Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

356 A nemzetgyűlés 227. ülése 1924 államhatalom nemcsak hogy nem avatkozik bele a gazdasági anarehiáb a, a jövedelemmegoszlás borzalmas igazságtalanságaiba, hanem teljesen igzságtalan pénzügyi és adópolitikájával úgyszólván az összes államterheket a munkára rakja, illetőleg a nemzeti jövedelemmunkára eső e-sekéïy részéből szerzi be. Ezáltal az állam a nemzeti jövedelemnek a munkára eső amúgy is kicsiny részét még kevesebbé teszi, vagyis a drágaságot előidézi. Igen hálás volna részemre kitérni arra, — mert hiszen ez is nagyon fontos — hogy miért van ma ez a szerencsétlen politika, miért tartunk ma ott, hogy a magyar kormánv ilyen borzasztó igazságtalan jövedelemmegoszlási politika mellett még mindig olyan adópolitikát inaugurál és csinál, mint amilyen volt 1848baU, respektive 1848 után közvetlenül. Miután azonban erre az idő előrehaladott volta nem ad nekem alkalmat és módot, igy bátor leszek rátérni arra a pénzügyi politikára, amellyel a magyar kormány a nemzeti jövedelem amúgy is egészségtelen megoszlását a magyar dolgozó milliók rovására nagyon károsan befolyásolja. Ha önök méltóztatnak figyelembe venni azt a politikát, amelyet kormányaink a forradalmak bukása után folytattak, meg fognak döbbenni azon, hogy a magyar kormány egész pénzügyi politikája tulajdonképen a szemfényvesztésben merült ki. Elnök : Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék kritikájában sértő és olyan kifejezéseket, használni, amelyek a közvélemény megtévesztésére alkalmasak. (Helyeslés a jobboldalon.) Dénes István : Bocsánatot kérek, t. Nemzetgyűlés, én ezzel senkit sem akartam bántani. Ezt a kifejezést itt is gyakran használják. Ez irodalmi kifejezés ... (Derültség jobhfelől.) Elnök : A »szemfényvesztés« szó nem irodalmi kifejezés, ellenben alkalmas arra, hogy a kormányt a közvélemény előtt lekicsinyelje. Méltóztassék az elnöki intelmeket figyelembe venni és magát ahhoz alkalmazni. (Helyeslés jobbfelől. — Horváth Zoltán : A tárgyilagos kritika az ellenzék feladata ! Mi nem hizelgünk a kormánynak !) Dénes István : Méltóztassanak önök megbírálni, hogy minek hivják azt az eljárást, azt a politikát, amidőn folytonosan bedobunk valamit az emberek szemébe, elkápráztatjuk őket, a^ok ide-oda néznek és nem látják meg az igazságot. Mikor megbukott a kommün. 3ött a nemzeti reneszánsz korszaka. Első jelszava az volt a magyar kormánynak, hogy minden bajnak kútforrása, koronánk romlásának oka : a zsidóság, (ügy van! a jobboldalon.) Ez a jelszó kiadatott, és megindult itt egy nagy szájhősködő zsidóüldözés. A szájak tele voltak zsidóüldözéssel, (Renczes János : De egyéb nem történt !) a zsidókat folytonosan szidták, (Kuna P. András : Azok nem hagyták magukat ! — Zsirkay János : Bánatukban milliárdosok lettek, autókba ültek! — Horváth Zoltán: Bethlen most kint tanácskozik velük !) és addig szidták, hogy ezek a zsidók elhitték végre, hogy őket erősen üldözik. Vagyis megindult egy óriási zsidóellenes politika, mert a kormány szerint ez minden bajnak az oka. Am ig ütötték és szidták a zsidókat, addig a magyar korona gyönyörűen romlott és a drágaság és az árak fokozatosan emelkedtek. Mikor azután a magyar kormány azt látta, hogy a széles magyar néprétegek és a magyar L évi január hó 23-án, szerdán. nemzet nem hajlandó