Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-227

336 À nemzetgyűlés 227. ülése 1924 zépen és jobbfelől.) Tessék tehát aranyat fizetni a munkáért. Ma már aranyat fizetünk a búzáért, az élelmiszerekért, a ruházkodási cikkekért, a gépalkatrészekért, mindenért az egész vonalon, egyedül csak az emberi munka az, amely le van becsülve, csak ez nem tudia megkapni a maga aranyfizetését, azt a munkabért, amely őt jogosan és méltán megilletné. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ha ez igy folytatódik, akkor, ennek az lesz a következménye, hogy Magyarország tényleg csak egy kis agrárállam lesz. Akkor igazuk lesz ellenségeinknek, hogy itt el fog pusztulni az ipar, a kereskedelem és az ő gyarmatukká leszünk. Pedig ezt magyar ember, magyar politikus nem akarhatja. Csodálatos az is, hogy amit elmondtam, az csak Magyarországon van igy. Európa minden államában megvan már a munkának nemcsak létjogosultsága, hanem teljes értékelése is. Svájcban az 1914-iki viszonyokkal szemben 100 százalékos drágulás állott be, de ha megnézzük a munkabéreket, látjuk, hogy a munkabérek is 100 százalékkal emelkedtek az egész vonalon. Olaszországban négyszeres drágulás állott be az 1914-es viszonyokkal szemben, de a munkabérek is négyszeresre emelkedtek ugy a köztisztviselőknél, mint az egyéb alkalmazottaknál. Sőt érdekes, hogy ebben a faseista államban Mussolini a munkanélküli segélyeket is ép olyan arányban emelte és emeli, mint amilyen arányban emelkedtek az árak. Ez tehát automatikusan történik. Franciaországban pedig egyenesen ideális az állapot, mert ott teljesen biztosítva van az 1914-iki viszonyok fentartása, a velünk szomszédos legyőzött államban a helyzet ma már az, hogy érdemes dolgozni, érdemes munkálkodni, mert a dolgozó ember munkával meg tudja keresni a kenyerét, fenn tudja tartani életét, tud annyit szerezni, hogy abból önmagát és családját tisztességesen és becsületesen fentarthatja. Bornaillában aranyértékü fizetést biztositanakamunkának. Viszont látjuk azt, hogy épen az emiitett országok — akár legyőzöttek, akár győztesek legyenek — a konszolidáció felé haladnak, mindenesetre közelebb állnak a konszolidációhoz, mint mi. Látjuk, hogy a szomszédos Ausztria, amelyet valamikor megsajnáltunk, ma már szintén konszolidálódik, pedig maga« munkabéreket állapított meg és segélyezi munkásságát akkor is, ha a saját hibáján kivül munkanélkülivé lesz. Tisztelt Nemzetgyűlés! Egynéhányszor felvetettem már ezt a kérdést itt a nemzetgyűlésen. Sajnálom, hogy felhívásom soha nem talált kellő megértésre. Megmondtam az orvoslás módját is- Megmondtam, hogy oktalanság, ha a munkástömegeket saját sorsukra bizza a kor- ' mán y és azt várja, hogy azok a szervezettség erejével rákényszeritsék a munkaadókat, hogy kötelezettségeiket a munkásokkal szemben teljesítsék. Indítványt tettem, hogy tessék munkabéregyeztető hivatalokat szervezni az egész vonalon, hogy végre a tőkés és a munkás között a viszonyt szabályozzuk valahogy, hogy végre legyen egy fórum, amely mint igazságos bíró döntsön a munka, és a tőke között felmerült differenciák alkalmával. Indítványom elvettetett. Határozati javaslataimat a. többség minden alkalommal leszavazta. A múlt indemnitási vita tárgyalásakor Farkas István képviselő ur terjesztett be egy határozati javaslatot, amelyben kérte a nemzetgyűlést, utasítsa a kormányt, hogy munkabéregyeztető hivatalokat állítson fel. Az igen t. kereskedelemügyi minister ur és a nemzet. évi január hó 23-án, szerdám. gyűlés többsége ezt a határozati javaslatot el is fogadta, s az a törvénybe bele is került, de — bár több, mint egy fél esztendő elmúlt azóta — a végrehajtási utasítás még máig sem jelent meg, Kérdem, miért fogadták akkor el ezt a határozati javaslatot? Talán csak azért

