Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-216

360 A nemzetgyűlés 216. ulésc 1Ú24. évi január hó 4-én, pénteken. ezek alá a bombavetők alá azok adnak, akik le merik írni és ki merik mondani azt, hogy ezek a gyilkosok nagy és szent célok szolgálatában gyilkolnak. (Pikler Emil: Kakaóval, azt mondják !) Abban pedig minden becsületes ember kell hogy egyetértsen velem, hogy nagy eszmék és szent célok lobogójába nem lehet véres kezeket beletörölni. (Szomjas Gusztáv: Ebben mindannyian egyetértünk!) Az evangéliumi kereszténység és az igazi hazaszeretet kell hogy felháborodottan tiltakozzék az ilyenfajta segítség ellen. (Meskó Zoltán: Tiltakozott is! — Lendvai István közbeszól. — Pikler Emil: Kéthly Annának hiába beszél Talmudról, van olyan jó keresztény, mint ön! — Meskó Zoltán: Ne hasonlítsunk össze! Vagy keresztény, vagy nem! Nincs különbség, hogy jó, jobb, vagy legjobb!) A gyilkos gyilkos marad, még ha vezércikket irnak is róla {Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és akármilyen megértő szavakkal nyilatkoznak is róla. A gyilkos őrült, vagy gonosztevő, ezt a két emberfajtát pedig civilizált országban rács mögött szokták tartani. Lehet, hogy elkerülik néhol a büntetést, de csak a büntetést kerülik el és az amnesztiával nem nagyon érdemes dicsekedni, mert az amnesztia csak a büntetést vagy az akasztófát veszi el a gyilkos feje felől, a bűnt magát azonban nem mossa le róla és nem mossa le a Káinbélyeget sem arról a homlokról, amelyhez két véres kéz tartozik. Most ezek a gyilkosok, helyesebben orgyilkosok — mert orgyilkosok, nem is közönségesek — (Szomjas Gusztáv: Gyávák ! Igaza van!) Csongrádon megint jóllakhattak vérrel és gyönyörködhettek az áldozatok halálkinlódásában. A becsületes emberek most már utoljára szólítanak fel minden illetékes tényezőt arra, hogy menjenek a végére annak a láncnak, amelynek a bombák tényleges elvetői már csak az utolsó szemei, menjenek végig ezen a láncon és lépjenek be azokon az ajtókon, amelyeken való belépéstől eddig visszariadtak. Nem kívánunk mi egyebet, csak azt, hogy az efajta nyomozásoknál ugyanaz a szigorúság és ugyanazok az elvek érvényesüljenek, amelyek az állítólagos kommunista-puccsok nyomozásán ál érvényesüln ek. Nem kívánjuk azt sem, hogy a közvélemény felháborodását újabb törvényjavaslatok gyártásával csillapítsák le, mert mi bízunk az eddigi, a meglévő törvények erejében és hatékonyságában, amely törvények segítségével és alapján nem bombarejtegetésért, nem orgyilkosságért, nem bombavetésért és ^ekrazitrejtegetésért. hanem sokkal enyhébb bűncselekményekért ülnek börtönben halálos betegek az amnesztia minden reménye nélkül. Én magam is személyesen ismerek ilyen szerencsétlent, aki a kommün alatt munkástanácsi tag volt. Pedig munkástanácsi tag talán itt a képviselő urak között is van. Ennek sem volt nagyobb bűne, minthogy munkástanácsi tag volt, ezért a kommün bukása után a szerencsétlent lefogták ós olyan súlyosan bántalmazták, hogy a hátgerincét megsértették: most kétrét görnyedve jár, élő halott és már négy esztendő óta hiába könyörgünk csak azért, hogy engedjék meg ennek a szerencsétlennek, hogy odakinn haljon meg. Hiába könyörgünk a számára amnesztiáért, pedig nem bombát vetett és nein ekrazitot rejtegetett. Az internálótáborban is vannak, akiknek bűne sehogyan sem aránylik a bombavetőkéhez, vagy az idegen terrorcsapatok behívójához, vagy a mérgezett tűkkel szurkálókéhoz, mindazokéhoz, akik olyan alaposan segítettek ennek az országnak a tekintélyét idebenn is, a külföldön is alaposan lerombolni, mégis már a negyedik, olyik már az