Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-224

250 A nemzetgyűlés 224. ülése 1924. csengő gombjában volna összepontositva és tőlem függene, hogy ezt a gombot megnyomjam, hogy holnapra meghaljanak (Szabó Zoltán : Rövidzárlatot csinálnál !) én ezt a gombot nem nyomnám meg. Megmondom, miért? Mert a zsidókérdést, helyesebben a magyar kérdést — mert ez nem zsidókérdés, hanem magyar kérdés — a magyar kereszténység kérdését nem abban látom, hogy ellenségét lekaszaboljam, mert ha bennem olyan képességek vannak, amilyenek benne nincsenek és ha benne olyan képességek vannak, amilyenek bennem nincsenek — mint ahogy mondják, hogy nem valók vagyunk az iparra, nagyüzemre, bankokra, kereskedelemre — akkor én hiába szabadítom meg, mondjuk, ettől az élősditől az én fajomat, jön egy másik élősdi és élősködik rajta. (Ugy van! a középen.) Én abban látom a magyar kérdés megoldását — mert hangsúlyozom, hogy itt magyar kérdés van — hogy az élet minden egyes vonalán magyar anyától született gyermeket segítsek. Ezzel tehát azt mondom, hogy nem kikeresztelkedett zsidót; mert én nem vallásnak, hanem fajnak tartom a zsidót, vallásával nem törődöm. Mondom, bármilyen vallású legyen, de magyar anyától született gyermek legyen. Nekem az idő nem sürgős, én ezt a kérdést nem egy év alatt, nem két év alatt akarom megoldani (Lendvai István: A nemzetnek sürgős!), én ezt a kérdést azáltal akarom megoldani, hogy itt olyan becsületes atmoszférát teremtsek, amelyben csak az érvényesülhet, csak az boldogulhat, aki becsületesen és tisztességesen dolgozik. Ebben a magyar probléma adva van. Mert ha én olyan gazdasági életet teremtek itt, hogy csak a tisztességes, becsületes, szolid munkával tudunk prosperálni, akkor meg vagyok róla győződve, hogy azok, akik nincsenek erre nevelve, maguktól is megoldják a kérdést és kereket oldanak. Elnök: Áz ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Zsirkay János képviselő urat kérem, szíveskedjék beszédét folytatni. Zsirkay János: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Sándor Pál fajvédő képviselőtársunk (Patacsi Dénes: De nem a te fajodat védi!) — nem, az ő saját faját — két embert állított egymással szembe: egy szelíd lelkű, lirai lelkű költőt, Arany Jánost, Nagyszalontának, a magyar földnek igazi hajtását es Bársony János egyetemi rektor urat, (Kiss Menyhért: Éljen Bársony János!) aki elkövette azt a. szerinte hihetetlen nagy merészséget, hogy az ő szeretett egyetemi hallgatóit összehiván, magyarságra, kereszténységre, kötelességtudásra, tanulásra, a törvények tiszteletére — köztük természetesen a numerus clausus tiszteletére is, mert az is törvény — oktatta őket, (Kiss Menyhért: A kultuszminister nem tartja meg!) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Én ezt a beállítást igazán nem tartom szerencsésnek, mert kérdés, — és eldönthetetlen kérdés - hogy az a szelidlelkü Arany János, ha ma élne, ha átélte volna a borzalmakat, ha átélte volna Szanmelly pribékjeinek vérontását, ha átélte volna azt az irtózatos nagy önleleplezést, amelyet a zsidóság akkor, a forradalmak nehéz idejében tett önmagára nézve, amikor a saját lapjaiban irta — mint múltkori indemnitási beszédemben bebizonyítottam a Múlt és Jövőből és az Egyenlőségből citálva — hogy: elérkezett az idő, amikor nyiltan yallhatunk, amikor bevallhatjuk, hogy nem vallás vagyunk, hanem faj, faj, amely ötezer évi január hó 17-én, csütörtökön. éven keresztül üldözve és mindenféle beolvasztási