Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

266 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923, egyrészt mint törvényhozó, másrészt, mint ebben a gazdasági kérdésben szakember is, elmondhassam a nemzetgyűlés házában a magam véleményét. Azt hiszem, ennek konzekvenciáit nem nekem kell levonnom, hanem ezt Magyarország közgazdasági élete fogja levonni. ÍÉhn Kálmán: Halljuk! Még van idő! Nagyon szívesen meghallgatjuk!) Tulajdonképen én a magam resszortjából vettem felszólalásom tárgyát és az építkezés kérdését akartam bonckés alá venni. A magyar társadalomnak oiyan kérdése ez, amellyel napról-napra mindenki kénytelen foglalkozni. Bizonyítja ezt körülmény, hogy a kormányzat is már többféle törvényjavaslattal volt kénytelen ebben az ügyben előállni. De ha a napilapokat, vagy a különböző gazdasági szaklapokat nézzük, nincs nap, hogy ezek valamilyen formában ne foglalkoznának ezzel a kérdéssel. Mindezek a tények azt igazolják és bizonyitják, hogy a politikai kérdésen kívül egyik, legfontosabb kérdés ebben az országban az, hogy a lakáskérdést hogyan fogjuk megoldani, a lakástalanokat hogyan tudjuk lakáshoz és a munkanélküli munkásokat házak építésével hogyan tudjuk munkához juttatni. (Éhn Kálmán: Annak örül a népjóléti minister ur, ha adsz neki ilyen eszmét!) Nemrégiben emelte a nemzetgyűlés törvényerőre az építkezési hitelről szóló törvényjavaslatot. Méltóztatnak emlékezni, igen éles vitát váltott ki a nemzetgyűlésből ez a törvényjavaslat, amely a vállalatokat építkezés esetén 60%-os állami hitelben óhajtja részesíteni, azonkívül különböző adókedvezményeket juttat számukra. Amióta ez a javaslat törvényerőre emelkedett, mindenki azt várta, hogy nemsokára épitőállványok emelkednek az utcákon és látni fogjuk, hogyan szállítják a téglát, szóval, meg fog indulni az építőiparban a gazdasági élet és nagy csomó foglalkoíásnélküli épitőnmnkás foglalkozáshoz fog jutni. Sajnos, meg kell állapítani, hogy mindez az akció megtorkollott, megakadt, még pedig egyrészt — információm szerint, amit elég illetékes helyen szereztem — a pénzügyminister ur szűkmarkúsága miatt, mert nem akart kellő tőkét az építkezés rendelkezésére bocsátani, másrészt pedig megtorkollott azért, mert a hitelnyújtási művelet különböző szerveken, nem akarom azt mondani, hogy nem szakembereknek, de nem gyakorlati embereknek kezén megy keresztül, és igy, mint nagyon sok minden ebben az országban, a bürokrácia útvesztőjében sülyed el. Amikor azt a törvényjavaslatot tárgyaltuk, mindenki arra gondolt, hogy ha 60%-os állami hitelt adunk azoknak a vállalatoknak, amelyek házat építenek, nem a költségvetési összeg után folyósítják a 60%-ot, hanem a tényleges költség után, amibe az építkezés valójában bele fog kerülni. Hiszen különösen a mai időben, amikor koronánk olyan labilis lábon áll és szinte mindennap más ponton van, az építőipari anyagok ára egyáltalán nem igazodik még a pénz értékéhez sem, mivel igen bő alkalom van a külföldre való kiszállításra és egyébként sem valami szentimentálisan kezelik azt a kérdést, hogy lehetőleg Magyarországon helyezzük el az épitőioari anyagot és igy törekedjünk arra, hogy olcsóbbá tegyük az építkezést. Ennél az oknál fogva mindenki előtt tisztán áll és nyilvánvaló dolog, hogy egy épülethez ma nem lehet olyan költségvetést beállítani, amely garanciát nyújtana arravonatkozólag, hogy mire majd az építkezés véget ér. akkor sem lesz nagyobb a költség. (Erdélyi Aladár : Mégis költségvetést kivannak az országnak!) Nem állami költségvetésről beszélek, hanem az építkezési költségvetésről, mert mielőtt valaki