Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-217

A nemzetgyűlés 217. ülése 1924. az, amely munka nélkül van, és hogy nem is olyan nagyon katasztrofális a helyzet, mert ha szétnézünk a körülöttünk fekvő országokban, — akár Németországban, Ausztriában, akár Csehországban — mindez országokban nagyobb arányú munkanélküliséget találunk. Ha tehát számszerüségben igaza is van a kereskedelemügyi minister urnák, abban azonban egyáltalában nincs igaza, hogy a munkanélküli munkásoknak itt Magyarországon egészen más a helyzetük, mint aminő Ausztriában, Csehországban, Németországban _ vagy akármelyik modern nyugati államban. Én már felsoroltam azokat a nyugati államokat, — nem a magunk adatai alapján, hanem a nemzetközi Munkahivatal összegyűjtött adatai alapján — amely államok ellátják a munkanélkülieket, munkanélküliségük esetére, munkanélküli segéllyel. Itt ez a feladat egyedül a szakszervezetekre hárul. Azonban a szakszervezetek nem tudnak megbirkózni ezzel a feladattal akkor, amikor a munkanélküliség olyan nagyarányú, mint amilyen nagy arányban bontakozik ki épen napjainkban is. Egyedül a Vas- és Fémmunkások Szövetsége által nyilvántartott munkanélküliek száma közel hatezer. Méltóztassanak ehhez hozzágondolni azokat, akik elmenekültek ebből a drága városból, akik rokonaikhoz, ismerőseikhez menekültek vidékre és ott tengetik valahogy napjaikat, amig itt a konjunktúra valahogyan megváltozik. De ehhez a hatezer főnyi munkaxiélkülieknek táborához tessék a létszámnélküli többi munkást is hozzászámítani. En szerintem tehát a jelen pillanatban megint oly katasztrofális jellegű a munkanélküliség, bogy a kormánynak erkölcsi kötelessége volna ezzel a kérdéssel foglalkozni. Tessék elrendelni a közmunkákat! Hiszen mi nem segélyt akarunk, hanem munkát. Tessék a kormánynak akármit tenni, akármilyen úton-módon odahatni, hogy _a munkanélküliségen enyhitsen. (Halász Móric: Akármilyen munkára nem is vállalkoznak.) Mert akkor is, ha a munkás dolgozik a megélhető legbizonytalanabb. Es akkor is gondokkal kell megküzdenie abból a 90—100.000 koronás heti fizetésből, ha dolgozik. Tessék elképzelni, hogy milyen gondokkal kell neki megküzdenie akkor, ha keresete egyáltalán nincs. De a munkanélküliséget előidéző okokról is kell beszélnem, igen tisztelt Nemzetgyűlés. Itt főleg a kormányt lehet hibáztatni főkép pénzügyi politikája miatt. A Devizaközpont ügyéről Sándor Pál igen tisztelt képviselőtársam nem akart tegnap beszélni. Azt mondta, hogy olyan köztudomású a hiba, ami ott történik, hogy erről nem is kell beszélni, én azonban mégis kényszerítve érzem magam, hogy erről beszéljek, épen az. ipar és az ipari munkások érdekében, mert azt látom, hogy a Devizaközpont súlyos pénzügyi politikája idézett elő olyan munkanélküliséget, amely munkanélküliség hétről-hétre csak fokozódik. Hogy ez a munkanélküliség milyen arányú, erre csak egy példát ragadok ki : Itt van a csepeli Weiss Manfréd gyár, amelyről tudvalevő, hogy ha helyes gazdálkodás folyik ebben az országban, akkor harmincezer ember nyerhet foglalkozást a gyárban. Sajnos azonban ez a mi szűkös, foglalkoztatási lehetőségünk közepette lesülyedt nyolcezerre.