Nemzetgyűlési napló, 1922. XIX. kötet • 1924. január 08. - 1924. január 25.
Ülésnapok - 1922-222
A nemzetgyűlés 222. ülése 1924. évi január hó 15-én, kedden. 179 az ö zalaegerszegi, Ausztriában és egyebütt időző szovjettestvéreik védelmére (Pikler Emil: Mi az a szovjettestvér? — Ka bók Lajos: Miért bántja en magát?) és az általunk is minden tekintetben elitélt atrocitások politikai kiaknázására. Erre fektetik ők a fősúlyt és úgyszólván hangsúly nélkül hagyják azt a végtelen nyomort, amely azt jelenti, hogy Budapesten 30.000 ipari munkás munkanélkül van, hogy ezek családtagjaikkal együtt körülbelül 100.000 lelket számlálnak, akik most a tél közepén az élelmiszereknek minden konjukturát megcsúfoló drágasága mellett (Pikler Emil: Ki csinálja a drágaságot, azt mondja meg!) kenyér nélkül maradnak, és kénytelenek megelégedni azokkal a szűkmarkúan mért fillérekkel, amelyeket mint munkanélküli segélyt szakszervezeteik juttatnak nekik. Ha keresem azokat az okokat, amelyek a munkanélküliséget létrehozzák, akkor meg kell állapitanom, hogy ezt gazdasági helyzetünknek ez a rettenetes ferdesége okozza, hogy a tőke nem a termelésre, hanem a spekulációra veti magát; az a helytelen pénzügyi politika, amely a tőkét nemcsak elriasztja a produktiv munkától, hanem azt egyrészt a tőzsde játékra, másrészt a kosztpénzuzsorára utalja, a becsületes munkának pedig nincs meg a megfelelő értékelése. Ez a politikai és gazdasági helyzet okozza elsősorban azt, hogy a gyárak, az ipartelepek kénytelenek üzemeiket redukálni, képtelenek üzemeiket abban a mértékben fentartani, amilyen mértékben eddig fentartani szokták és képtelenek ipari forgótőkét hitelt kapni, csakis kosztpénzkamaton, csakis uzsoraáron, s igy a termelés részükre nem rentábilis. Ez okozza, hogy ezidőszerint az Állami Munkaközvetítő Hivatalnak jelentése szerint egy üres munkahelyre 4 munkanélküli munkás jelentkezik, hogy körülbelül négyszer felülmúlja a munkát kereső munkások száma az előjegyzésbe vett munkahelyek számát. Ha pedig részletesen is megnézzük a dolgot, akkor látjuk, hogy 10—15-ször nagyobb a munkát keresők száma a vas- és gépipari munkások között azon helyek számánál, melyek rendelkezésre állanak. Ez okozza, hogy az egyes gyárak kénytelenek üzemeiket korlátozni. Korlátozzák egyes gyárak olyan módon, hogy a hatnapi munka helyett csak 4 napig dolgoztatnak; korlátozzák mások olyan értelemben, hogy a nyolcórai munkaidő helyett csak hét órát dolgoztatnak, a többiek pedig ugy, hogy munkásaiknak 10—15%-át, sőt a Lánggépgyár munkásainak 50%-át kénytelen elbocsátani; így növekszik azoknak a munkásoknak rengeteg tömege, akik az egyébként is szűkös viszonyok között még a munkanélküliséggel is küzdeni kénytelenek. De nem az okok felsorolása felszólalásomnak célja, (Pikler Emil: Pedig az volna az érdekes!) hanem a segítés módja. (Pikler Emil: Az még érdekesebb !) Egyre-másra látom abból a nyomorenyhitő akcióból, amelyet az állam inditott meg ós a székesfőváros hajt végre, hogy napról-napra jelentkeznek ott segélyért ipari munkások is. Pedig ennek a nyomorenyhitő akciónak nem az a célja és rendeltetése, hogy ipari munkásokat segélyezzen. A nyomorenyhitő akció tulaj donképen csak az önhibájukon kivül elaggottak, megrokkantak, bénák vagy esetleg özvegyek vagy árvák segélyezésére való, akik önhibájukon kivül munkaképtelenek, nem pedig a munkaképes munkások segélyezésére. A nyomorenyhitő akció egyébként az idén sokkal kisebb keretek között mozog az anyagi erők lecsökkenése folytán, mint a múlt esztendőben és sokkal kevesebb az is, amit nyújtani képes. A munkanélküli segélyt, amelyre