Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-225

271 A nemzetgyűlés 225. ülése 1024. A kölcsönre igenis szükség van. Ne felejtsük el, hogy a világ aranykészletének 95 százaléka Amerikában van. Hát ha a háború minden értékállandót kiszivattyúzott ebből az öreg Európából és minden átment oda, természetes dolog, hogy addig nem indulhat meg itt semmi, amig nem következik megint a visszaszivárgás, ezt a vissza szivárgást pedig tudományos nyelven kölcsönnek hívják. (Ugy van! a jobboldalon.) Természetes dolog, hogy a kölcsön majdnem egyedüli módja talpraállásunknak. (Zsilinszky Endre: Csak majdnem!) A ministerelnök ur azt mondja: egyedüli. Nagy különbség! Van bennem annyi szerénység, hogy nem tartom magamat illetékesnek annak az eldöntésére, hogy megy-e a dolog igy, vagy ugy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem tartom szellemi képességeimet akkorának, hogy kellő tanulmányozás után ne tudnék magamnak erről fogalmat alkotni, de lehetetlenség, hogy az egyesek az összes szálakat a kezükben tarthassák, hogy ismerjék az összes vonatkozásokat. Hiszen az egész politikai bizalomnak a titka éppen abban rejlik, hogy mivel lehetetlenség, hogy minden egyes törvényhozói koponyában tökéletesen meglegyen a kép konstruálva, bízni kell azokban, akik hivatva vannak az eszközök birtokában ennek a képnek a helyes megkonstruálására. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ha az ember csak egy kis figyelemmel, minden rosszakarat nélkül olvassa az ide-odahullámzását a legkülönbözőbb véleményeknek, hogy az újságok egyik részében dörögnek a kölcsön ellen, a másik csücskében pedig azt mondják, hogy anélkül lehetetlen megélni, hogy milyen rendkívül nehéz problémával állunk szemben. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ennek a problémának^ döntő erejét természetesen mi is felismertük és felismerték azok, akik azt dűlőre vinni hivatva vannak. Miben látom tiszta lelkiismerettel a bizalom okát? Bethlen István gróf programmjában két irány mutatkozik. Az egyik az, amiről folyton szó esik: megegyezés a szomszéd államokkal. De nem ott van a. nehézség, hogy megegyezzünk velük, hanem hogy hogyan egyezzünk meg azokkal, akik ellenségként állanak Ábelünk szemben még ma is, ellenséges érzületüket a közgazdasági életben érvényesitik is, és igazán csak a nagyentente nyomása alatt mutatnak annyi jóakaratot mint amennyit egyáltalában kinézni lehet ebből az egész dologból. Ezt megtalálni SZÍVÓS munkával, idegölő tevékenységgél.(Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) vállalta Bethlen István és nem hiszem, hogy egykönnyen találnánk az ügynek mai stádiumában egy másik férfiút, aki felvehetne a fonalat i ott, ahol Bethlen István —- ne adja az Isten — j esetleg cl szakit ja. (Rothenstein Mór: Szegény ország! — Héjj Imre: Ezt nem lehet lekicsinyelni! Ez igy van!) Ez az én véleményem. Én nem beszélek senki megbízásából, de ez a meg- j győződéscm és talán méltóztatnak koncedálni. hogy ezekhez a szavakhoz nem fűzök olyan konzekvenciákat, hogy talán valami jutalom fog ezért rám háramolni, mert én a jutalmat sokszor kerestem és igen sokszor meg is találtam abban, hogy becsületeseknek ismerték el azokat az intenciókat, amelyeket négyszemközt éppúgy elmondok, mint a nagy nyilvánosság előtt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A másik irány, amelyet'nagy iránynak látok j és amelyet lekicsinyelve középútnak neveznek: j a törekvés az osztály- és társadalmi ellentétek j lehető kiegyenlítésére. (Helyeslés a