Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-229
A nemzetgyűlés 229. ülése 1924 szerinl a szanálást magái végre akarja hajtani. (Helyeslés jobb felől) JórészDen szerencsém volt meghallgatni az itt szélesen hömpölygő indemnitási vitát, a többi részét pedig, amelyen nem voltam jelen, a Ház naplóiból áttanulmányoztam, és én lovagiasan, — ha szabad ezt a szót hassználnoni, — kijelenteni, hogy előljáró beszédképen ellenkező vagy módosított megjegyzést kívánok tenni az indemnitási vitáról azzal a kijelentéssel szemben, amelyet a karácsony előtti szünet elhatározása alkalmával tettem. Akkor tudniillik azt mondtam, hogy az indemnitási vitában oly kevés gondolatot láttam felvetődni, hogy ha a vitának azon a pontján válaszolni akartam volna a vita szónokainak, nagyon kevés tételre kellett volna rövid beszédemnek kiterjeszkednie. Most — mondom — megváltoztatom ezt a nézetemet, — igaz, hogy azóta négy hét telt el és még szélesebben hömpölygött a vita — és oda módosítom, hogy ezt a vitát abban a különleges meghatározásban vagy mondjuk jelzőben kell, hogy részesítsem, hogy széles méreteinél fogva — amint beszédem elején is emiitettem, — felölelte a kormányzat egész rendszerét és kétségkívül rávilágított olyan helyzetekre, olyan hibákra és olyan megfontolandó problémákra, kérdésekre, amelyeknek felvetése és objektiv megtárgyalása az indemnitási vita folyamán kétségkívül érdemes munka volt és amelyeknek felvetése és megtárgyalása azt az erkölcsi kötelezettséget rója a kormányra, hogy a maga részéről szintén próbálja tárgyilagosan mérlegelni a kérdéseket és ott, ahol segíteni kell, segítsen, amennyire tud, ott, ahol hibát talál, irtsa ki a hibát vagy annak okait, ha lehetséges, ha pedig problémák vettettek fel olyan keretekben, hogy a jelen viszonyok között megoldhatók, erkölcsi kötelességénéi fogva kísérelje meg azoknak megoldását, Hogy némi irányt vegyek be mondanivalóimba, legyen szabad megmondanom, hogy miről kívánok beszélni és miről nem akarok "beszélni, (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt vagyok bátor megemlíteni, hogy nem kívánok beszélni — ez talán természetes is, — az egyes tárcák, az egyes reszortok körébe tartozó kérdésekről, amelyekről itt a vita folyamán emlités esett. Meg vagyok ugyanis győződve és tudom, hogy amennyiben ezek a megjegyzések oly súlyosak és érdenibeliek, hogy az illető reszortminiszter urak indíttatva érzik magukat, hogy az indemnitási vita befejezéseként azokra válaszoljanak, ezt a maguk részéről meg fogják tenni és így engem felmentenek attól, hogy az ő reszortjukba vágó dolgokról beszéljek. Ep igy nem kívánok beszélni a pénzügyi helyzetről és a külföldi kölcsönnel kapcsolatos kérdésekről sem, épen az előbb emiitett oknál fogva. Ellenben szükségét érzem annak, hogy beszéljek előadásom első részében a kormány sokat vitatott politikájának fő vonalairól, a kormánypolitika vonalvezetéséről. Ebben a nemzetgyűlésben tudniillik az a rendkívül érdekes jelenségsorozat mutatkozott, hogy a belpolitika főbb problémáira vonatkozólag homlokegyenest ellenkező nézetek és sürgetések jelentkeztek, mind a két oldali megjegyzések a kormányt érték és támadták, kifejezvén az elégedetlenséget az egyik oldalon azért, hogy a kormány reakciós, nem eléggé liberális vagy nem liberális, hogy a kormány nem demokratikus, hogy Magyarország berendezkedése nem illeszthető be a nyugati, modéra államok demokratikus sorozaÍTAPLÓ XIX. évi január hó 25-én, pénteken. 