Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-214

â94 A nemzetgyűlés 214. ülése 1923. költészetét a saját pártcéljaira használja ki. Nincs szükségünk erre azért, mert a szocializmus a maga nagy erejével, a maga nagy átfogó képességével és a maga mélyenszántó igazságaival nemcsak a tömegek millióit szerezte meg magának, hanem kitermelte magából bölcselőit, művészeit a képzőművészetben, a festészetben, a zenében, a költészetben és az irodalom minden terén, tehát nekünk magunknak is vannak olyan kincseink, amelyek a mi pártcéijaink szolgálata mellett egyúttal az egész emberiség céljait szolgálják, épugy, mint ahogy Petőfi Sándor költészete sem kizárólagos tulajdona a magyar nemzetnek, hanem az az egész emberiség tulajdona. Nekünk örülnünk kell azon, hogy a magyar néplélek géniusza homlokon csókolt egy kunyhóban született szegény fiút, akiből ennek a nemzetnek egy disze és az egész emberiségnek egy jóit evője növekedett fel, aki rövid életében itt a legszebb életet élte végig, a szegény sorból felemelkedve egészen a halhatatlanság magasságain, halálában pedig megdicsőült és felemelkedett a világ halhatatlan szellemeinek a sorába. Az aztán megint csak természetes, hogyha mi Petőfiről beszélünk és Petőfi érdemeit méltatjuk, nem szerelmi lirájába vagyunk szerelmesek, hanem forradalmi költészetébe ; (Farkas István : Szerelmi lirájába is !) de viszont az is igaz, hogy Petőfit a világhír szárnyaira mégsem szerelmi lírája emelte — mely pedig époly drága gyöngyökkel van telehintve, mint forradalmi költészete — és ha Parisban a Sorbonne-ban az »Anyám tyúkja« című költeményét szavalták volna az »Egy gondolat bánt engemet« helyett, akkor kevésbé találtunk volna megértésre __ a francia nemzet és a francia közönség előtt. És ha csak ezt irta volna, akkor Heinének sem jutott volna eszébe azt irni 1849 októberében (olvassa) : »Wenn ich den Namen Ungar hör, wird mir das deutsche Wams zu enge«. Heine is a magyar forradalmi szellemet, a magyar forradalmi lelket ünnepelte és adta át költészetében az utókornak. Ezzel kapcsolatban nem halt volna meg a kormány, hogyha megkérdeztük volna tőle a törvényjavaslat tárgyalásának során, hogy miért épen Petőfit ünnepeljük és miért csak az ő érdemeit iktatjuk törvénybe és nem Magyarország többi költőit, akikből a magyar nemzetnek szerencsére sok értékes szellem jutott. A törvényjavaslat indokolásában valami olyasfélét olvashatunk, hogy (olvassa) : »költői lángelméje a magyar nemzeti gondolat szolgálatába állott, életével és halálával pedig örök időkre szóló példáját adta minden áldozatra kész hazaszeretetének«. Meg kell itt állanunk egy pillanatra. Azt akarjuk, hogy valahogyan Petőfi szelleméhez, életéhez méltóan kerüljön az a törvény a magyar nemzet törvénytárába. Elnök : A tanácskozásra szánt idő első fele lejárt, a vitát megszakítom. T. Nemzetgyűlés ! Megállapítom a gyorsírói feljegyzések alapján azt, hogy Vanczák képviselő ur beszéde közben, amikor ő azt mondotta : »A kormány semmit sem akar tenni ennek expiálására«, Propper Sándor képviselő ur a következő közbeszólást tette : »Folytatja s künn az ellenkezőjét hazudja ! Végighazudják- Európát !« évi december hó 21-én, pénteken. Propper Sándor képviselő urat ezért a sértő kifejezésért rendreutasítom. Az ülést délutáni négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A szó folytatólagosan Vanczák képviselő urat illeti. Vanczák János : T. Nemzetgyűlés ! Azon az alapon, hogy a kormány az indemnitással mintegy bizalmat kivan a maga részére a nemzetgyűléstől előlegeztetni, ott maradtam el délelőtti beszédemben, hogy a kormány ezt a bizalmat azért nem érdemli meg az ellenzék részéről, mert hiszen a legkisebb jelentőségű ellenzéki bírálattól is fél, attól elzárkózik és ennek során tértem rá arra, hogy egy esztendeje annak, hogy ide benyújtották a Petőfi emlékének törvénybeiktatásáról szóló javaslatot s azt még mai napig sem tűzette napirendre, holott már scak néhány nap választ el bennünket attól, hogy a Petőfi-centennárium évén túl legyünk. Kifejtettem délelőtti beszédemben, hogy az rosszindulatú ráfogás, mintha mi Petőfit ki akarnók sajátítani a magunk részére, vagy az ő költészetét ki akarnók használni a mi pártcéljainkra. Ellenben fontosnak és szükségesnek tartottuk azt, hogy akkor, amikor ez a javaslat itt napirendre tűzetik, elmondjuk mi, mint a Petőfihez legközelebb álló, az ő osztályából való és az ő osztályát ma is képviselő nép gyermekei itt ebben a Házban a felfogásunkat arról, hogy mit jelent az, ha Petőfi emlékét itt törvénybe fogjuk iktatni, mert hivatkoztam itt a Petőfitörvény indokolására, abból ez nem tűnik ki tisztán és világosan. Eljutottam egészen odáig, hogy megállapítottam azt, hogy mi volt az a nemzeti gondolat abban az időben, amikor Petőfi élt, amelyre a Petőfi-javaslat indokolásában a kultuszminister ur hivatkozik. Petőfinek »A nép« cíxü költeményéből megtudjuk, hogy a magyar nép az egyik kezében az eke szarvát fogta, másik kezében a kardot és harcolt, védte a hazát, ugy élte le az egész életét és jutalma a jogtalanságban tartása volt. »Haza csak ott van, ahol jog is van, s a népnek nincs joga« —- irja Petőfi. Ha elgondoljuk, hogy az a 75 esztendő, amely azóta lepergett itt, Magyarország történetében, még mindig nem hozta meg azt, amit Petőfi akkor panaszolt és a nép nevében elsírt és világgá kiáltott, akkor végtelenül szomorú fejlődését és haladását állapithatjuk meg a magyar nemzetnek. A Magyar nemes című költeméiryéből megtudjuk, hogy a magyar nemesség henye életet élt, minden dolgot a parasztra rakott, minden közterhet a paraszttal fizettetett meg, nem törődött sem a kultúrával, sem a haza bajaival, csak fogyasztotta az ország javait és szolgaságban, abban az időben még jobbágysorban tartotta a népet. »A nép nevében» című költeményében jogokat követel Petőfi a nép számára, az emberiség nagy szent nevében követeli ezeket a jogokat s egyúttal a hon nevében is, mert amint irja : »az eldől, hogyha a népben nem talál uj védoszlopot.« Ha igy ellapozgatunk történelmünk lapjain, látjuk azt, hogy akkor tényleg oka volt a népnek arra, illetve megvolt az atmoszféra a magyar viszonyokban, amely Petőfi szájára, ajkára hozta ezeket a kötött