Nemzetgyűlési napló, 1922. XVIII. kötet • 1923. december 18. - 1924. január 05.

Ülésnapok - 1922-213

262 A nemzetgyűlés 213. ülése 1923. ták. A villamos-alkalmazottaknak szervezetét átalakították keresztény-szocialista alapra, minden vagyonukat átvitték oda. A magyar államvasuti munkások szervezetét 1920 július végén ugyancsak végleg feloszlatták s a szervezetnek vagyonát a kereskedelemügyi minister ur más célokra fordította. Időközben mindinkább bizonyossá válik, hogy ezek a munkások részben az összeomlás után a saját kicsinyes érdekeik védelmét ugy gondolták megoldhatónak, hogy egyszerűen átvedlettek és akkor kinevezték magukat keresztényszocialistáknak, viszont a vasutasoknál ugy lehetett megoldani a kérdést, hogy azoknak szervezetét feloszlatták. Akkor ez jó lehetett egyesek szempontjából, de mindinkább kitűnt, hogy az összmunkásságnak tetszésével nem találkozik; mindinkább látjuk, hogy ezek a munkások vissza akarnak térni hozzánk, az ő régi osztályharcos álláspontjukra, ezt azonban a kormányzat minden eszközzel megakadályozza, meggátolja. Volt idő, amikor a villamosalkalmazottak ügyében folytak tárgyalások a kormány részéről a villamosvasutak vezetőivel, de olyan alapszabályokat akartak rájuk oktrojálni, amelyek semmiben sem feleltek meg a modern kor igényeinek, de legkevésbé azoknak a feltételeknek, amelyeket maga Bethlen István ministerelnök ur akárhányszor hangoztat kint a nemzetközi érintkezésben. (Esztergályos János: Fegyházi rendszabályt akartak elfogadtatni velük. — Zaj és ellenmondások jobbfelöl.) Én tehát a vasutasok érdekének előbbrevitelére is bátor vagyok a következő határozati javaslatot előterjeszteni (olvassa): »A nemzetgyűlés kimondja, hogy a szervezkedés, az egyesülés jogai megilletik a vasúti, hajózási és villamosvasúti munkásokat is, e jog gyakorlásától tehát senki őket el nem tilthatja és abban meg nem akadályozhatja. A nemzetgyűlés ennélfogva utasítja a kormányt, hogy addig is, amig az egyesülési és gyülekezési jogot törvényesen biztosítja minden állampolgár számára, rendeleti utón biztositsa a vasúti, hajózási és villamosvasúti munkások szervezkedési szabadságát és szaksajtójuk megjelenését«. T. Nemzetgyűlés! Kérem, hogy e két benyújtott határozati javaslatot méltóztassanak annak idején elfogadni annál is inkább, mert a magunk részéről semmi más módot nem tudunk találni arra, hogy a legkisebb esetben is engedményt adhassunk a kormánynak, akár olyan engedményt is, hogy pl. az indemnitási javaslatot bizonyos esetekben sürgősen megszavazzuk. Képtelenség ez, mert lehetetlenség, hogy semmit sem kapva, a munkásság részére, állandóan makacs, elzárkozottsággal találkozva, a kormánynak mindig csak kibúvót adjunk, s hogy a saját maga által teremtett helyzetet legitimáljuk a kormány számára. Amit itt elmondtam, az csak egy kis része mindannak a sok panasznak, melyet mi annak idején előterjesztettünk és most is előterjesztünk. A mi elvi nyilatkozatunkat annak idején az első ülések egyikén Peidl képviselőtársam előterjesztette. Ma is azon az állásponton vagyunk, hogy amig a kormány nem tudja biztosítani a közbiztonságot, amig a kormány nem valósítja meg a legteljesebb egyesülési és gyülekezési jogot, amig a kormány a sajtószabadságot ugy kezeli, mint ahogy kezeli fés elnyomja, elfojtja különösen a munkások sajtó lehetőségeit, amig a kormány elzárkózik minden szociálpolitikai alkotás elől, amíg a kormány nem rendezi a rokkantak ügyét, amig a kormány nem! oszlatja fel az internálótábort, nem szünteti meg a rendőri felügyeletet, amig az emigrációt nem likvidálja, addig mi évi december 