évi december 20-án, csütörtökön. házat akar építeni, neki is először költségvetést kell készítenie, rajzot kell csinálnia, és a rajz után a költségvetést is meg kell állapítani. (Rothenstein Mór: Tudni kellene ezt!) Ha valaki házat akar építeni és ennek költségvetési kimutatása — csak egy számot mondok — tíz millió korona, mire a ház felépül, a költség az előbb emiitett okoknál fogva már nem 10, hanem esetleg 15-20, vagy talán 30 millió korona is lesz. Most az a helyzet, hogy a kereskedők és ipari vállalatok, amelyekre a házépítés tulajdonképen kötelező, az előbb emiitett törvénynél fogva nem képesek ezt az akciót végrehajtani azért, mert a Pénzintézeti Központ csak a, költségvetésbe beállitott összeg után hajlandó a 60%-ot folyósítani, nem pedig a tényleges költségek után. Ennek az a következménye, amiről már hallottunk, hogy az érdekelt vállalatok, amelyek például három- vagy négyemeletes épületet akartak építeni és ennek alapján adták be a költ ségvetést, ma már tárgyalásokat kezdtek abban az irányban, hogy ne három- vagy négyemeletes legyen az a kezdetben négyemeletesnek kontemplált épület, hanem csak egy- vagy esetleg kétemeletes, mert a pénzügyminister ur nem tudja azt a pénzt előteremteni, ami az építkezéshez szükséges. Más baja is van ennek az akciónak, amely szintén a pénzügyi kérdésekkel van kapcsolatban. A törvény nem rendezte azt a kérdést, hogy ha a korona értéke az építkezés folyamán vagy pedig azon az öt éven belül, ameddig az igénybevett hitelt vissza kell fizetni, háromról esetleg ötre, nyolcra, talán tízre vagy még magasabbra menne fel, akkor is csak az eredetileg felvett összeget kell-e visszafizetni, vagy ha megjavul a pénz, akkor már a javított korona alapján kell visszafizetni a kölcsönt. Minthogy ez a kérdés nem rendeztetett, önként következik, hogy akárhány milliót vesz is fel az épittetni akaró és akármilyen összegig megy is föl a korona értéke, mindenkor csak a felvett összegű koronát kell neki visszafizetni, ami azt jelenti, hogy a vállalatok ma nem mernek belefogni az építkezésbe, mert a kereskedővilág, az ipari világ mindig spekulál, számit a korona esésére vagy magasabb értékelésére, tehát nem meri azt a kockázatot vállalni, hogy esetleg a korona stabilizálódása, vagy a korona értékének emelkedése következtében óriási mennyiségű hitelt visszafizetnie. Ezek a pénzügyi részei ennek az építkezési kérdésnek. Vannak azonban technikai akadályai és technikai részei, amiként illetékes helyen tudomásomra hozták példának okáért azt, hogy a Láb-nál, ami a Lakásépítő Állandó Bizottság röviditett neve, vannak ugyan szakemberek, de azok gyakorlatilag járatlanok, különösen járatlanok a mai időben az építkezésben és a kereskedelemben. Ugyanis a mai épttkezési viszonyok azt parancsolják, hogy mentül gyorsabb tempóban legyen az az építkezési művelet végrehajtva, mert mentül későbben vásárolja meg valaki a hozzávaló anyagot, annál többe kerül neki az az építkezés. Mentül hosszadalmasabban kell a tárgyalásokat folytatni, annál veszedelmesebb ez magára arra az akcióra, amelyet végre akarnak hajtani. Ott azonban borzasztó bürokratikusán kezelik ezt a kérdést, még annál az egyszerű oknál fogva, mert látják azt, hogy maga a Pénzintézeti Központ is nem valami liberálisan kezeli azokat a garanciákat, amelyeket bekérnek ezektől az épittetőktől és igen szigorú szitán nézik ott, hogy vájjon miből állanak azok a biztosítékok, amelyekre az épittetni akaró azt a 60 százalékos hiteit igénybe akarja venni. Ez kötelesség, természetes dolog, mindenesetre, azonban azért magának a törvénynek a szellemét