Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.
Ülésnapok - 1922-214
208 À nemzetgyűlés 214. ülése 1923. évi december hó 21-én, pénteken. Ezzel azonban veszedelembe kerültek a forradalmi /ivmányok és Petőfi nagyon jól megérezte, hogy mi történik itt, és ezért irta azután azt a költeményét : »A gyüldei ifjakhoz«, amelyben figyelmeztette őket, hogy ne hagyják cserben a forradalom vívmányait. A forradalom 48-ban elvezetett Debrecenig, Debrecenben a Habsburg-ház detronizációjáig, és az első magyar köztársaság proklamalásáig. Ez is benne van abban a nemzeti gondolatban, amely akkor itt Magyarország közéletét uralta. Petőfi Sándor, az első magyar köztársaság katonájaként esett el Segesvárott és halt meg a hazáért, a magyarságért és annak boldogulásaért küzdve. Mindenkinél jobban szerette hazáját, melynek buját, keservét, árvaságát és szenvedéseit nálánál izzóbban senki sem tudta, zengőbb költői nyelven visszaadni, életrekelteni és a világba kiáltani. Ha nézzük, hogy kik voltak Petőfi Sándor kortársai a forradalom kirobbanásában, csak azt láthatjuk, hogy ezek között nem szerepeltek nagy történelmi nevek, hanem — amint azt az imént már mondottam — inkább, voltak ezek találhatók a császári kancelláriákban, a császári seregekben s a magyai nemzei gondolat ellen ha. colok táborában. Akárhogyan forgatjuk hát a sort akörül, hogy Petőfit ünnepeljük, a valóság az, hogy Petőfi Sándorban a magyar nemzeti forradalmárt, a népszabadság költőjét és a népszabadság harcosának kimagasló mártírját kell ünnepelnünk. Azt is meg lehet érteni, hogy miért épen Petőfi Sándor az, akinek élete és költészete a legnagyobb hatással van reánk. Én, őszintén megmondva és a lelkemből szólva, itt a magyar végzetnek egy ujj mutatását vélem felfedezni abban, hogy Petőfi Sándor születésének századik esztendeje épen most, épen ebben a korszakban kényszeríti a magyarságot arra, hogy róla emlékezzék, hogy előtte hódoljon és rá gondoljon. Leverőén zavaros a mai magyar jelen. Àz 1918-iki októberi foiradalom meghozta a magyar második köztár c aságot, Petőfinek ideálját és azt az állami létet, amelyért ő harcolt és eleset- ; meghozta Magyarország függetlenségét és megnyitotta az uta* arra, hogy Magyarország tovább haladhasson a 48-as gondolat s a nemzeti gondolat jelében és útmutatásában, hogy valóra lehessen váltani mindazt, amit a magyar nemzet 1848-ban a maga nagy szabadságharcával, forradalmával elgondolt, elképzelt. Ezt az első magyai köztáisaságot, amelyet Kossuthék proklamáltak Debiecenben, akkor muszka hadsereggel verte le az osztrák császári önkényuralom. A második magyar köztársaságot megszüntettek egy ministertanácsi határozattal, a Habsburg-ház második detronizálását pedig kimondotta itt a magyar törvényhozás. Ez az azonosság és ez az egymással szembenálló két tény mindenesetre azt jelenti, hogy itt a helyzet teljesen zavaros. A nemzetgyűlés ellenzéke a legélesebb harcot kénytelen itt vivni a kormány többségével szemben (Ugy van ! balfelől és a szélsőbaloldalon.) azokért a szabadságjogokért, amelyek 1848-ban a nemzeti eszmét képezték s amelyeknek Petőfi volt a lelke és a hangos hirdetőie. v És most, amikor Magyarország újból veszélyben van, amikor a magyarság ellenségeinek sikerült elérni azt, amit 1848-ban nem tudtak elérni, ne%ezetesen a nemzetiségek fellazítását és ezzel Magyarország szétdarabolását, ma megjelenik közöttünk megint Petőfi. Itt mutatok rá arra, hogy a kormánynak nem lett volna szabad ezt a törvényt igy száradra tenni, eldugni és nem lett volna szabad félnie attól, hogy azt napirendre tűzze, hanem azért kellett volna azt idehozni, mert, igenis, én a végzet ujj mutatását látom, hogy újra itt van Petőfi Sándor, mintha halálából támadt volna fel és újra dalol, harcra tüzel, kér és követel, hogy ne vesszen el az ország ; figyelmeztet, hogy Magyarország felemelkedéséhez csak az ő lelkén át vezet az ut, csak a szabadság lehet az a varázserő, amely talpra segítheti a magyarságot, amely talpra segíthet bennünket. Œgijvan ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én nem kívánom senkitől, hogy velem együtt vallja, hogy ebben a jelenségben a magyar sors ujjmutatása látható. En hiszem és vallom, hogy ez igy van ; hiszem és vallom azért, mert látom, hogy ma is ugyanazok a veszedelmek környeznek bennünket, mint amelyek 1848-ban megvoltak. Itt van előttünk a földreform megoldatlan kérdése, itt van a szabadságjogok megoldatlan kérdése a sajtó és a gyülekezési jog terén. Itt van a sok m ndenféle külső és belső veszély, a belső egyenetlenségek, a belső meg nem értések szfinkszje, s végül a reakció és osztályuralom harca a haladás szellemével ; mert hiszen kétségtelen, hogy az a kormányzati rendszer, amely a Bethlen-kormánynak kormányzati alapja, nem más, mint a legsötétebb reakció, a legsötétebb és a legönzőbb osztályuralom álláspontja azzal az állásponttal szemben, amelyet az ország érdekében ezen az oldalon mi képviselünk és velünk együtt a liberális polgári ellenzék. Mindezekben a megoldatlan kérdésekben fejeződik ki a sötét múlttal szemben az a bizonytalan és homályos jelen, amelyben ma élünk ; az ország mai állapotában, amikor nem látjuk lehetőségét annak, hogy a világban megértést és segítséget találjunk, kifejezésre jut a teljesen bizonytalan jövő. Ennek a helyzetnek átérzése s a magyarság, a magyar nép jövőjét féltő gond tehát az az ösztönszerű erő, amely bennem és elvtársaimban azt az érzést kelti, hogy Petőfi Sándor szelleme nem véletlenül jelent meg itt a magyar nemzet gyűlésén abban a javaslatban, amelyet a kultuszminister ur egy esztendővel ezelőtt ide beterjesztett, hanem azért, hogy még igy is, még a halála után is szolgálja népét, hogy intse és figyelmeztesse az élő nemzedéket : a köznépet és a kiváltságosakat, hogy az egyik oldalon ne legyen gyengeség és nemtörődömség, a másik oldalon pedig ne'legyen gőg és rideg elzárkózottság az osztály uralom sáncai közé. Ami bennünket illet, akik a dolgozó osztályok képviselőinek érezzük magunkat, mi megértjük ezt az intelmet és meg fogjuk tenni kötelességünket mindenek ellenére, és soha semmi sem fog bennünket eltéríteni attól, hogy utolsó lehelletünkig küzdjünk az igazán demokratikus Magyarországért és abban a nép igazi szabadságáért. Akik ezt a kialakulást még most is ellenzik és akadályozzák, azok vessenek magukra, mert a történelem sokszor meg szokta magát ismételni ; hogy pedig nagy változások ilyen ismétlések esetén nem lehetetlenségek, arra példa mindaz, ami a világháború után körülöttünk történt és ami Európaszerte olyan változásokat
