Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-216
À nemzeigyiiUs 216. ütése 1924. Elnök : Az ülést újból megnyitom. SándorPál képviselő urat illeti folytatólagosan a szó. Sándor Pál*: T. Nemzetgyűlés ! Teleszky János volt pénzügymiiiistert és egyénileg tisztelem, beesülöm, katedrái tudományát) tudom értékelni. Az ö iskolájából való Kállay pénzügyminister ur is. Teleszkyről annak idején, amikor itt nagy vitatkozásba bocsátkoztam vele, azt az Ítéletet mondottam, hogy kitűnő államtitkár volt, de rossz minister. Teleszky János ugyanolyan kicsinyes gondolkozású volt országos dolgokban, (Csontos Imre : Sohasem látta még a népet, hogy mi a baja!) mint azt Kállay pénzügyminis' L er urnái látjuk most : mindketten egyformán szükkeblüek voltak akkor, amikor országos érdekekről volt szó és amikor a fiskusnak kissé oda kellett volna hatnia, hogy a dolgokat előbbre vigye. Teleszky János kishitüségére például szolgálhat 1915—16. évi ténykedés, amikor Teleszky megtiltotta a fővárosnak, hogy azokat az iskolákat, amelyek építését már megkezdte, befejezze. Ugyanakkor a főváros egy 600 ágyas tüdőbeteg-kórházat akart építeni; Teleszky ezt szintén betiltota. Akart építeni a főváros lakásokat is ; azok épitését Teleszky szintén megakadályozta. Minden pénz kell a háborúra : ez volt a jelige abban az időben. Pedig a főváros akkor rendelkezett pénzzel, nem kellett volna az államtól kölcsönt kérnie, de Teleszky odáig ment ebben a dologban szükkeblüségével, hogy amikor a polgármesterek azt mondták, hogy saját felelősségükre akarják felépíttetni ezeket az építményeket, megfenyegette őket, hogy fegyelmi eljárás alá vonja őket, ha tovább merik folytatni az építkezéseket. Legalább is részben ez volt az oka annak, hog*y később olyan dilemmába kerültünk, hogy később akkora lakásínség volt. Ugyanilyen szempontból kell kárhoztatnom Teleszky Jánost, mert Teleszky János volt tulaj donképen az okozója annak, hogy a Ká- j rolyi-forradalom olyan könnyen sikert érhetett : el. A rendőrség ugyanis akkoribau az ő hivatott képviseletével Teleszky Jánoshoz fordult ; elmondották milyen rettenetes helyzetben vaunak a rendőrök, hogy nem tudnak megélni és naturáliákat kértek. Teleszky János ezt határozottan megtagadta azzal az indokolással, : hogy akkor a többi állami tisztviselőn is segíteni kell. Pedig láttuk, hogy Bécsben és Berlinben, ahol voltak olyan veszedelmes idők, mint Budapesten, a kormánykörök kezükben ; tartották a rendőrség, csendőrség és katonaság sorsát : adtak nekik annyit, hogy megélhettek és igy azok mindenkor a kormány oldalán ma- : radtak. Nálunk nem maradt más hátra a rend- : őrségnek, mint hogy egyszerűen a szocializmus karjaiba dobta magát. Most azt látjuk, hogy Kállay pénzügyminister ur ugyanebben a mederben folytatja po- ' litikáját. Kállay pénzügyminister ur épen ugy, ' mint Teleszky János, nem vetett siílyt arra, hogy adóalanyokat teremtsen, amely adóala- • nyokból azután az állam nagyon szépen adózás utján megélhetett volna, hanem az egyik oldalon a legrettenetesebb adókat vetették ki a lakosságra, a másik oldalon azonban semmi sem történt arra nézve, hogy annak a lakosságnak érdekében is legyen az, hogy adózhasson, hogy az a lakosság saját felvirágoztatása által szívesen fizessen az államnak adót. Kállay minister ur elsősorban az importot megszorította. Az importmegszoritás oly mértékben, amint az a minister ur által történik, az én nézetem szerint bűn volt. Mert mivel járt az import megszorítása? Azt az impoi*tot, amelyet NAPLÓ XVIII. évi január hó 4-én, pénteken. 