Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

A nemzetgyűlés 225. ülése 1924. dobion erre. (Kiss Menyhért: Hol van a kultuszminister, Klebelsberg?) Ismétlem, minden jól mehet ebben az országban, a politikai és gazdasági élet mindenben kifogástalanul működhetik, de ha ezen a téren hibákat követünk el, ha engedjük az ifuságot elsenyvedni, akkor a magyar jövő örökre elpusztul. (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) Az ifjúság menzáiról akarok még egy pár szót szólani, mert itt a leghajmeresztőbb és legrikitóbb a helyzet. A magyarországi összes menzák számára a kormány 205, mondd kétszázötmillió koronát irányzott elő. A magyar ifjúság étellel való ellátása tehát ennyibe kerül a magyar kormánynak, illetőleg még kevesebbe, mert a 205 millióból idáig csak 170 millió van kiadva. Nem szörnyű állapot ez ? Egy debreceni egyetemi tanártól vett értesülésem szerint a debreceni menzára 9 millió koronát ad a magyar kormány az egész tanévre, de a kultuszminister ur ottani bankettje 15 millió koronába került. (Lendvai István : Döhmel ingyen étkezett a rendőrmenzán !) Ez kultúrpolitika ? Szabad ezt meglenni akkor, amikor a Jegy intézet hitelei fölött a kormány korlátlanul rendelkezik, es a mikor milliárdos, sőt billiós szubvenciókat dobál és amikor 50, meg 100 milliókat zsebelnek, rabolnak a nemzettől idegen gazemberek, akiket nem tudnak megfogni ? (Zsirkay János : Negyven zsidó bankár! Kihágnak 200 milliárd erejéig! — Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Az én tudomásom szerint a közalapítványi birtokok haszonbérjövedelme körülbelül 15 milliárdra megy fel Ezt a 15 milliárdot mostanáig, a legutóbbi időkig ugy gyümölcsöztette a kormány, (Nagy János (egri) : Három milliárd!) hogy a Pénzintézeti Központban helyezte el. T. képviselőtársam, ha 3 milliárd is — én ezt a számot is hallottam, de utólag ugy értesültem, hogy 15 milliárd (Zsirkay János : Nem az összegen van a hangsúly, hanem azon, hogy ki élvezi!) — ezt az összeget elhelyezte a kormány nem ám a Postatakarékpénztárnál, nem ám az Országos Központi Hitelszövetkezetnél, nem ám a Hangyánál, nem i is a Nemzeti Hitelintézetnél, hogy legalább egy keresztény intézményt segitsen vele, hanem a Pénzintézeti Központnál, és a Pénzintézeti Központ a magyar kormány pénzügyi politikája értelmében 99%-ban zsidóknak adja ki ezeket a kölcsönöket, s ezek az olcsó kölcsönök — mert hiszen a Pénzintézeti Központ- kölcsönei épen olyan szubvenciós kölcsönök, mint a jegyintézeti kölesönök — idegeneknek jelentenek óriási vagyonokat, ugyanakkor, amikor a magyar ifjúságot éheztetjük. T. Nemzetgyűlés ! Ha csak 3 milliárdról van is szó, akkor is egy esztendőben ez a Pénzintézeti Központnak, illetve nem a Pénzintézeti Központnak, hanem azoknak, akiknek a Pénzintézeti Központ kölcsönt ad, szakemberek számitása szerint minimálisan 30 milliárdot hozott. Kérdezem, mit lehetett volna kulturális téren tenni, hogyha ennek a 30 milliárdnak csak egy kis hányadát a magyar ifjúságra költik? Ehelyett ezt a 30 milliárdot odadobtuk a budapesti zsidóságnak akkor, amikor a magyar ifjúságnak, a magyar ifjúság virágának és elejének nem tudunk többet adni mint 205 milliót egy egész esztendőre. Kénytelen vagyok ezt a legerősebb kifejezéssel illetni, ezt a politikát szégyennek és gyalázatnak minősíteni itt erről a helyről. (Élénk helyeslés a balközépen. — Nagy János (egri): Az ellenőrző-bizottság most ülésezik épen ! — Kiss Menyhért : 110.000 hold föld nem 3 milliárdot, hanem sokkal többet jövedelmez! Ezt tessék tudomásul venni! — Nagy János (egri) : Az előadó úrtól hallottam!) Az ifjúság ügyével kapcsolatban meg akarom évi január hó 18-án, pénteken. 