% hogy meg legyen szavazva? És csodálatoskép a szociáldemokrata párt az elmúlt fél esztendő alatt egy izben sem sürgette ennek a határozati javaslatnak megvalósítását. (Zaj a szélsőbaloldalon,) Ugylátszik, csak az volt a fontos, hogy a nemzetgyűlés megszavazza, kvázi porhintésként a nép szemébe, hogy ime, elfogadtuk a munkabéregyeztető hivatalokat, azonban azoknak felállításáról teljesen megfeledkezett a kormány. Az én felfogásom már akkor is az volt — és ezt mondom ma is, — hogy az a terv, amit akkor a kormány elfogadott, úgysem jelent semmit, az édes-kevés valami, mert ha a munkabéregyeztető hivatalt a szociáldemokrata párt javaslata szerinta kereskedelemügyi minister ur meg is valósítja, az ugyan nem lesz eredményes, azzal a célt nem érjük el, az csak arra lesz jó, hogy egy-egy esetleges kirobbanás alkalmával akadjon valaki, aki mikor sztrájk van, ott megjelenik, s talán sikerül neki elsimítani vagy összeegyeztetni a differenciákat. Mi nem igy képzeljük és nem igy akarjuk felállítani a munkabéregyeztető hivatalokat, mi azokat preventív intézményeknek, preventív bizottságoknak tekintjük, amelyek elébevágnak az esetleges sztrájkoknak és harcoknak, s amely intézmények maguk kezdeményezik a munkabéreknek a mai viszonyokhoz mért szabályozását. Tehát nem amikor a munkásság már sztrájkba állt, nem amikor a harc már megindult, s amikor már az iparban kár és veszteség mutatkozik, hanem mielőtt mindez megtörténnék, akkor legyen kötelessége e bizottságnak állandóan figyelemmel kisérni ugy a munkabéreket, mint a közszükségleti cikkek árait s arányba hozva e kettőt: ha a drágaság emelkedik, emeli a munkabéreket, ha pedig csökkenne a drágaság, aszerint csökkenteni természetesen a munkabéreket is. T. Nemzetgyűlés! Az* amit mi elfogadtunk és törvényerőre emeltünk, s amire vonatkozólag a végrehajtási utasítás — mint mondtam — nem jelent meg, e tekintetben lulajdonképeu semmi, mert csak arra jó, hogy amikor már kitört a harc, amikor már kirobbant a keserűség, akkor jelenik meg a kormány egyik közege és tesz kísérletet arra, hogy békét teremtsen s ha nem tudja az érdekellentéteket összeegyeztetni, akkor tovább folyik a harc. Ezzel szemben mi azt akarjuk, hogy ezek a béregyeztető bizottságok feljogosittassanak arra, hogy kötelező határozatokat hozhassanak ugy az egyik, mint a másik félre, tehát a munkásokra és a munkáltatókra egyaránt. Hogy megbízhassunk e bizottságokban, akarjuk azt is, hogy ezekben paritásos alapon legyenek képviselve a munkások és munkaadók. Foglaljon bennük helyet a kormány képviselőié és legyenek ott a hatósági közegek is — például az árvizsgáló-bizottság elnöke, a statisztikai hivatal vezetője stb. — hogy a számok beszélhessenek és lelkiismeretük szerint szavazhassanak a tagok. Mi ilyen törvényt akarunk s ezért nem is veszem túlságosan tragikusan, hos-v a kormány a vonatkozó végrehajtási utasítást még nem adta ki, mert ha kiadja, sem ér vele eredményeket és sokkal fontosabb az. hogy végre egy olyan komolv tnrvénvi avaslatot téri esszén a nemzetorvülés elé ezekről a munkabéregveztető hivatalokról, amely javaslat az előbb kifejtett kivan almák-