Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-226

296 A nemzetgyűlés 226. ülése 1924. évi január hó 22-én, kedden. Az élelmiszeripar terén nem birunk annyit produkálni, amennyit Európa gyomra be nem fogadhatna; itt tehát végtelen fejlődési lehetőség van. Meg kell teremtenünk az agráripari üzemeknek egész hálózatát. Kik vannak azonban ezeknek az ipari üzemeknek megteremtésére hivatva? Ez végtelenül fontos probléma, ez a legfontosabb, mélyen t. túloldal. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon ajánlom az önök hazafias meggondolásába. (Horváth Zoltán: A mai kormányzatnak eddig nem jutott eszébe!) Ismétlem, amit múlt évi augusztusi beszédemben kifejtettem, hogy én Budapesten több gyárat nem engedélyeznék, hanem minden agráripari üzem keletkezését az ország különböző vidékein, sőt többet mondok, egy-egy nagy uradalom szférájában segiteném elő. Azt szeretném, ha a föld gyárosai, a mezőgazdaság nagyiparosai a magyar történelmi osztályok fiai, a nagybirtokosok és mágnások lennének. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt szeretném, ha az Odescalchi Zoárdok, Kegleviehek, Csákyak, Esterházyak, Telekiek nyomdokán járva, ipari vállalataik révén a nagybirtokosok lennének ennek az országnak aranymilliárdosai. (Helyeslés a jobboldalon.) Kivánatosnak tartanám ezt mindenekfelett szociális okokból, mert hiszen ez adna módot a vidék rengeteg munkanélküli mezőgazdasági proletariátusának foglalkoztatására, (Ugy van! a jobboldalon) de a másik oldalról a nagybirtokosok érdeke is azt parancsolja, hogy a vidék földéhes munkanélküli munkástömegeinek ipari foglalkoztatásával tegyék lehetővé Önmaguk számára a földbirtokreform befejezése után kezükön maradó földvagyonnak zavartalan birtoklását (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Ha gróf Bethlen István koncepciójának, .fáradozásának, küldetésének ez a gazdasági fejlődés lesz az eredménye, akkor Bethlen István történelmi missziót végzett és nem a második Trianont, hanem gazdasági értelemben a Contra-Trianont fogja megcsinálni. Most, amikor a kölcsön révén remélhetőleg egészen uj gazdasági korszaknak küszöbére lépünk, nem mulaszthatom el, hogy fel ne hiyjam a kormánynak és neniztgyülésiiek figyelmét a közalkalmazottak szomorú seregére, akik legjobban vették ki részüket a trianoni sorsnak megpróbáltatásaiból. Nem mulaszthatpm el, hogy fel ne hivjam a kormány figyelmét arra, hogy ezt a társadalmi osztályt elégítse ki és ezzel tegyen eleget a nemzeti becsület kötelezettségének, amely a magyar népet és a magyar államot, igenis, arra kötelezi, hogy rója le a maga tartozását azzal az osztállyal szemben, amely ina is legkipróbáltabb támasza a nemzeti szellemnek, nemzeti helytállásnak, amit legjobban mutat az, hogy a megszállott területeken a magyar tisztviselők szenvednek legtöbbet a megszálló hatalmaknak bosszúálló kezétől. Kérem a tisztviselőkérdés nyugvópontra juttatását, a köztisztviselők kielégítését többféle okból; a nemzeti becsület kérdésén kivül azért is, mert nem akarom, hogy ennek az országnak támasza és talpköve: a hivatalnokerkölcs a balkáni korrupciónak mocsarába zuhanjon alá. Kérem a tisztviselőknek kielégítését azért is, hogy tőlük a teljes erejű kötelességteljesitést követelhessük meg; hogy követelhessük tőlük a hivatalos órák pontos betartását, követelhessünk előzékenységet az ügyes-bajos polgárokkal szemben, és hogy a közönséggel packázó hivatalnokok típusát a magyar