281 még emliteni azt a gondolatomat, amelyet a birtokreformnovella általános vitájában felvetettem, nevezetesen, hogy gondoskodjék a kormány a birtokreform keretében arról, hogy ez az éhező és nyomorgó magyar ifjúság egy-egy ezer vagy kétezer, kisebb egyetem vagy főiskola mellett 500 holdas birtokot kapjon és ezeket a birtokokat rendezzük be angol mintára olyan nevelő intézményekké, amelyek a magyar ifjúságot a gazdasági életbe is bevezetik, a magyar föld és a munka szeretetében nevelik fel és elvonják attól a gyalázatos kávéházi szellemtől, amelytől ugyan eltér a mai ifjúság a múlttal szemben, de amely szellem visszatér akkor, ha mi az ő anyagi jólétükről egy minimális életstandard keretében nem gondoskodunk. (Ugy van! a balközépen!) Itt van azután a Károlyi-vágyon kérdése. Az ifjúság és a nemzetgyűlés nem egy tagja többször felvetette azt a gondolatot, tessék ezt a vagyont, amelyet ettől a gyalázatos hazaárulótól elvettek, a maga egészében a magyar ifjúság javára fordítani. Megérdemli ezt ez az ifjúság és megérdemeljük mi is a magyar jövendőtől azt, hogy elmondhassák majdan, hogy igenis mi láttuk annak idején: a magyar újjáéledésnek központi idege hol van. Ez az idegközéppont itt van, a magyar ifjúságban. A kormány gazdasági politikájára akarok röviden rátérni. Itt azonban nem akarok a kormány gazdasági politikájának minden részletével foglalkozni, mert erre idő nincs, hanem tisztán csak a kormány gazdasági és pénzügyi politikájának legkirívóbb és legellenszenvesebb részéről akarok egyet-m ás t elmondani: a hitelpolitikáról. Senki erről a törvényhozásról le nem veszi azt a történelmi felelősséget, hogy olyan időben, mikor a kormánynak inkább kezében volt a gazdasági irányitó hatalom, mint valaha volt és valaha lesz, ezekben az átmeneti időkben, amikor nincs jegybank, csak jegyintézetünk, ezzel a hatalommal, ezzel a szörnyűséges nagy erős eszközzel nem élt a keresztény magyarság, a magyar nemzet, a magyar föld, a magyar földbirtok és a magyar föld népe javára. (Zsirkay János : Sőt nemcsak hogy nem élt, de visszaélt ! — Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) Csodálatos módon a régimódi gazdaságpolitikusok elfeledkeztek arról, hogy a Jegyintézet nem jegybank, elfeledkeztek arról, hogy ezt nem lehet ugy kezelni, mint ahogy az Osztrák-Magyar Bankot kezelték, és ahogy majdan az uj nemzeti bankot fogják kezelni. Ez nem jegybank, egyáltalában nem bank és részvénytársaság, ez magyar állami hivatal, ez a kormány keze-ügyében álló eszköz, amelyet fel kellett és fel lehetett volna könnyű szerrel használni. (Zsirkay János: Ullmannék fel is használták alaposan!) Senki bennünket meg nem cáfolt abban az állításunkban, hogy azok a jegyintézeti hitelek, amelyek esztendők óta kimennek a gazdasági életbe, de a gazdasági életnek C!>ak egy-két csatornájába, hogy ezek nem tulajdonképeni hitelek, nem normális hitelek, hanem szubvenciók, szubvenciók attól a perctől fogva, hogy Hegedűs Lorántnak a korona stabilizálására és javítására irányuló pénzügyi politikája megbukott. Abban a percben látni kellett volna, hogy itt nem hitelekről, hanem szubvenciókról, nemzeti ajándékokról van szó, és a kormánynak gondoskodnia kellett volna arról, hogy ezek a nemzeti ajándékok azoknak jussanak, akik a magyar nemzet érdekében azt megérdemlik, akiknek gazdasági erősítése a magyar nemzet erősítését jelenti. Ehelyett az történt, ami volt a múltban, hogy ezeket az állami pénzeket odadobtuk a nagybankoknak, és ezek a nagybankok korlátlanul rendelkezve velük, odaadták a maguk vállalatai-