ötödik esztendőt tölti el a magyar Szibériában anélkül, hogy a legcsekélyebb reménysége is volna a szabadulásra. Ott van pl. az internálótáborban egy fiatalember, akit még mint gyermeket vittek oda ; a kommün bukásakor 19 esztendős volt, izgatásért elitélték hét hónapra, ezt a büntetését leszolgálta, letöltötte. Akkor büntetése kitöltése után ezt a 19 éves fiatal gyermeket bevitték az internálótáborba és most már negyedik esztendeje ott van mint élő halott, lelkileg megöregedve, megrokkanva, teljesen tönkretéve, pedig esak az az egyetlen bűne van, hogy az ügye felett intézkedők között van valami haragosa, aki mint egy veszett buldog, ugy harap a lábikrájába és minden szabaditási és szabadulási kisérletét lehetetlenné teszi. Ilyen módon ez a szerencsétlen, aki az állitólagos izgatásért a hét hónapját leülte, most már negyedik éve szenved ott és az előjelek azt mutatják, hogy valószínűleg még nég négy esztendeig lesz ott, vagy ki tudja, van-e egyáltalában határa annak, meddig fogják őt ott internálni. Ezek az esetek nagyon alkalmasak arra, t. Nemzetgyűlés, hogy összehasonlítsuk egymással a kétféle bánásmódot, hogy összehasonlítsuk a bombavetőkkel és ezekkel a többi szerencsétlenekkel való bánásmódot. Ez a két példa csak két kiszakított példa, amelyekhez hasonlót tucatjával tudnánk napról-napra a nemzetgyűlés elébe tárni. De azt is megmutatják ezek a példák és ez az összehasonlítás, hogy mit lehet csinálni a mi meglévő törvényeink alapján, ha megvan hozzá a készség, az akarat és a jószándék. (Propper Sándor: És a hatalom!) Ne siránkozzanak tehát a mi törvényeink hiányosságán, vagy hézagain. Vannak még törvények és vannak még bírák Magyarországon, csak ne engedjék meg, hogy azok a bűnösök kicsússzanak arról az útról, amely őket igazságos, jogos bíráik elé vezeti. Nagyjános Julianna, a kis háztartási alkalmazott, ez a keresztény leány, most már békésen pihen a csongrádi temetőben. Siri nyugvásának békességéhez azonban hozzátartozik az is, hogy azok, akik őt odajuttatták, elvegyék méltó büntetésüket. Ez a kis szerencsétlen leány épugy nem törődött a politikával, ép ugy semmi köze nem volt a politikához — azoknak a politikájához sem, akik felrobbantották őket, azokéhoz sem, akik velünk szemben állanak — mint annak a sok világosruhás bálozó fiatal leánynak, akiknek vére ott hullott a csongrádi bálteremben. Ezek ezen a borzalmas estén néhány félóráig vigadni akartak, néhány fél órára el akarták feledni azt a szomorúságot, ami ide kint van, néhány félóráig szerettek volna mulatni és ez a megbocsátható és megérthető szándékuk fulladt bele abba a rettenetes, borzalmas bűnténybe, amelyet a bombavetők ott elkövettek. Az ő szenvedésük és az ő holttestük mellett állva igazán azt kell mondani már komolyan és elszántan nem csak azért, hogy a közhangulatnak kedvezményeket adjanak, hanem igazán és a bejelentett dolgokat végig keresztül vive és tettekké váltva, hogy az orgyilkos háborúnak végre végére kell járni mindenkinek, elsősorban azoknak, akiknek ez hatalmában áll. Ez az orgyilkos háború nem fog megállani ott, ahová idáig jutottunk, nem fog megállani ott, ahová ezek alatt az esztendők alatt lesülyedtünk. Mert ha nézzük ennek az orgyilkos háborúnak vonalát, akkor azt látjuk, hogy az első merényletek politikusok ellen voltak elkövetve. A kakaóbombák ós az erzsébetvárosi bombamerénylet politikusok ellen volt irányítva. Már a Fővárosi Operettszínház elleni merényletnél válogatás nélkül akarták elpusztítani az embereket, a csongrádi merényletnél nők, asszonyok és leányok ellen mentek bombával. Most már esak az hiány-