t. képviselőtársam célzott, az állam részéről a leghatározottabban perhorreszkálom, mert az állami munkanélküli segély nem egyéb, mint felhívás a munka kerülésére és a munkanélkül való megélhetésre. (Ugy va7Ű jobb felől.) A magam részéről sohasem fogok ahhoz hozzájárulni, hogy az állam pénze munkanélküli segélyezésre fordittassék. (Pikler Emil: Az egész világon megvan ! Angliában, Ausztriában, Németországban!) Igenis, visszahárítom mélyen t. képviselőtársamra ezt a feladatot, mert az én szerény véleményem szerint a szakszervezeteknek, az ipari munkások szervezeteinek elsőrendű feladata az, hogy bajba került, munkanélkül levő vagy megrokkant munkásait saját ereiéből segítse; ezért szedik be a milliárdokra menő szakszervezeti járulékokat, amelyeknek elsőrendű feladata és rendeltetése a munkanélküliség segélyezése. (Rothensteín Mór: Miért üldözik hát a szakszervezeteket?) Mert nem ezt a hivatásukat teljesitik. (Ugy van! jobbfelöl. — Roíhenstein Mór: Ne mondja! — Szabó Imre: Sohaíera volt bent egy szakszervezetben sem!) Hála Istennek, nem. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Amikor az egyik szociáldemokrata képviselő ur dicsekedett azzal, hogy karácsony alkalmával körülbelül 68 milliót osztottak ki a munkások között karácsonyi segély címen, azt hitte, hogy valami rettentő syéditő számot mondott, holott, ha ezt összehasonlítom a munkások számával és elosztom csak tízezerrel, kiderül, hogy 6800 koronát kapott egy-egy munkás. Ilyen számokkal nekünk imponálni nem lehet. (Rothensteiii Mór : Ez csak egy szakma volt!) Ha azt mondotta volna t. képviselőtársam, hogy ennyi és ennyi milliárdot adtunk a tőlük beszedett járulékokból az ő segélyezésükre, az mindenesetre többet jelentett volna részünkre. Ugy tudom, hogy a. magyar kormány bizonyos kötelezettségeket vállalt a munkanélküliség elleni biztosítás törvényhozási rendezésére. Ugy tudom, hogy abban az átkos trianoni okmányban (Pikler Emil: Az ön barátja irta alá: Benárd Ágoston l) van egy ilyen paragrafus, sőt azt is tudom, hogy ennek a kötelezettségnek határideje már meglehetősen közel van. Március 18-án, az u. n. békekötés utáni 18 hónap múlva jár le az a határidő, ameddig a munkásságnak munkanélküliség esetére való kötelező biztosítására, vonatkozó állami intézkedéseknek meg kell történniök. Mindez égetően sürgős és fontos, és igazán szeretném látni, hogy ez a törvényjavaslat a Ház asztalán feküdjék, de a mostani munkanélküliségen való segítésre ez teljesen alkalmatlan, ez a bajokon csak pro futuro segítene. Az én igénytelen véleményem szerint a bajon segíteni egyesegyedül a közmunkák sürgős megindításával lehet, azonkívül inségmunkák elrendelésével. (Rothenstein Mór : Mióta sürgetjük!) Engedje meg a tisztelt képviselő ur, hogy én is csatlakozzam ehhez és én is sürgessem a közmunkák azonnali megindítását! Ez talán nem lesz ellenére a képviselő urnák. Minden egyes tárcának, az összes állami üzemeknek, vasútnak, postának stb. vannak olyan pótlandó berendezési tárgyai, olyan javítási, tatarozási, karbantartási munkái, amelyek már el vannak határozva, amelyeknek talán már a fedezete is biztosítva van, amelyek mindazáltal ezideig elrendelve nincsenek. Arra kérem a mélyen tisztelt kormányt, hogy necsak az ut- és vasútépítés terén, hanem ezek felszerelése, berendezése terén és egyéb állami üzemek terén is a megindítható munkálatok sürgős megindítása iránt tegye meg az intézkedéseket. A legintenzívebb segítés azonban az építőipar nagyobbszabásu fellendítése volna. Itt hivatkozom arra, hogy például a Budán tervezett postapalota épitése, amely maga 20—30 milliárd költséget jelent,