20-án, csütörtökön. ezzel a kormánnyal komolyan le sem ülhetünk tárgya láí« okra. (Helyeslés jobb felől.) Vannak még más követeléseink is. Csak emlékezetül adom, hogy a régi időből ott vannak egyéb kérdéseink is. Kell még beszélnem arról, (Felkiáltások jobbfetől : Nem kell okvetlenül! — Esztergályos János: Közbeszólni muszáj !) hogy igen sok ártatlanul kiüldözött munkás és alkalmazott a törvényhozástól, a kormánytól várja ügyének elintézését. Meg vagyok győződve róla, hogy ennek a sok panasznak elintézését ettől a kormánytól hiába várjuk. Kengeteg panasz van elintézetlenül és hiába várjuk az elintézést, kell tehát egy más megoldást, más lehetőséget keresni, amely bennükket ezekből a bajokból kivezet. Meggyőződésünk az, hogy ez a kormány teljesen alkalmatlan a mi panaszainknak likvidiálására, de teljesen alkalmatlan az ország bajainak likvidálására is. Nincs tehát más hátra, mint hogy hozzák ide a választójogot, meg kell szavaznunk, azután megyünk haza uj bizalmat kérni a választóktól. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Feloszlatni a házat, hazamenni és megpróbálni ezt a nemzetgyűlést újból a nép becsületes megnyilatkozása alapján összehozni. (Esztergályos János : Félnek a választokodé menni! — felkiáltások a jobboldalon : Nagyon félünk! Óriási félelem! Zaj). Megjegyzem, hogy ha ez önökön múlna, tényleg nem történnék meg száz év múlva sem. Az a szerencse, hogy ez nem múlik csak egy párton és egyes embereken. (Csontos Imre : Esztergályos, eljösz még az én kerületembe nekem korteskedni! — Batitz Gyula : Nem kell elbizakodni nagyon ! — Esztergályos János : Még az is megtörténhetik, nem olyan ritkák az ilyen csodák !) Meggyőződésem, hogy ezeket a feltételeket mi ettől a kormánytól és ettől az egységes párttól, amelyik ma uralmon van, hiába kérjük és hiába várjuk. (Zaj a jobboldalon.) Mégis mindaddig hangoztatjuk ezeket a követeléseinket, és ostromoljuk a kormány várának kapuit, amig ezek a követeléseink érvényre nem jutnak. Méltóztassék tudomásul venni, hogy nincs addig lehetősége a megértésnek, a munkának, a termelésnek, s nincs addig lehetősége a kibontakozásnak, amíg ilyen súlyos panaszok vannak orvosolatlanul. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Van még azonkívül egy szégyenfolt ennek az országnak a testén, amelynek ittléteié mellett nem tudok szó nélkül elnéznL Van még itt egy kérdés, amelynek még nem látjuk és nem tudjuk az eredményeit, csak azt látjuk, hogy fanatikusan ragaszkodnak hozzá, mint egy meglévő valamihez, aminek azonban gyakorlati haszna egyáltalán nincs. Ez a kérdés a numerus clausus kérdése. Azt méltóztatik mondani, hogy mi közünk nekünk a numerus elausushoz? Azt méltóztattak idevágni a múltkor egy közbeszólás formájában, hogy minket az úgysem érdekel! Errenézve már megkapták önök nem egyszer a feleletet, én is csak azt mondhatom, hogy a tudomány" szabadsága elsősorban kell, hogy mindenkit érdekeljen; de ettől függetlenül is meg kell jegyeznem és meg kell kérdeznem, hogy hol van és mi az eredmény, tényleg kevesebb-e a zsidó tanulók száma, tényleg kevesebb lesz-e a zsidó okos ember? Mutassák meg nekem azokat a zsidókat, akiknek — a numerus clausus révén leszoríttatván a magasabb tudományos pályákról — alantasabb foglalkozásra kellett áttérniük. Hol vannak ezek a zsidók? Van-e a zsidók között eggyel is több ipari munkás, mint azelőtt volt? Van-e közöttük földmives? Elmentek-e napszámosnak, lett-e belőlük hordár, utcaseprő? Egyetlenegy sem, mert a numerus clausus ellenére is még fogják találni az érvényesülés útját. (Egy hang a jobboldalon: Arra adjanak tanácsot, hogy oda-