többet ennek a frázisnak — nem mondjuk, hogy szemfényvesztés — beugrani, akkor azt mondták, üsse kő a zsidókat, és elhagyták őket. Uj jelszót kellett akkor kitalálni és a magyar közvéleménybe bedobni, mert ha ezt nem tették volna, akkor felzúdult volna a magyar nép, hog'y jaj Istenem, mi fog most történni! (Zaj a jobboldalon.) Ekkor a magyar kormány bedobta a második jelszót a magyar kövéleménybe és azt mondta, hogy minden bajnak kútforrása, a nyomornak, a korona leromlásának s a sok keserű szenvedésnek oka az, hogy külkereskedelmi mérlegünk passziv. Méltóztassanak emlékezni arra, hogy a pénzügyminister ur, a ministerelnök ur és az egész kormány mind ezen nyargalt: külkereskedelmi mérlegünk passziv, tehát aktivvá kell tenni! Mire szolgált m a jelszól Arra, hogy beállitották a magyar közgazdasági életbe ennek a nemzetnek legszerencsétlenebb és legszomorúbb etapját : a behozatali tilalmakat és vámokat szinte aranyparitásra emelték fel' és béklyóba verték a magyar közgazdasági életet, úgyhogy az ina már csaknem elsorvad. A behozatali tilalmak által megindult a külkereskedelmi mérleg megjavítása és Isten segitségével 1921-ben, 1922-ben és 1923-ban mindig javították. 1923 októberében annyira megjavitották, hogy aktivvá lett a külkereskedelmi mérleg. Méltóztatnak tudni, hogy csaknem utolsó szem gabonánkat is kivitték az országból (Kuna P. András : Az oláhok vitték ki 1919-ben !) és sikerült is a magyar kormánynak tényleg mesrjavitani külkereskedelmi mérlegünket, amely most már aktivvá lett. De mielőtt levonnám ennek konzekvenciáját, hogy vájjon elérte-e azt a célt. amellyel hitegették a magyar népet és a kormányt, méltóztassanak megengedni, hogy rámutassak arra, hogy a külkereskedelmi mérleg aktivvá tételének jelszava alatt miképen tette a magyar kormány lehetővé, hogy a fogyasztók millióinak nyomorát kiuzsorázza a magyar gyáripar. Az adatok az 1923 szeptember 9-iki árak szerint állapíttattak meg. Egy pamut vállkendő, ha külföldről engedték volna behozni, belekerült volna a magyar fogyasztónak 15.700 koronába; de miután nem engedték külföldről behozni, kénytelen volt azt a magyar kisember megvásárolni a magyar gyárban és kellett fizetnie érte 32.000 koronát. A szinnyomatu pamut fejkendő ára, ha külföldről engedik behozni, 3700 korona, idebent ugyanezt a magyar gyár adta 5100 koronáért ; a barchet tarkára szőtt fejkendő külföldről behozva 4500 korona, amelyet idebent kénytelen megvenni a kisember 6900 koronáért ; lepedővászon, külföldi áru 9000 korona, idebent 14500 korona, molinó lepedővászon odakünt 4600 korona, magyar gyárban 6500 korona ; és igy tovább folytathatnám a zsebkéssel, a papirvederrel stb. az egész vonalon. Vagyis egyik eredménye megvan a kormány amaz állitásának, hogy külkereskedelmi mérlegünket kell aktívvá tenni, még pedig az, hogy a magyar gyáripar, a magyar nemzet testén, a magyar milliók pénzéből oly nemzeti ajándékhoz juthat, amelyhez a világegyetlenegy kormánya sem juttatja a saját gyáriparát. (Zsirkay János : De csak a nagytőke kap, a munkások nem kapnak ! — Kiss Menyhért : A kistőkések nem kapnak! Ezt délelőtt állapította meg Szabó József.) A kormány által bedobott jelszónak igy szedi le gyümölcsét a nagyipar, a gyáripar ugyanakkor, amikor a kisiparnak, a kiskereskedelemnek, amelynek állitólag ez a kormány hivatott védője, el