Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-223
A nemzetgyűlés 223. ülése 1924. fogásunk, hogy most már nincs módjában a fegyverhez nyúlni, s az akkori helyzetnek le kell vonni az egész vonalon ezidőszerint a konzekvenciáit, és a lehetőségek határai között és módjai szerint munka eszközével, munkával kell neki jövendőjét biztosítania. Sokszor hallottuk, hogy a magyar nemzet annyit ér, amennyit fegyvere nyom a népek küzdelmének mérlegében. Ez a felfogás most megdőlt és oda módosítandó, hogy a magyar nemzet annyit ér ezidőszerint, amennyit fegyvere: a munkája tud nyomni a nemzetek küzdelmének mérlegében. (Dénes István: Hány munkanélküli van Magyarországon 1 ? — Zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) T. Képviselőtársam! Ha a munkanélküliségaránya tekintetében megvonjuk a párhuzamot, a mi országunk és a többi országok között, akkor azt hiszem, hogy reánk nézve kedvező az arány. (Dénes István: Nagy téA^edés! — Györki Imre: A munkanélküliek támogatása, tekintetében is vonja meg a párhuzamot!) A kormánynak első teendője és törekvése most a gazdasági élet szanálása. A gazdasági élet megjavitása azonban nemcsak épen tőlünk függ, mert hiszen ma a világ gazdasági rendje össze van fonódva. Ma a népek közel jutottak egymáshoz a telefon, az automobil, a gőz masina és a motor világában. Ma nincsenek olyan messzeségben, hogy szekereken, karavánokban kellene egymással közlekedniük, hanem gőzhajókon és kábeleken cserélik ki a népek egymással portékáikat és gondolataikat, s a repülőgép előtt nincsen kinai fal, nincsen távolság, amely az emberek részére az áruk, a gondolatok és könyvek kicserélését megnehezítené. Ebben a helyzetben az országok gazdasági élete össze van egymással szövődve. Nem lehet tehát kimondani a kis, elhatárolt csonka Magyarországon, hogy az egész világ gazdasági rendjének figyelembevétele nélkül szanálni lehet az ország gazdasági életét és meg lehet teremteni az ország gazdasági konszolidációját. Erre kellett gondolnunk akkor, mikor igyekeztünk bekapcsolódni a körülöttünk lévő népek gazdasági életébe. Szükség is van erre, mert különösen a mi szűkre szabott országunkban sok olyan elsőrendű életszükségleti cikkre van szükség, amelyet itt, ebben az országban előállítani nem tudunk. Sok olyan cikk van, amelyet okvetlenül külföldről kell beszereznünk. Hozzá kell még tennem azt is, hogy ugy vagyunk, mint az az ember, akinek lekötik az egyik kezét és csak a másik kezével tud résztvenni a birkózó versenyben, amely élet-halálra megy. A trianoni bilincsek lekötöttek minket; az egyik kezünk béna, talán még az egyik lábunk és az agyunk is béna bizonyos mértékben. (Propper Sándor: Egyes számban tessék beszélni!) Nekünk, ha a magyar jövendőért akarunk dolgozni, mégis csak meg kell állanunk ebben a világversenyben és világküzdelemben. A gazdasági konszolidáció tekintetében egy különös elv jegecesedett ki itten már a háború idején. A háború idején a gazdasági érdekeket épugy, mint a személyi érdekeket egy hatalmas gondolat, a győzelem gondolata kötötte le a legfelsőbb állami érdek szolgálatába és mindenütt, de mindenütt az az elv nyert elismerést, hogy az állam legfőbb érdekében elveszek: elveszem az emberek életét, elveszem az emberek vagyonát, a nagy célnak, a győzelemnek szolgálatában ; viszont ezzel ellentétben, miután itt volt az állami szocializmus gondolata a legtökéletesebben kidomborítva, mindenki az államtól várt mindent. Ott kapott ellátást az állami alkalmazott, a katona, a hadiárva, a hadiözvegy; mindenki, de mindenki az államtól várt valamit és tartotta a markát. Csináltam egy összehasonlítást még a háború évi január hó16-án, szerdán. 