közigazgatásból egyszersmindenkorra kiirthassuk. Kérek a részükre készpénzfizetést; kérem a természetbeni ellátás mellőzését, mert hiszen tudjuk, hogy annak adminisztrációs költsége horribilis, s hogy a közalkalmazottakat nagyon sok megalázó kuncsorgásnak teszi ki; mindenekfelett pedig kérem ezt azért, mert a természetbeni ellátás során rendkivül sok visszaéléssel találkoztunk a kezelő közegek részéről, valamint azért, mert a nép körében a maßyar köztisztviselő népszerűtlenségének ezidószerint tulajdonképen ez a kizárólagos oka. (Ugy van! a jobboldalon.) Végezetül pedig az egyenlő képesitésüekre nézve kérek egyenlő elbánást, egyenlő fizetést, egyenlő előmeneteli lehetőséget. Mert az mégis csak demoralizáló és az ambiciót bénító eljárás, ha az állam a maga alkalmazottai között — hogy ugy mondjam — személy válogatást végez és az előmenetel lehetőségét az egyiktől elzárja, a másik előtt pedig előzékenyen megnyitja. Elvégre a közszolgálatnak minden ágazata egyformán fontos az államnak szempontjából, dacára annak, hogy minden köztisztviselői ágazat a maga. funkcióját szereti a legfontosabbnak feltüntetni. Nyilvánvaló, hogy valamennyinek az egészséges összműködése adja r azt a bizonyos magasabb állami harmóniát. Nagyon sok panaszt hallok a tanitók, jegyzők, polgári iskolai tanárok részéről, de ezeknek az apróbb sérelmeknek dolgával ezidószerint nem akarok foglalkozni, mert leszegezem azt, hogy nem valami brutális igazságtalanságról, valami démoni rosszakaratról van szó a kormányzat részéről. Korántsem! Csak egyszerűen apró, de rendszeres mellőzésekről, előny megvonásokról, szerzett jogoknak negligálásáról, szóval garasos fukarságról, amire igazán nem lehet azt mondani, hogy valami gyilkos igazságtalanság, legfeljebb azt lehet rá mondani^ hogy szekatúra, olyan, mint a cipőben felejtett szög, amely nem öl, de szúr, és az ember talán sokszor inkább mezítláb jár, mint olyan cipőben, amelyben ilyen szöget benfelejtettek. (Klárik Ferenc: Lereszeli az ember!) Ezidószerint a köztisztviselők közül csupán a. középiskolai tanárok ügyes-bajos dolgait kivánom részletesebben megvilágítani, tekintettel arra, hogy ezeknek viszonyait legközelebbről ismerem. A középiskolai tanárok nagyon sokat panaszkodnak azért, mert a Károlyi-kormány alatt minden tisztviselői kategória kiharcolta magának egy fizetési osztálylyal való előrehaladásnak lehetőségét, a. tanárok azonban az akkori zavaros időknek ezt a kedvező alkalmát a maguk számára nem tudták kellőképen kihasználni, úgyhogy most előáll az az anomália, hogy bizony alacsonyabb kvalifikáció ju kategóriákból nagyon sokan elébevágnak az egyetemi képesítésű tanároknak. A legtöbb tanfelügyelő, segédhivatali főigazgató és más efféle rangú tisztviselő bejut pl. az V. fizetési osztályba, amely ezidószerint tudvalevőleg a tanárra nézve elérhetetlen állomás. Igaz, hogy a középiskolai igazgatók és főigazgatók közül az egész országból körülbelül 11-en bejutnak az V. rangosztályba, de az igazgatói állás elsősorban adminisztrativ állás, amelyre adminisztrativ tulajdonságok képesítenek. Pedagógiai, tudományos erények és kvalitások a tanügyi pályán csak a gyakorló tanárnak működésében érvényesülhetnek és nagyon sokszor megtörténik, hogy tudományos és pedagógiai tekintetben egy tanár sokkal súlyosabb, érdemsebb egyéniség, — esetleg a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Kisfaludy-Társaságnak is tagja — mint az igazgatója; ez előtt az érdemes tanár