Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.

Ülésnapok - 1922-218

Iß A -nemzetgyűlés 218. ülése 1924. évi január hó 8-án, kedden. hogy t. barátaimmal ellenkezésbe jövök — a régi birtokokat annyira-mennyire védeni kell. A középbirtokokat ; ne méltóztassanak félreérteni ! Mert bocsánatot kérek, én például most is fájó szivvel megyek el amellett a kis föld mellett, amely nagyapámé, szépapámé volt. A tradiciókat kiölni egy nemzetből nemzetgyilkosság, bűn. Azt az ősi birtokot, amely mégis jó hazafiakat nevelt, elvenni bűn volna. Itt a földmivelésügyi minister urnák nagyon vigyáznia kell. Nagyon természetes, hogy nehéz meghatározni, melyik ősi birtok és melyik nem ősi birtok. De meg kell találni a helyes módokat. (Egy hang: Tomcsányi birtok milyen?) A Tomcsányi birtok nem ősi birtok. (Drozdy Győző : Mégis megmaradt neki !) Ez a szomorú dolog. Az, hogy a zsidóktól elveszik a birtokokat, akik most szerezték, Tomcsányi Vilmos Pál úrét pedig meghagyják, pedig 1917-ben vette, s meghagyják a másodikét, a harmadikét is : mindez nem egyezik az igazsággal. (Lendvai István : Éber Antalét is meghagyták Cegléd mellett !) A forgalmi adózásról csak annyit vagyok bátor megemliteni, hogy nagyon kérem a pénzügyminister urat, hogy a vásárok alkalmával a forgalmi adót törölje el. Ugyanis, ha most elad valaki állatot a vásárban, a forgalmi adót ctt nyomban a vásárban le kell fizetnie. Tudok olyan esetet, hogy ott embereket tapostak el. Találjon ki a pénzügyminister ur valami más módszert! ahogyan beszedje a forgalmi adót. (Drozdy Győző : Egyáltalán szüntesse meg ezt az antidemokratikus adót !) Ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor beadni (olvassa) : »Vásárok alkalmával az eladott állatok utáni forgalmi adó beszedése a közönség nagymérvű zaklatásával jár, miért is utasitsa a nemzetgyűlés a pénzügyministert, hogy ezek beszedését a mostani rendszer helyett, eltérő más megfelelő módon eszközölje.» Nem is méltóztatnak gondolni, hogy milyen horderejű lesz ez az egyszerű javaslat, ha el méltóztatnak fogadni, a falusi népre nézve. A köztisztviselők helyzetéről is leszek bátor megemlékezni. (Lendvai István : Előbb az állatok, azután a köztisztviselők !) Azt hiszem, hogj^ sok állat nemesebb és elébbvaló mint sok ember, de nem oda célzok ; a világért sem. A köztisztviselők érdekében, elismerem, tett a kormány valamit, fizetésüket annyira-amennyire rendezte, ez azonban mind kevés. Erkölcsi tekintetben úgyszólván semmit sem tett értök. Ezek a szerencsétlen emberek ma is ki vannak szolgáltatva a zsarnok főnököknek s a politikai rendszer hullámzásának, épen azért a tisztviselői kar régi sérelmét tolmácsolom, amikor arra kérem a kormányt, hogy a szolgálati pragmatikáról szóló törvényjavaslatot minél hamarább terjessze be. Ez a tisztviselői kar megérdemli ezt, különösen az a falusi tanító, az a falusi jegyző. Ha valaki, akkor én ismerem ezeknek a helyzetét, tudom, milyen rettenetes helyzetben vannak ezek. A falusi jegyzőket sok bántalom éri, ez azonban általában igazságtalanság, mert ne méltóztassanak elfeledni, hogy az a falusi jegyző sokszor fogvicsorgatva teljesiti azt a parancsot, amelyet ha nem teljesítene és nem ugy teljesítene, azonnal elcsapnák. Örökösen feje fölött van Damokles kardja annak a szerencsétlen jegyzőnek; ha nem teljesiti azt a parancsot, szedheti a sátorfáját. Rettenetes, hogy még ma is az a középkori fegyelmi szabályzat áll fenn, amely ezelőtt 30 esztendővel. (Lendvai István : Nem akkor volt a középkor ! — Egy hang balfelől : Most van !) Az a fegyelmi szabályzat megérett már arra, hogy minél hamarább eltörölje a kormányzat és megmentse a közigazgatási tisztviselőket ettől a szörnyűségtől. Azt a szerencsétlen jegyzőt ugyanaz a főszolgabíró függeszti fel, ugyanaz vizsgálja az ügyet, ugyanaz itél felette. (Kiss Menyhért : Ugyanaz választja ! Kinevezi !) És annak a főszolgabírónak ugyanez a helyzete az alispánnal szemben. Épen ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor beadni (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a köztisztviselők szolgálati pragmatikájára vonatkozó javaslatot három hónapon belül terjessze a nemzetgyűlés elé. (Helyeslés. — Horváth Zoltán : Elvárhatod !) A jegyzőknek és tanítóknak sérelmét részletesen nem akarom itt felsorolni, majd lesz erre még alkalom, csupán azt említem meg, hogy ezek a jegyzők, tanítók még ma sem juthatnak be a VI. fizetési osztályba, (Nemes Bertalan : Skandalum !) holott a számvevőség, vagy az állampénztár tagjai, sőt a négy osztáh