445 lába, mert náunk demokráciáról szó nem lehet, viszont a másik oldalról olyan támadásokérték a kormányt, amelyeknek értelme ezekkel homlokegyenest ellenkező vádakat tartalmazott abban az értelemben, hogy a kormány nem elég keresztény, nem elég pozitív, nem áll eléggé nemzeti alapon, nem eléggé védi a magyarságot, nem eléggé konzervatív. Emlités történt azután arról, hogy itt nincs szabadság, hogy az egyének gyilkoltatnak, — mert ilyen megjegyzés is hangzott el, — gyilkosok büntetlenül szaladgálnak az utcákon, hogy itt a közállapotok — nem tudom, — talán még Ázsiánál is rosszabb keretek között vannak, hogy közszabadságok nincsenek, gyülekezési, egyesülési jogia nincs a dolgozó népnek, hogy a munkásságot ütik és verik, hogy csendőr- és rendőrszuronyok, kardok, puskák között kell a munkásságnak vergődnie stb., stb. Azzal az objektivitással és higgadtsággal szeretnék ezekről a kérdésekről beszélni, amelyet maguk a problémák megkövetelnek és amely higgadtság és objektivitás egyedül méltó ehhez a teremhez. Ha már most visszatérek arra a kérdésre, hogy mi a kormány vonalvezetése, fővonala a belpolitikában, akkor t. Nemzetgyűlés, kényszerítve érzem magamat arra, hogy az előbb emiitett közkeletű fogalmak körében valamiféle világosságot próbáljak teremteni, mert lehetetlenség, hogy én a kormány politikájának fővonaláról demokratizmus, konzervatizmus, közszabadság, egyéni szabadság szempontjából beszélhessek, ha előbb meg nem állapítom, hogy tulajdonképen mi is az a demokrácia, ha előbb meg nem állapítjuk és tisztába nem jövünk magával a fogalommal, hogy mi is az az egyéni szabadság, mi is az a közszabadság, viszonyban a kettő egymással és mind a kettő viszonyban — egyik a másikon keresztül — a kormányzati hatalommal és tekintéllyel. Mert a közvéleményben — és e tekintetben Magyarország csak belesorozódik a közvélemény ilyensége szempontjából minden európai közvélemény sorozatába — ezek a fogalmak benn vannak, be vannak épitve, mindenkinek az ajkain hangzanak ezek a szavak; ellenben nagyon kevés ember van, aki amikor a szót kimondja, filozófiai módon próbálná megtalálni a fogalom tartalmát és próbálná megérteni, hogy tulaj donképen mi is az, ami köve teltetik akkor, amikor ezek a fogalmak meglehetősen nagy elánnal, meglehetősen nagy lendülettel, mint posztulátumok állíttatnak fel. T. Nemzetgyűlés! Ha a szabadság kérdéséről egészen röviden, igy a fogalmat fejtegetve, beszélni kívánok, akkor meg kell állapitanom organikus jogrendjében: az államban, az állam kötelékeiben beszervezett társadalmi vagy nemzeti életben élő polgárt kettős ilyen szabadság illet meg, ő kettős ilyen jogrendben él. Az egyik az, ami az emberrel vele születik és ez az egyéni önmeghatározás szabadsága. A másikat meg, amely megilleti ezt az organikus jogrendet, ugy nevezhetném, hogy közszabadság, vegyék az organikus rendbe be szervezett, tehát az állampolgároknak a tömegét közösen megillető jogrend, illetve az ebben a polgárt megillető önmeghatározás. Mert mit jelent az a szó: szabadság, mi a szabadság! Szabad vagyok akkor, amikor önmagamat határozhatom meg. Vájjon van-e az egyénnek tökéletes és teljes szabadsága? Vájjon el lehet-e képzelni az egyén tökéletes és teljes szabadságát 1 ! T. Nemzetgyzlés! Én, mint keresztény viel