195 idején, hogy egyes községeknek minden néven nevezendő összes adója egész esztendőre nem tett annyit ki, — a tizedrészét sem tette ki annak az összegnek — amennyire egy hónapban, az államkásszábói ebben a községben kifizetendő járandóságok címén, a tisztviselők, hadiözvegyek és árvák eltartására szükség volt. Itt van tehát gazdasági életünk leromlásának iegeklatánsabb példája, innen kezdődik, és ennek megoldására legelsősorban az szükséges, hogy tegyük lehetővé megint a takarékosságot a magángazdaságban. Mert hiszen, t. Nemzetgyűlés, mi történik ma ? Ma is benne van az emberekben az az ösztön, hogy öreg napjaikra igyekezzenek gondoskodni betevő falatjukról és íme, ha valaki a maga viszonyai szerint megtakarít tízezer koronát, ha elvon a szájától vagy szükségleteiből tizezer. százezer vagy egy millió koronát, avagy akár tízmilliót is, mire azon vehetne valamit, vagy ha eltenné azt öreg napjaira, akkorára értékében lefogy a korona, a fizetőeszköz folytonos romlása következtében. Ez, t. Nemzetgyűlés, megölte az országban a takarékosság szellemét, valósággal kiirtotta. a tőkegyűjtés lehetőségét és Magyarország ma tőkeszegényebb, mint valaha. (Ugy van! jobbfelől.) A nagy számok, t. Nemzetgyűlés, nem jelentenek semmit. Azok a bizonyos hadimilliók és hadikeresmények abban a szent pillanatban, amikor rendbehozzuk majd államháztartásunk mérlegét és lesz rendes fizetési eszközünk, széthullanak, mint egy szép szappanbuborék^ akkor az fog szemünkbe tűnni, hogy ezek a tőkék sem jelentenek számottevő tőkéket. Első gondolatunk legyen tehát, — és ez első gondolata Jegyen a kormánynak is — hogy megfelelő értékmérővel gondoskodjunk, olyan értékmérőről, amellyel számolni lehet a vállalatok megkezdésénél és amely mellett tudni fogja a vállalkozó, az a kis- és nagygazda akár az ipar, akár a mezőgazdaság terén, hogyha ő megvette a nyers anyagot bizonyos összegért, hogyha ő a kidolgozásba, az átalakításba ennyit és ennyit fog belefektetni : mennyiért fogja tudni eladni áruját. Ma, t. Nemzetgyűlés, ez nincs meg. A napokban megkérdeztem egy nagyiparost, hogy tulajdonképen miként tudja megoldani ezt az úgynevezett kalkulációt, mivel tud számolni, hogy nem borul fel üzeme, vagy hogyan tudja valamennyire is fentartani üzemének gazdasági egyensúlyát? Azt a választ adta, hogy abban az értékmérőben kell számolnia, amiben az üzlet menetéhez szükséges nyersanyagot beszerzi, a munkásokat fizeti és a készárut eladja. Ebből a három koefficiensbői állapitja meg, hogy melyik adja ki a legnagyobb számot és abban a valutában kell számolnia, amelyikben a legnagyobb forgalma van ezen három tényező közül. íme, itt van! És az bizonyos, hogy ez nem lehet a magyar korona, abban az esetben, ha a nyersanyagot külföldön kell venni és esetleg a készárut is külföldre fogja szállítani. A világgazdaság rendjének nagy ismeretlenéi vannak. Ezt az egyenletet addig megoldani nem lehet, amíg a nagy ismeretlenek közül egyesek ismertté nem válnak. Minden egyenlet ugy van beállítva, hogy csak bizonyos számú ismeretlennel lehet megoldani. A világgazdaság rendjében a nagy ismeretlen Oroszország. Oroszország, amelyről a magyar gazdasági életben nagyon keveset hallunk. Oroszországot a maga kiapadhatatlan emberanyagával, természeti kincseivel hatalmas ipartelepeivel, amelyeket Európában mindig lekicsi-. nyeltek, illetőleg nem voltak tisztában azok jelentőségével, Oroszországot gazdaságilag elpusztítani szinte lehetetlen, mert olyan mint a százfejü hidra, hogyha levágják kilencven fejét, száz nő a helyébe. Ott, azon az óriási területen az óriási emberanyag 27'
