Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-227
A nemzetgyűlés 227.' ülése 1924. évi január hó 23-án, szerdán. 351 Amikor a kormány egyik tagjának, a kultuszminister urnák a segítségével sikerült egy szép könyvtárt felállitanunk, akkor minden törekvésünk odairányul, hogy hazafias szellemben neveljük a földmunkásságot, amikor az a célunk, hogy gazdasági érdekeik és embertárs! szolidaritásuk kifejlesztessék, a belügyminister ur nem tartja közérdekűnek egy ilyen munkásegylet engedélyezését, ellenben ugyanakkor több korcsmaengedélyt adnak ki. (Klárik Ferenc: Ez kell a magyarnak! Az alkohol!) Azt mondhatná ezzel szemben valaki, hogy ezeknek a földmunkás-otthonoknak az alapszabályai esetleg nemzet- vagy államellenesek. Szükségesnek tartom ezért a t. Nemzetgyűlés előtt felolvasni alapszabályaink célját és eszközeit, egyben pedig leteszek egy ilyen alapszabálytervezetet a Ház asztalára, nehogy kétségbevonják az általam mondottak valóságát. (Olvassa): »Az egyesület célja: A magyar földmunkásság tömörítése, anyagi és erkölcsi támogatása, felvilágosítása és^ nemzeti szellemben A^aló nevelése, melynek elérésére: a) minden községben, hol földmunkások élnek, földmunkás egyletet, földmunkás olvasókört állit fel; b) támogatja tagjait törvényes jogaik megszerzése körüli hivatalos eljárásokban, valamint díjtalan munkaközvetítésben; c) földmunkás könyvtárakat létesít; d) népszerű oktató hazafias előadásokat, felolvasásokat, műkedvelő előadásokat rendez.« (Horváth Zoltán: Ez csak nem kifogásolható? — Patacsi Dénes: Erre én is elmegyek, ha meghívnak! — Klárik Ferenc: Kern hagyja jóvá a belügyminister ur az alapszabályokat! — Szomjas Gusztáv: Dehogy nem! Valamit sántít a dolog!) T. képviselőtársam, rendelkezésére bocsátom, méltóztassék megtekinteni. Azt vártam t. képviselőtársaim, hogy önök most tombolni fognak . . . fErdohegyi Lajos: És meg leszünk botránkozva !) Ugy van, ezt vártam, mert hiszen a t. túloldal azzal érvel velünk szemben, hogy nemzetközi vörös társaság vagyunk, mindig azt vágják erre az oldalra, hogy az urak fel akarják forgatni az országot, nem nemzeti szellemben akarják nevelni a föld népét, az urak kommunisták. íme most felolvastam a íuagyarországi földmunkáspárt elvi deklarációját, felolvastam egyleteinek és otthonainak alapszabályait, meggyőződhetett a t. túloldal róla, hogy kizárólag hazafias és nemzetig célt szolgálunk, fogunk és akarunk szolgálni a jövőben is és irne a keresztény és nemzeti kormány belügyministere gáncsolja el törekvéseinket. (Patacsi Dénes: De ne legyen ám az olyan ostya, amelyben keserű pilulát adnak be!) Azt mondja a minister! indokolás, hogy nem tartja közérdeknek azt, amit a kultusz minister közérdeknek tart, hogy tanuljanak ezek a földmunkások. Én azt hiszem, hogy a magyar kormánynak boldognak kellene lennie, hogy azt a feladatot, amely őt terheli, mi önfeláldozóan, semmi költséget és fáradtságot nem kiméivé magunkra vállaljuk és a kormány helyett végezzük és teljesítjük és a kormánynak két kézzel kellene a támogatásunkra sietni és megragadni az alkalmat, hogy azért a magyar munkásságért, mely annyi katonát ós hősi halottat adott a hazának, (Klárik Ferenc: Annyi özvegyet és árvát!) mely a legnagyobb adófizetője ennek a hazának, hogy a kormány tegyen valamit. A Magyarországi Munkáspárt ellen a kormánynak semmi néven nevezendő kifogása nem lehet. A Magyarországi Munkáspárt vezetői nem zsidók, tehát még ez a kifogása sem lehet a kormánynak ellene. A Magyarországi