parlament elé az u. n. atrocitásokat; példátlan méltósággal viselik Cato eensorius tógáját, (Igaz! Ugy van! jobbfelől — Farkas István: Tehetjük! Jogunk van hozzá! — Zaj és ellenmondások jobbfelől.) pedig, t. Nemzetgyűlés, — ezt mondottam én Esztergomban — semmi kifogásom sincs az ellen, hogy valaki itt, a nemzetgyűlés szine előtt panaszait előhozza, de a szociáldemokrata politikai eszmének ebben a teremben szerénység a kötelessége! (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés és taps jobbfelől és a középen. Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Rothenstein Mór: Egyenrangúak vagyunk! — Platthy György: Nagyon közel vagyunk még a kommunizmus idejéhez! Emlékezünk! — Farkas István: Én rám tizenkettőezerötszáz ember ^ szavazott titkosan! Mutassanak még egy képviselőt, aki ennyi titkos szavazatot kapott! — Nagy zaj jobbfelől.) Elnök (csenget): Farkas István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Zaj jobbfelől) Csendet kérek jobbfelől is, képviselő urak! (Farkas István: Tizenkettőezerötszáz városi polgár szavazott rám!) Farkas képviselő urat rendreutasítom. (Helyeslés jobbfelől. Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Gaal Gaston: Farkas megvörösödött! — Derültség. — Farkas István: Nem hagyom magamat. Van annyi jogom, mint akárkinek! — Zaj jobbfelől.) Farkas képviselő urat másodszor is rendreutasítom. (Nagy zaj a Ház minden oldalán.) Csendet kérek, képviselő urak. (Kováts-Nagy Sándor: Rám mindenki szavazott, nemcsak munkások! — Rothenstein Mór: Törvényhozó és törvényhozó között nem lehet különbséget tenni ! — Nagy zaj.) > Rothenstein képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Kováts-Nagy Sándor képviselő urat is kérem. (Zaj. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Vass József népjóléti és munkaügyi minister, helyettes ministerelnök: Tisztelt Nemzetgyűlés! Ismétlem, nekem az a meggyőződésem, — és ezt őszintén mondom, sértő szándák nélkül, mert hiszen nem akarok sebeket feltépni és nem akarok ellentéteket szítani, de feltétlenül meggyőződésszerüen mondom — hogy amikor az igen tisztelt szociáldemokrata politikai képviselet az úgynevezett fehér terrorról beszél, amikor a kurzus bűneiről beszél, gyilkosságokról, szabadon járkáló gyilkosokról, helytelen amnesztiákról és nem tudom nii mindenféléről szól, akkor én mint objektíve gondolkozó ember elvárhatnám, hogy először ez a szociáldemokrata eszme »mea culpá«-t mondjon (Igaz! Ugy van! jobbfelől és a középen. Zaj a szélsőbaloldalon.) és azt mondja, hogy: líraim, én résztvettem ugyan hasonló atrocitások rendszerében . . . (Zaj és felkiáltá-