r képesítéséhez kötött irodafőigazgató is bejuthat oda. Épen ezért a következő határozati javaslatot vagyok bátor előterjeszteni (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a belügyministert, hogy a jegyzőknek — és a vallás- és közoktatásügyi ministert, hogy a tanítóknak a VI. és az óvónőknek a VII. fizetési osztályba való bejutása iránt és a nyugalmazott községi és körjegyzők és tanítók, valamint családtagjaiknak vasúti kedvezményes jeggyel való ellátása iránt a szükséges lépéseket tegyék meg.» A múlt hónapban előterjesztett interpellációmban voltam bátor a minister uraknak figyelmét felhívni arra, hogy Bereg vármegyében miként bánnak a néppel. Kértem a belügyminist er urat, hogy szüntesse meg ezeket az állapotokat ; kértem a földmivelésügyi-, kereskedelemügyi- és pénzügyminister urat is, tudtommal azonban még ezidő szerint semmi sem történt. Épen tegnap kaptam egy levelet, amelyben egy 67 éves városatyai ember orvosi bizonyítvánnyal igazolja azt, hogy teljesen munkaképtelen, közmunkát nem képes végezni, s ennek ellenére mégis kihajtják kanálist és árkot vájni, szóval ezt a 67 éves embert, aki pedig a törvény szerint sem volna erre kötelezhető, közmunkára a legbrutálisabban kihajtják. Arra vagyok bátor kérni a minister urakat, hogy végre szivleljék meg ezeket az állapotokat ; különösen a földmivelésügyi minister urat kérem, aki a nép közül származik, hogy tekintsen be ezekbe az állapotokba és orvosolja e szerencsétlen emberek baját, hiszen ez neki, mint a nép közül származott embernek, de mint ministernek is, kötelessége. Midőn beszédemet befejezem, még csak annyit bátorkodom megjegyezni, hogy mehetünk mi kölcsönért külföldre, felajánlhatjuk mi nem a földi, de a mennybéli jussunkat is, udvarolhatunk kisentente-nak és nagyentente-nak, megalázhatjuk magunkat a sárga földig, de mindaddig, amig idebenn békesség nem lesz, amig idebenn nem érti meg magyar a magyart, amig a föld népével másként nem bánnak, amig nem szeretettel bánnak vele, addig minden mindegy, addig hiába fáradunk mi, hiába teszünk mi akármit.