Munkáspárt ellen nem lehet a kormánynak kifogása sem, hogy abban bombákat termelnek és osztogatnak. (Klárik Ferenc : Mint a Sörház utcában!) Bár a földmunkásság a legelnyomottabb rétege az országnak, bár a legnagyobb nyomorban van, tradicióihoz méltó és viseli a rongyokat, tűri a szegénységet és a koplalást. (ügy van ! jobbfelöl.) Ha a kormány nyitott szemmel jár és nem halad a vak konzervativizníus utján, akkor láthatja, hogy a magyar földmunkásság alkotmányos eszközökkel, a, törvényes kereteken belül és a fokozatos fejlődés rendjén kivánja a maga jogait kivivni ebben az országban és az őt megillető méltó helyet elfoglalni az ország vezetésében. Egyelőre csak ennyit kívántam a pártomat ért sérelmekről a nemzetgyűlés elé tárni. Arra kérem a magyar kormányt, gondolja meg, hogy minden terrorisztikus lépés, amelyet hatóságai tesznek, csak rossz vért szül és hogy hatóságaink minden erőszakos fellépése épen az ellenkező hatást váltja ki az ország földmunkásnépéből, mely úgyis el van keseredve, ha pedig terrort lát minden ok és cél nélkül, elkeseredése még inkább elfajul. Remélem, hogy az igen tisztelt belügyminister ur, aki nekem szóbelileg több izben megigérte, hogy ezen atrocitásokat és főszolgabíróknak ezen kilengéseit megszünteti, igéretét be fogja váltani és haladéktalanul intézkedni fog, hogy mindazon törvénytelen és alkotmányellenes intézkedések, amelyeket többek között Orosháza község főszolgabírója elkövetett, reparáltassanak. (Patacsi Dénes: Jobban kormányoz, mint Károlyi Miska! — Horváth Zoltán : Kár arról beszélni, t. államtitkár ur ! — Patacsi Dénes : No, t. kormánybiztos ur ! — Horváth Zoltán : Sohasem voltam!) Méltóztassanak megengedni, hogy amidőn a kormány elnöke külföldi kölcsönért jár, . . . (Zaj balfelöl.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Dénes István: . . . ezzel kapcsolatosan foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy milyen a tényleges helyzet Magyarországon, milyen Magyarországon a jövedelem és a tehermegoszlás politikája és ismertessük azokat a fontos belügyi és pénzügyi kérdéseket, amelyek eldöntik azt a kérdést, hogy vájjon a magyar ministerelnöknek joga volt-e arra, hogy kimenjen a külföldre, vagy nem volt joga arra, hogy a külföldhöz kölcsönért forduljon. Ha társadalmunk dolgozó rétegeinek bármelyikét nézzük, azt látjnk, hogy mindegyik küzködik a nyomorral és a mérhetetlen drágasággal. A családapák és anyák kétségbeesetten látják napról-napra a legelsőrendü élelmiszerek árának, a tej, a hus, a kenyér, a liszt, valamint a ruházati cikkek, a csizma, cipő, ruhanemüek árának horribilis emelkedését. Azt hiszem, önök is tudják, hiszen többször megbeszéltük egymással és konstatáltuk, hogy a földmunkásságnak jelentékeny része, különösen az a része, amely kimaradt a munkából, szinte koldulni kénytelen nyomorában. (Patacsi Dénes: Igaz, hogy nagy baj van !) Fájdalom, ott tart ennek a szép néprétegnek jelentékeny része, hogy annak dacára, hogy földmunkás, a legtöbb helyen talán még száraz kenyérrevalója is alig akad. Európa Kánaánján, a magyar Alföldön élő magyar földmunkásanyák sok helyen — orvosoktól kaptam a jelentést — újságpapírba takargatják újszülött gyermekeiket és a régi tradícióktól eltérve halottaikról, a végső tisztességet megtagadva, kénytelenek lehúzni a ruhát, a csizmát és igy eltemetni, mert borzasztó nagy érték lett a ruha és a csizma. (Zaj.) A drága magyar föld népe olyan lett, — ezt minden kerület képviselője joggal panaszol-