Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

422 A nemzetgyűlés 217. ülése 1924. hogy az zaklatással járjon mindig, hanem lehe­tőleg egyesítsük az adónemeket, mondjuk meg előre, mit kötelesek az adófizetők fizetni, ugy hogy meg legyen nekik a lehetőségük beosztani a jövedelmüket, de ne jöjjenek az adók folyton meglepetésként, mint a mosolygós kék égből lecsapó villám arra a szegény adófizetőre. Magáról a fogyasztási adóról csak azt akarom megjegyezni, hogy az nézetem szerint a leganti­szociálisabb adó, ami egyáltalán van, mert ugy a szegény, mint a gazdag embernek egy gyomra van, és az egyformán is eszik, nem aszerint, hogy mennyi a jövedelme, hanem aszerint, hogy mi­lyen jó a gyomra. Ennélfogva a fogyasztási adó­nál az elfogyasztott italokat és ételeket illetőleg semmiféle arányosság nincs, mert a szegény em­ber épen annyit köteles fizetni, mint a jómódú ember. (Griger Miklós: Sokkal többet fizet, több gyermeke is szokott lenni, stb. !) Azután végtelen sok bosszúságot és elkesere­dést okoz különösen a szőlőtermelő lakosság köré­ben a szénkéneg folytonos Ígérgetése, de soha meg nem kapása. A szénkénegért már egy félév­vel ezelőtt beszedték a díjat, mondván: szénkéne­getek lesz, de tudjátok, fel fog menni az ára, te­hát gyorsan fizessetek — nem tudom most, ki­mentek a számok a fejemből, mondjuk — 10.000 koronát kilónként, de gyorsan fizessetek, mert különben drágább lesz. Szegények összeiratkoznak, kifizeti mindegyik azt a 10.000 koronát, és nem jön a szénkéneg. Múlnak a hónapok, napok után, elmúlik az ideje is annak, mikor a szénkénegezést a szőlőre nézve alkalmatos időben el lehet végezni. Mikor már el is múlt az idő, egyszerre csak megérkezik a szén­kéneg, de azzal, hogy most már nem tizezer, lianem harmincnyoleezer korona, tessék utána fizetni ! Természetes, hogy azért a hat hónapért, mialatt ez a pénz be volt fizetve. — ez százezrekre és milliókra rug összevéve — semmiféle kamat vagy kosztpénz nem jár, holott tudjuk, hogy ma a legkisebb összeg is a kosztpénz révén milyen sok kamatot vészit, ha nincs rendesen elhelyezve. Most ugy hallom, hogy az ederiesi szénkéneggyár a Balaton mellett, amelyik egy esztendeig küzkö­dött gyermekbetegségekkel, állítólag végre üzem­képes állapotban van. Szeretném remélni, hogy ez az üzemképes állapot végre megmarad, úgy­hogy végre a mi agyonsanyargatott szőlőtermelő közönségünk hozzájut ahhoz, hogy legalább szén­kénegét, amelyre szüksége van, megkapja méreg­drága pénzért. A bort úgysem tudja eladni, mivel Ausztriába még semmiféle kivitel nincs, ennélfogva benreked minálunk a bor és ma tulaj donképen, ha kiszámítjuk, még akkor is, ha eladja — mondjuk - 1500 koronáért, ami most cirka a legmagasabb borár, akkor is holdanként még mindig sok tizezer koronát fizet rá. Sokat halljuk itt hangoztatni a többtermelést, de ez is egy olyan frázis, mint amilyen nálunk százféle is röpköd a levegőben, de hogy abból valami megvalósuljon, ezt idáig még nem láttam. Ha a gazda többet akar termelni, mint amennyit idáig termelt, ahhoz először is tőkére van szüksége. Vagy összetesszi évente jövedelmének egy feles­leges részét és ezt fekteti bele a gazdaságába, vagy pedig a hitelből eszközöl befektetést. Az első manapság teljesen kizárt dolog. Mert ami az egészen szorosanvett megélhetéshez nem szükséges, azt az állam bőségesen leszedi róluk, sőt annál többet is. Maradna tehát a hitel. Ez azonban a holdban van, mert a valóságban tényleg nem létezik. Az a bizonyos mezőgazdasági hitel, amiről már annyi említést hallottunk, az : alakulófélben levő kama­rák kebelében felállítandó kerületi hitelintézetekre évi január hó 