szándéknak kitéve is sokkal tisztábban megtartotta a maga fajiságát, mint bármely más faj. Ha most feltesszük a kérdést, — amely eldönthetetlenül csak kérdés marad — hogy, ha az az Arany János — akire Sándor Pál igen t. képviselőtársam, (Szijj Bálint: Fajvédő!) fajvédő képviselőtársam hivatkozott — megbotránkozott azon, hogy egy zsidó növendékét a többi magyarfaju növendékek kiűztek a teremből, mit szólna ma:_ ezt nem tudom. Minden valószínűség szerint, ha józan logikával gondolkoznék, le kellene vezetnie az események eredményeit és azokból magára nézve le kellene vonnia a tanulságot. Ezt mindjárt bizonyítom. Mi történt Bársony Jánossal ? Bársony Jánossal ugyanaz történt, ami történt volna Arany Jánossal. (Pikler Emil : Nem áll ! Mindig antiszemita volt !) Tessék csak várni, t. képviselőtársam, fajvédelmét öt percre függessze fel és hallgassa meg az én igazságaimat. (Derültség.) Bársony János ma 63 éves, európai hirü tudósa a magyar tudománynak és az orvostudományi karnak, (Kiss Menyhért : Büszkesége !) minden tekintetben korrekt úriember, páratlan gentleman, 40 éve dolgozik mint orvos, s a megszállott területekről is az ifjú generációnak ezrei kerültek ki a keze alól, faji különbség nélkül, — tehát zsidók is — anélkül hogy valaha éreztette volna velük, hogy nem egy faj emlőjén nőttek fel. Mindegyikben a tudományszerető embert, a jövő ifjú hajtását látta és ápolta. És mikor ebben a működésében megérte a kommünt, akkor két zsidó pribék odament a klinikára és azt mondta: magyar vagy, mars ki innen, add át a helyedet. Elment, öt napig távol volt. öt nap múlva az egyetemi hallgatók—magyarfa ju egyetemi hallgatók — elmentek a direktóriumhoz és kérték, hogy ezt a világhírű nagy tudóst helyezzék vissza állásába. Amikor visszahelyezték, összehívta tanítványait és azt mondta: Fiaim, ezt érdemeltük mi magyarok, akik nyitva hagytuk a magunk országának kapuit északon és délen, akik minden hazátlan cigánynak házat és földet adtunk! Mert szomorú tanulság, hogy ebben az országban minden idegen jobban boldogult valaha is, mint a magyar. Ezt érdemeltük mi, akik szerettünk minden fajt, akik telve A^agyunk szeretettel és megértéssel, akik soha nem akartunk mást és örvendtünk, ha pl. az ószeres zsidó 50 krajcárért használja Rákóczinkat, Kossutkunkat, Petőfinket, Arany Jánosunkat, és kéjelegtünk abban a gondolatban, hogy a zsidók 50 krajcárért megváltják a maguk jussát ahhoz, hogy itt élhessenek, fejlődhessenek és boldogulhassanak. Adtunk nekik mindent, amit kívántak, nem állítottunk a közélet egyetlen terén sem sorompót az elé, hogy haladjanak és boldoguljanak. Az ő dicsőségük a mi dicsőségünk volt, nyitva volt előttük irodalom, színház, újságírás, az élet minden üzeme és megnyilvánulása, minden, ami olcsó, könnyelmű, könnyű és boldog megélhetést biztosított. Ezt érdemeltük mi tőletek, hogy most Szamuelli pribékjeivel jöjjetek és^ belénkfojtsátok a magyarságunkat és kereszténységünket, t hogy menjetek a Návaykat legyilkolni, a Holíánokat vérbe fojtani és menjetek Kalocsára 12 magyar parasztot fára húzni, mert azt merték mondani, hogy ők magyarok 1 És mit soroljam fel a többit Î Ekkor azt mondotta Bársony János : »Én ezt érdemeltem tőletek?« Akkor elmentek és egy bizottság beárulta ezt az ősz tudóst a vésztörvényszéknek és megjött a halálos itélet, hogy Bársony Jánost ezért a leckéztető prédikációjáért, (Lendvai István: Nem valami bársonyosan kezelték az ő jogrendjük alatt!) amennyiben az öt zsidó hallgatótól,