375 mi magasabb valutával olcsóbban tudtunk volna megszerezni, később rossz valutával kellett behozni. A pénzügyminister ur azt hitte, hogy egyszerűen ugy segit a helyzeten, ha az egész vonalon az ígért behozatali kontingenseket, amelyeket maga szabott meg\ eltörli, meg nem engedi. Beszéljünk-e a mi exportunkról? Hiszen mindenki tudja, hányszor került az már itten szóba, hogy az export tekintetében lehetetlen politikát folytattunk az egész vonalon. Először nem engedték meg az exportot. Amikor jó árakon eladhattuk volna a mi terményeinket, amikor Magyarország előnyben volt a többi országok felett, amikor előbb jött a piacra Magyarország az ő termésével, mint a többi ország, akkor a kormány nem engedte meg az exportot; mikor azonban elkövetkezett bizonyos stádium, amidőn nem tudott magán segíteni, akkor exportot engedélyezett, de olyan súlyos körülmények között, hogy abban az országnak nem volt semmi köszönete. Kállay pénzügyminister ur szintén véghez vihette volna azokat az építkezéseket, amelyekbe törvényjavaslat utján belekényezerittetett. Annak idején egymilliárddal mindazokat az épületeket megszerezhettük volna, amelyek szükségesek volak ahhoz, hogy a lakásínség megszűnjék. Hány száz milliárd lett most ebből az egymilliárdból és az egy milliárdnak egy részét sem tudjuk felépíteni. Helyes pénzügyi politika volt ez a pénzügyminister ur részéről? Az az 1 milliárd, amelyet annak idején befektettünk volna építkezésekbe, tényleg annyira rontotta volna-e a mi valutánkat, amikor más oldalon annyit kellett szentelni különböző más célokra ? Tényleg annyira rontotta volna-e valutánkat, ha mi ezt az országra nézve határozottan szükséges lépést megtettük volna ? Iparunk tekintetében voltam bátor már délelőtt felemlíteni, hogy iparunknak abszolúte nincs hitele. Ahelyett, hogy a pénzügyminister ur arra törekedett volna, hogy a Pénzintézeti Központ vagy Jegybank révén az iparnak meg tudta volna szerezni azokat a hiteleket, amelyekre üzletének továbbviteléhez okvetlenül szüksége lett volna, ahelyett arra lettek kényszerítve, hogy uj kibocsátásokat eszközöljenek. Egy halom papirt dobtak a tőzsdére, megvizezték a saját részvénytőkéiket, hogy ezáltal az üzemhez szükséges pénzt megszerezzék. Szükség volt-e erre ? Nem lehetett volna-e ezt más utón elérni ? Elismerem ép a pénzügyminister úrral szemben, — mielőtt kritikámban tovább mennék — hogy a pénzügyminister ur rendkívül siilvos helyzetben volt. Elismerem azt is, hogy kritizálni sokkal könnyebb, mint alkotni. Mint ellenzéki elismerem azt is, hogy ez így all. Olyan nehéz viszonyokkal szemben az ő helyében talán más sem állta volna meg a helyét. Elismerem, hogy az utolsó három év, amelyben a minister ur a pénzügyministeriumot vezette, tényleg rettenetes viszonyok közt folyt le; a folvtonos kérések és követelések, az ország Ínséges helyzete őt igen kellemetlen helyzetben tartotta. J)e ha a pénzügyminister ur érezte azt, hogy a nehézségekkel nem tud megküzdeni, miért nem vonta le ebből a konzekvenciát? Elismerem készségesen — mielőtt kritikámat folytatnám — az ő feltétlen tisztességét és feddhetetlenségét az egész vonalon és elismerem az ő bona íides-ét, de egyszersmind el kell ítélnem pénzügyi politikai módszerének módjait. Ezeket nekem perhorreszkálnom kell, mert nézetem szerint ezek az ország megromlását, vagy mondjuk, meggyengülését vonták maguk után. 53