jobbofdalon.) | ein január hó 18-án, pénteken. Máskép egy országot a válságból kivezetni nem lehet. A detailokban, a nüanszokban lehet köztünk különbség, de azt hiszem, hogy Bethlen István ebben a tekintetben is_ a helyes irányt találta el. Ezért bizalmam kifejezéseképen és az országra való tekintettel az indemnitási törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök : Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Zsilinszky Endre! Zsilinszky Endre: T. Nemzetgyűlés! Az előttem szóló Herrmann Miksa t. képviselőtársam beszédének ama részével, amelyben szakkérdésekkel foglalkozott, természetesen a legmesszebbmenőén egyetértek. Arra nézve azonban, amit beszéde végén a kormány programúi járói mondott, megkell jegyeznem, hogy ha a kormány programmjának az a két alapvonala, akkor az meglehetősen sovány program m. Én talán még egy harmadik alapot is tudnék felhozni, a konszolidációt, amelyet minden oldalról hallunk emlegetni. Egy kormányprogrammot azonban, mely a konszolidációból a középutból és a körülöttünk élő népekkel való megegyezésből áll, komoly programúinak el nem ismerhetek. Ha azt vizsgáljuk, hogy a konszolidáció érdekében — amely annyira vörös fonala a kormány politikájának, mit tett eddig a kormány, akkor igen szomorú következésekre kell hogy jussunk. Az én meggyőződésem az, hogy egyesegyedül az ország mai belső és külső nyomorúságát konszolidálta a kormány és konszolidálta vele a maga uralmát. Amit a tekintélyek védelmére tett, az sem több annál, mint, hogy a maga tekintélyét védelmezte. Ismeretes a t. Nemzetgyűlés előtt Komoróezy szatmári alispán esete, akit felfüggesztettek az állásától, mert részt vett egy népgyűlésen, amelyen az egyik képviselő a ministerelnök úrról állítólag sértő módon nyilatkozott. A másik hasonló eset Zilahi Kiss Jenő alpolgármesteré, aki egy általa nem helyeselt plakát aláírását utólag szolidaritásból vállalta és akit ezért teljesen figyelmen kívül hagyva az ő óriási érdemeit a városi politika konszolidációja terén (Rothenstein Mór: No! No! — Zsirkay János; Páratlan érdemeit!) páratlan érdemeit a nemzeti iskolaügy rendbehozatala terén, a kormány felfüggesztett állásától. Felteszem a kérdést, vájjon ugyanezzel az eréllyel védelmezi-e a t. kormány azokat a tekintélyeket, amelyek nekünk értékesebbek és fontosabbak, mint a kormány tekintélye; ugyanezzel az eréllyel védelmezi-e a kormány elsősorban azt az egyetlen személyi tekintélyt, mely szerintünk egy Magyarország, a magyar állam, a magyar nemzet tekintélyével, ugyanezzel az erővel védi-e a t. kormány a kormányzó ur Őfőméltőságának a tekintélyét? (Erődi-Harrach Tihamér: Sokkal nagyobb eréllyel! Senki sem támadja!) Egy igen szomorú dolgot akarok itt épen erre vonatkozólag elmondani. November 29-én a Demokrata-pártban tartott vacsorán, egy beszéd hangzott el, melyen a képviselők részéről jelen voltak: Vanczák János, Farkas István, Peyer Károly, Kéthly Anna, Pikler Emil, Eassay Károly, Benedek János, Fábián Béla ós Pakots József ós amely gyűlésen Peyer Károly képviselő ur a következőket mondotta. (Olvassa): »Az ország polgárait két részre kellene osztani. Az egyik részre álljanak a bombavetők és protektoraik, akik minden gazságra, enyhítő körülményt találnak, akik minden gazságot hazafias felbuzdulásnak minősítenek, akik többszörös gyilkosoknak amnesztiát adnak,... (Felkiáltások Hallatlan!) az a sajtó, amelynek izgatásaira következnek be ilyen merényletek és azok, akik ezt a sajtót látogatásukkal megtisztelik. (Felkiáltások jobbfelöl!