^ A Weiss Manfréd gyár igazgatósága a karácsonyi ünnepek előtt azt mondta : Nem tudok pénzhez jutni, nem tudok annyi pénzt felhajtani, amennyi az üzem fentartásához szükséges, pedig itt egyik igen nagy évi január hó 5-én, szombaton, 405 fontosságú üzemről, a durva hengerléc 800 munkást foglalkoztató üzeméről van szó. Ezt az üzemet a gyár kénytelen volt beszüntetni és az elbocsátott munkásokhoz még kapcsolatosan vagy kétszáz munkást hozzácsaptak és a karácsonyi ünnepek előtt egyedül a csepeli Weiss Manfréd gyárból vagy ezer munkást kárhoztattak a, munkanélküliségre. Ez azért van igy, mert a Devizaközpontnál olyan intézkedéseket tettek, hogy ott a vállalkozók nem kapják meg azt a valutát, amire szükségük van. Az igényléseket nagyon későn és csak egytized részben teljesitik és a többit, a Devizaközpont által jelzett árfolyamnál lényegesen magasabb árfolyamon, csak ötven százalék erejéig adják meg az igénylőknek, ezen^ felül szabadjára bizzák, hogy az illetők miként szerezzék be a devizát. Nyiltan megmondják nekik, — hivatalból üldözendő cselekményre hivják fel a munkáltatókat — hogy tessék a zug-tőzsdén, a zugforgalomban beszerezni szükségleteiket, holott nyilvánvaló, hogy ez hivatalból üldözendő büntetendő cselekmény. A zugforgalqmban azonban a kurzus a Devizaközpont által jelzett árfolyamokon hatvan-hetven százalékkal felül áll. Hogyan méltóztatnak elképzelni ipari foglalkoztatási lehetőséget, ha a külföldre kiszállított árukért kapott valutát kénytelenek a Devizaközpont árfolyamán beszolgáltatni, ellenben ha nekik szükségük van devizára, kénytelenek azt jóval a Devizaközpont árfolyamán 50—60—70 százalékkal magasabb áron beszerezni. Tudvalevő dolog az is, hogy ez az ország területileg annyira lecsökkent, hogy nein birja foglalkoztatni iparát, amely itt megmaradt. Szüksége volt ennek az iparnak külföldi piacszerzésre és ezt a külföldi piacot nagy kínnal meg is szerezte. Iparunk egészen gyönyörűen fejlődött már. Ezt maga a kereskedelemügyi minister ur állapította meg. hogy a vas- és gépipar, mely ennek az országnak legnagyobb és legfontosabb iparága, milyen hatalmasan fejlődik, hogy halad előre és mennyire tudja meghódítani a külföldi piacot. 1922-ben azonban rászakadt az iparra a Devizaközpont és ennek az intézkedései fokozatosan vették el azt a lehetőséget, mely a külföldi piacok megtartását jelentette és a külföldi piacok elvesztése^ mint egy előidéző oka volt annak a munkanélküliségnek, amely korántsem bontakozott még ki igazi formájában és mértékében. Itt van az ipari hitel kérdése is. Az ipar nem tud pénzhez jutni. Számtalan helyen, ahol a munkások munkabéremelési kéréssel fordulnak a munkáltatókhoz, a munkáltatók egyszerűen azt mondják nekik : örüljenek, hogy foglalkoztatni tudjuk magukat, mert ugy is azzal a gondolattal foglalkozunk, hogy vagy csökkentjük, vagy beszüntetjük üzemünket, mert nem' tudunk ipari kölcsönhöz jutni, vagy ha kapunk is kölcsönt, ez a kölcsön olyan magas kamatterheket jelent, amiket az ipar nem bir el, mert 60—70%-ra tehető az a kamat, amely mellett ipari kölcsönt szerezni lehet. Igaz, hogy ma sokan azt mondhatják, hogy már hallatszanak hirek a Devizaközpontban beálló változásokról és az ipari kölcsön lehetőségéről. Igen ám, de a baj főkép ott van, hogy a romok tetején állunk és mikor a romok tetején állunk, az elkövetett hibákat és bajokat reparálni alig lehet. Hogy az elvesztett piacokat hogyan és miként tudja majd visszaszerezni az ipar, azt én nem tudom. Ezt valószínűleg a pénzügyi kormányzat és a kormány-