5-én, szombaton. van bízva. Ezek kezdenek ugyan megalakulni, de hogy mikorra alakulnak meg és mikorra lesznek és lesznek-e egyáltalában abban a helyzetben, hogy egy hosszabb lejáratú mérsékelt hitellel tudjanak a gazdák segítségére sietni, annak a jó Isten a megmondhatója. Ellenben látjuk, hogy az ipar és kereskedelem jegyintézeti hiteleket kap. (Ugy van! half elől.) Miért nem részesül tehát ennek a hitelnek más formájában végre a mezőgazdaság is? Mert utóvégre nekünk nem lehet hónapokig és évekig várnunk, amíg az a kerületi hitelinté­zet abban a helyzetben lesz, hogy nekünk hitelt adhasson. Hisz mindjárt és rögtön van szüksé­günk a hitelre, különben nemcsak hogy a több­termelést nem tudjuk szolgálni, hanem a meglevő termelést sem leszünk képesek fentartani. A belügyminister urnák szeretném a követ­kezőket a figyelmébe ajánlani. A létszámcsökken­tési törvény szükséges és jó törvény volt, hanem annak is vannak visszásságai. Példának okáért a községekre is kiterjesztették a létszámcsökken­téseket, holott tudjuk nagyon jól, hogy a közsé­gek mindig szűkösen voltak munkaerő dolgában. A szerencsétlen jegyző sohasem bírta elvégezni a reá váró feladatot. Magam tizenegy esztendeig voltam főispán, és így bizonyos gyakorlatot sze­reztem a községi adminisztráció felügyeletében, és én nyugodtan aláírom azt a tételt, hogy Magyarországon nincs egyetlen teremtett jegyző sem, akit én hivatali vizsgálatoknál, egy órai vizsgálat után ne volnék képes teljesen és indokoltan fegyelmi alá vonni. Nem azért azon­ban, mert nincs meg benne a jóakarat vagy a képesség, hanem egészen egyszerűen azért, mert ugy túl van terhelve, hogy képtelen a rendeletek tömegét végrehajtani, amiket a nyakába sóznak. Ha mi itt a legbölcsebb törvényeket is hozzuk, ha azoknak végrehajtási rendeletei a lehető leg­jobbak is, amilyeneket csak ember el tud gon­dolni, ha végső momentumukban, ott, ahol hajszál­gyökerük az eleven élethez érnek, az egész ad­minisztratív masina csütörtököt mond, akkor teljesen hiába csinálunk akármit is, és teljesen hiába hozzuk a legjobb törvényeket, ha azok nem ugy hajtatnak végre, ahogy azokat elgondoltuk. A rendeleteket — mint tudjuk — a községek hajtják végre. Ámde a községek — amint már kimutattam — idáig is túlkevés személyzettel dolgoztak, most pedig hegyébe mászik ennek a létszámcsökkentési törvény, melynek alapján a községekben mindenhol, ahol eddig négy-öt alkal­mazott volt, közülük egy-kettőt el kellett bocsá­tani. Ezek az alkalmazottak, akik szabályszerű végkielégítési eljárás alá vonattak, kilenc-tizenöt millió koronányi végkielégítést kapnak ma, hol­nap pedig a község megint visszaveszi őket, mint a napidijasokat, ugy, hogy megint benn ülnek a hivatalukban és épen ugy fizetik őket, mint azelőtt. Közben azonban kaptak 9—15 millió korona végkielégítést. Most tessék megmondani, mi ér­telme van ennek. így nem lehet megcsinálni a létszámcsökkentést. Valósággal felháborítja a kö­zönséget, amikor látja, hogy az általa keservesen fizetett adókat így pocsékolják el. Ezt a körül­ményt a pénzügyminister ur jóindulatú figyel­mébe ajánlom. (Erődi Harrach Tihamér: Nem lehet százalék szerint létszámcsökkentést csinálni !) Méltóztattak talán már ismételten hallani tőlem, hogy felhívtam a kormány figyelmét a népszerű gazdasági szakoktatásra. (Halljuk! Hall­juk!) Ebben a kérdésben ismételten felszólaltam már a múlt nemzetgyűlésen és ugy a mult, mint a mostani nemzetgyűlésen egy-egy határozati javaslatot nyújtottam be, melyet a múlt nemzet­gyűlés 1921 június 8-án, a mostani pedig 1922 július 31-én egyhangúlag el is fogadott. Ezek a

Next

/
Thumbnails
Contents