Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-224
A nemzetgyűlés 224. ülése 19.24. amikor majd ez a gazdatársadalom belekerül a világ- vérkeringésébe — mert eddig hermetikusan el volt zárva — amikor majd innen is, onnan is fellépnek a versenytársak, jön ez a búza, az a búza és nyomja az árakat s amikor nem lehet hatóságilag megállapítani, mennyiért adja el a gazda a búzát, hanem bármennyiért eladhatja, de nem akarja majd eladni, mert nem bízik a pénzben, amikor jön egy olyan állapot — és nemsokára jön — amelyben a magyar földmives minden igyekyése dacára sem tudja biztosítani azt az igényét, ameyet a mai konjunkturális haszon mellett méltán élvez. Erre a gondolatra hivom fel a mélyen t. Nemzetgyűlés figyelmét. Nekünk erre kellett volna berendezkednünk, ha pénzügyi politikánk öntudatos lett volna. Ha a pénzügyi politikánk előrelátó lett volna, akkor azt mondotta volna, ha már az inflációs politikának álláspontjára helyezkedett, hogy: adom a bankót, épits mezőgazdasági gyárakat, állíts fel kémiai gyárakat — ugy, mint Németországban — állits fel vegyipari gyárakat; minden produktív termelésre hitelt adok, csakhogy minél több és minél nemesebb állatállományunk legyen. Ehelyett mi történt? Elvakitva épen a búza magas értékelésétől, azt mondották, hogy hiszen a g-azdáknak ugy is jó dolguk van; elvakitva a nagy konjunkturális haszontól, engedték, hogy ezzel beérjék s az állani részéről minden anyagi és gazdasági támogatást a bankoknak juttattak. Ez a katasztrofális politika, mert hiszen nagyon jól tudják a képviselőtársaim, hogy hiába akartak mezőgazdasági hitelt. Az a csúfság, hogy ez épen akkor történik, amikor egy kisgazda, a kisgazdapárt bizakni embere ül a ministeri székéén, aki szivvel-lélekkel a kisgazdák érdekeit védi és meg is vagyok győződve, hogy jóakarattal védi. Hát ha ő ül ott, akkor csak joggal várhattuk volna, hogy túllátván az emberi koron, — hogy népiesen fejezzem ki magam, — előrelátván, hogy holnap és holnapután mi következik, annyira megerősitette volna a gazdatársadalmat, hogy minden konjunktúrában rnegállhatta volna a helyét. Ennek már vége, mert majd idejön a főrevizor, egy Zimmermann. Egy túloldali képviselő úrral beszéltem, amikor Bethlen ministerelnök ur hazajött és megkérdeztem tőle, hogy mi a véleménye erről. Meg is mondom a nevét: Temesváry Imre képviselőtársam volt. Azt mondotta: Nagyon meg vagyok elégedve, most még csak egy hiányzik, egy energikus revizor, egy főellenőr. (Zaj.) Azt hiszem, nem vagyok indiszkrét, ha elárulom, hogy a képviselő ur azt mondotta, hogy főrevizor kell ide. (Zaj a jobboldalon.) Szóval odaátról elhangzott, hogy az is kell. (Lendvai István: Nagyon szép!) Ugylátszik, ebben a tekintetben odaát teljes az egység. De ne feledjék el, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy akkor, amikor könnyelmiien odakiáltják, hogy az kell, ezzel egy irtózatos, drámai, tragikus Ítéletet mondanak ki a nemzet, a magyarság, a magyar nép jövője felett, mert ezzel elismerték, hogy ez a nemzet önállóságra képtelen. (Lendvai István: Akkor mért nem hozzák vissza Károlyi Mihályt?) Ezzel elismerték, hogy ez az ország, mint ilyen, teljesen élhetetlen. (Lendvai István: Defetizmus az egész vonalon!) ez az ország nem lehet más, mint appendixe, függvénye bizonyos külső erőknek. (Lendvai István: Tessék ezt ilyen nyiltan bevallani! Nagyon szép dolog! Nem értem, miért nevezik őket destruktivoknak ! — Zaj. — Pikler Emil: Büszkék vagyunk erre a jelzőre! — Csontos Imre: Mindjárt jóbarátság-ba jöttök!) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Az általam előbb NAPLÓ XIX. yvi január hó 17-én, csütörtökön. 239 felolvasott kimutatás szerint az 1923. évnek három első hónapjában a behozatal 74 milliárd volt, a kivitel 33 milliárd, tehát a 'bevitel ós a kivitel között 55 százalék differencia mutatkozik. És ez igy zuhant le tovább is, anélkül, hogy valaki odatette volna a karját és azt mondotta volna: Ez nem mehet tovább, ezt meg kell állitani! Amikor a rokkantakról vagy valamely szociális problémák megoldásáról van szó, azt mondják, hogy a vesztett háború után szenvedjünk és mondjunk le. (Lendvai István: Mindannyian!) Rendben van, de akkor szenvedjen mindenki, az ország egyeteme, egész népessége. De azt még sem szabad megtűrni, hogy egy kiváltságos osztály, — legyen zsidó vagy keresztény, az mindegy — habzsolja itt az életet és valósággal gúnyolja mindazokat, akik becsületes emberi munkából akarnak megélni, valósággal kigúnyolja azt, aki el akarja hitetni valakivel, hogy ma egy tisztviselő meg tud élni csupán a fizetéséből és odautalja a társadalomnak minden egyes rétegét, hogy menjen a tőzsdére, hazardírozzon, vegyen papirt, játsszék és keresse meg ott azt, amit munkával nem tud megkeresni. Amikor olvasom a kimutatást, hogy 1200 uj bank nyílott az országban ebiben az évben (Lendvai István: Minden kiskapuban kettő-három! — Kiss Menyhért: Bank-Magyarország! Agrárország!) és olvasom ezzel szemben, hogy 1921—22—23-ban csak Budapesten megszűnt 20 nyomda, (Kiss Menyhért: Nem kell ide a betű!) száz szobafestő- és mázolóiparós zárta be üzletét, mert nem tudta fentartani, 200-nál több füszerkereskedő zárta be a boltját Budapesten, 102 hentesüzletet kellett becsukni Budapesten, (Kiss Menyhért: Autóra hány engedélyt adtak!) ami1 kor látom, hogy az engedélyezett ujabb és ujabb baiukok egész utcasorokat foglalnak le maguknak, amikor látom ezeket a számokat, amelyek nem a luxusra, hanem magára az életre vonatkoznak, — épen azért irtain le azokat magamnalki — mert kenyeret és húst emii kell, ez az élethez tartozik; amikor egymásután zárják be ezek, igazán az élet legelemibb szükségleteit szolg v áló vállalkozások a boltot, mert a magyar ember most már nem húst eszik, — rá nézve az egy elérhetetlen vágy, egy elérhetetlen álom — hanem a kenyérről kell lemondania, mert hiszen napról-napra emelik a kenyér árát, amikor a kenyérfogyasztás a legutolsó kimutatás szerint 30 százalékkal csökkent Budapesten az utolsó hónapban: akkor meg kell riadni, mert látja az ember, hogy itt egy irtózatos örvény szélén állunk, ahová beleviszik a nemzetet, beleviszik abba, hogy itt »Lasciate ogni speranza«, nincs semmi remény, elpusztulunk, mert vesztett háború után vagyunk, itt csak bizonyos hazardőrök játszhatnak milliárdokban és autózhatnak, itt a becsületes munka megértve és honorálva nincs. Kérek öt perc szünetet. Elnök: Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Zsirkay János képviselő urat illeti a szó. Zsirkay János: Mélyen t. Nemzetgyűlés! A Jegyintézet igazán kiapadhatatlan bőséggel látta el a bankokat hitellel és ebben a ténykedésében semmiféle tekintetektől nem engedte magát korlátozni. Annyira ment, hogy valósággal állani lett az államban. Átvéve az OsztrákMagyar Banknak az akkori viszonyoknak ta34
